A Medál [Larry Stylinson]

19.

-Tudom, de...könnyebb volt úgy, hogy én nem láttalak téged. - sóhajtottam.

Továbbra is a távolba néztem, pontosabban egy fény oszlopra, melynek világításában látszottak az esőcseppek mint esnek le az égből. Harry közelebb lépkedett hozzám, majd leült mellém és ő is a távolba meredt.

-Mióta?

-Elég régóta ahhoz, hogy már hozzászokjak.

-Szóval a kezdetektől?

Nem válaszoltam. Egy pillanatra rá vezettem tekintetem, minek következtében láttam, hogy engem figyel íriszeivel. Lehajtottam a fejem.

-Szóval a kezdetektől. - bólintott, kimondva a nyílvánvalót. - Miért?

-Már elmondtam.. - feleltem.

-Annyi miatt nem lehet! - horkant fel. - Valaminek még csak kell-

-Pedig annyi miatt van, Harry! - vágtam szavába. - Mindenki csak úgy ismer, hogy a suli leglúzerebb pöcstelen egere, akivel néha tudatni kell, hogy hol van a helye! Semmit nem tudnak rólam, csak a nevem, az életkorom, és hogy melyik osztályban vagyok! Mégis kibasznak velem minden áldott nap és szarrá vernek minden egyes kurva héten!

Nem tudtam irányítani magam. A szavak csak úgy jöttek ki a számon és hiába próbáltam, nem tudtam befogni. Talán az elmúlt éveken keresztül amit magamban tartottam ennyi ideig most tört ki belőlem. Vagy talán az váltotta ki ezt, hogy Harry nem hisz nekem. Miért nem hisz nekem?

Az említett ledöbbenve figyelt engem, bennem pedig lassan tudatosult, hogy konkrétan kiabáltam a mellettem ülővel. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, ahogy visszavettem az egészből és próbáltam lenyugodni, majd elnéztem róla.

-S..Sajnálom, én...

Alsó ajkamba haraptam, kezeimmel hajamba túrtam és meghúztam tincseimet. A keletkezett könnyek elő akartak törni, de szorosan hunytam le szemhéjaim, ezzel megakadályozva őket. Csak most ne, csak most ne.

-Mindenki ezt csinálja veled? - kérdezte pár perc csend után.

Mély levegőt vettem, majd kiegyenesedve, kezeimet a pokróc alá rejtettem, fejemet pedig a falnak döntöttem.

-Nem. Csak ők négyen. A többi diák csupán szavakkal bánt, néha páran kigáncsolnak a folyosón vagy kisebb szívatásokat csinálnak az osztályban, de ennyi. Csak ők bántanak ilyen szempontból. - mondtam.

Bólintott, majd oldalra fordította a fejét.

-A szöszi tud róla?

Először furcsán néztem rá, de amint leesett, hogy Niallről beszél, alsó párnámat fogaim közé vettem, majd halványan fejet ráztam.

-Nem mondtad el neki?

-Jobb, ha nem tud róla...Így is eleget aggódik értem, ha ezt megtudná...Jobb, ha nem tud róla... - ráztam meg a fejem.

Harry szemöldökráncolva nézett rám, majd tekintetét előre vezette, már-már a gondolataiba meredve.

-Nem szóltál senkinek? Nem kértél senkitől se segítséget? Meg se próbáltad?

-Próbáltam. Az elején két tanárnak is szóltam.

-És?

-Másnap két borda töréssel tértem haza.

-Jézusom..

Arcát kezei közé temette, és hosszú sóhaj hagyta el ajkait. Nem válaszoltam, csak lesütöttem szemeimet, ujjaimmal erősen a pokróc anyagát szorítva.