A Medál [Larry Stylinson]

52.

-Biztos nem akarod, hogy veled menjek? - kérdezte az ágy szélén ülve, smaragdjai a kezemben tartott ruhadarabra pillantottak.

-Nem. - néztem én is végig a fehér pulóveren, majd lekapva magamról a fekete anyagot, felvettem a kiválasztott darabot. A rajtam lévő pólót magamon hagytam. Még túl hideg van ahhoz, hogy csak egy pulcsit vegyek fel magamra. - Úgysem fogok sokáig ülni, csak pár óra és már jövök is haza. Szerintem...

-És ha elkísérnélek? - jött utánam az előszobába. Egy sóhajtás hagyta el ajkaimat.

-Ezt már megbeszéltük egyszer, Harry. - mondtam, majd felhúzva a cipőmet, a göndör elé álltam. - Tudod, hogy nagyon fontos nekem ez az egész, és épp ezért küldtelek el az utóbbi napokban egy kicsit itthonról. Tényleg nem tudom meddig fog tartani, ha sikerülni fog egyáltalán valamit csinálnunk a mai nap, de amint végzünk, sietek haza. Te csak várj meg itt, ok? - kérdeztem. - Amúgyis rohadtul izgulok a mai miatt, szükségem van egy kis egyedüllétre. Ez a kis séta talán segíteni fog kitisztítani a gondolataimat. - mondtam. - Kérlek, Hazza...

Közelebb léptem hozzá és halvány mosolyra húztam párnáimat. Harry kékjeimbe nézve, sóhajtott egyet, és hosszú hajába vezetve ujjait, elrendezte a göndör tincseket.

-Rendben. De miután hazajössz, részletesen számolsz be nekem mindenről! - mondta komoly tekintettel, miközben maga elé emelte mutatóujját. Mosolyom kiszélesedett, és bólintottam egyet.

-Úgy lesz. - feleltem, majd a fogashoz lépve, felvettem a kabátom.

-A szöveg megvan? - kérdezte, mire kezemmel megütögettem a kabátom bal oldali zsebét. Bólintott egyet.

-Akkor, viszlát később! - mondtam, miközben kinyitottam a bejárati ajtót.

-Később, Boo.

Hazza kedves mosollyal az arcán nézett rám, mire az én párnáim is felfele görbültek, majd elköszönve tőle, kulcsra zártam a nyílászárót.

Hosszú sóhaj hagyta el ajkaimat, ahogy kiléptem a lépcsőházból. Elővéve a telefonom, beírtam a megadott címet a keresőbe, és elindítva a GPS-t, lassú léptekkel kezdtem el az adott irányba haladni. Miközben követtem az útvonalat, elgondolkodva néztem végig magam körül. A pár nappal ezelőtti káosz teljesen eltűnt London utcáiról, mintha nem is történt volna semmi érdekes azon a napon.

A hétfői vihar késő délutánig tartott. Az eső három óra fele kezdett el csillapodni, négykor pedig teljesen megállt. A felhők eltűntek az égről, és a szél sem fújt többet, az áramot pedig pár perccel később visszaadták, illetve újra volt térerő a készülékeken.
Viszont a hatalmas vihar sok kárt hagyott maga után; felborult szemetesek, letört ágak, az oszlopokról letépett plakátok...
Még egy jókora fát is sikerült kicsavarnia, de szerencsére senki nem sérült meg.
Az a hétfői nap félelmetes volt, rá sem lehetett volna ismerni Londonra, most viszont már semmi nincs a pár nappal ezelőtti károkból.

A hó a szakadó esőtől teljesen elolvadt, azóta pedig nem havazott, így most szárazak az utcák és hideg a levegő. Délután ötre beszéltük meg az időpontot, és már háromnegyed is elmúlt, de nemsokára ott leszek. Ma délelőttös voltam és viszonylag hamarabb végeztem a megszokottnál, így volt időm venni egy kellemes zuhanyt is, és felkészülni a következő pár órára, de...

Ez a második alkalom, hogy személyesen találkozok vele, és ha ez nem lenne elég, a mai délután folyamán azon leszünk, hogy felvegyünk egy...közös dalt?
Szokatlanok ezek a szavak...Persze pár évvel ezelőtt ugyanezt akartam, és most is ezt akarom, csak...nem gondoltam volna, hogy tényleg fog adni nekem egy esélyt, és hogy...esetleg tényleg sikerülni fog az, amit három évvel ezelőtt szerettem volna már megtenni...