A Medál [Larry Stylinson]

71.

Miért engedted be őt?

Megegyeztünk!

Akkor miért szegted meg az ígéreted?!

Tudtam, hogy nem kellett volna higgyek neked...

Miért kell mindig csalódnom benned, Lou?

Hirtelen ültem fel a matracon. Mellkasom fel-le emelkedett a szapora levegővételek miatt, fülemben hallottam a gyors szívveréseim. Ijedten pislogtam magam elé pár pillanatig, majd lassan körbevezettem tekintetem a sötét helységben. Semmi nem változott, az én szobámban vagyok, a saját ágyamban, és...nem vagyok egyedül...

A göndörhajú a hasán feküdve, lehunyt pillákkal szuszogott mellettem. Nem keltettem fel.

Másodperceken keresztül figyeltem a mellettem fekvő zöldszeműt, kinek göndör tincsei azon a párnán terültek szét, melyet tőlem kapott ajándékba pár órával ezelőtt. Egy hosszú sóhajtás kíséretében, előre fordítottam fejemet, és kezeimbe temettem arcomat. Nem értem...Hiszen napok óta nem történt semmi! Hogy lehet, hogy most...hogy most...

Csalódott benned!

Soha nem is volt büszke rád!

Ujjaim hajkoronámba vándorolva, erősen meghúzták barna tincseim. Tekintetem kezdett egyre jobban bepárásodni, a körülöttem levő dolgok lassan homályossá váltak kékjeimben. Nem akarom...Nem akarom újra látni őket...

-Boo?

Összerezzentem a semmiből jött rekedtes hangra, mikor pedig motoszkálást éreztem meg magam mellett, lefagytak végtagjaim.

-Miért nem alszol?

Harry hangja most annyira álmos volt, hogy fogadni merek, jelenleg nem is tudja hol van pontosan. Ki tudja mióta ülök már az ágyban, viszont biztosan percek teltek el. Harry pedig biztosan megérezte a hideget a takaró alatt, és ez miatt ébredt fel.

-A szoba.. - szólaltam meg halkan, de még én is meglepődtem ahogy meghallottam elhaló hangomat. - A..A szoba... - ismételtem újra mostmár kissé normálisabb hangnemben, és hevesen fejet rázva, felé fordultam. - Bementél? Bementél oda?

A sötétséghez hozzászokva tisztán ki tudtam venni Harry álmos tekintetét a félhomályban. A göndör alkarján támaszkodva, lassan nézett fel rám, íriszeiben viszont akkora fáradság uralkodott, hogy talán nem is tudta értelmezni szavaimat elsőre. Időbe telt míg lapos pislogások mellett sikerült mozgásra bírnia párnáit.

-Megmondtad, hogy ne menjek be abba a szobába. - mondta, lassan formálva a szavakat. - Én pedig tiszteletben tartom ezt. Meg se közelítettem azt az ajtót.

Bár tudtam, hogy Harry nem ment be oda, bízom benne, mégis megkönnyebbült sóhaj szakadt fel ajkaim közül szavai után. Nem történt meg...

Bízol benne?

Nem volt valóság...

Mert ez nem volt bizalom, Louis. Nagyon jól tudod.

-Mi történt? - a göndör hangja alig egy kicsivel jött rendbe, viszont még mindig lehetett hallani a felébredés utáni rekedtséget rajta.

-Csak..egy rossz álom... - feleltem halkan, és előre vezettem tekintetem. Harry csendben maradt pár percig, én pedig pontosan tudtam min gondolkodott. Ő sem érti, hogy történhetett ez.

-Akarsz beszélni róla? - kérdezte. Halványan fejet ráztam.

-Nem volt annyira vészes.. - mondtam.