A Medál [Larry Stylinson]

76.

Halk beszélgetés kúszott be tudatomba, mire egy szusszanás után, lassan nyitogatni kezdtem szemeimet. Álmosan pislogva néztem körül a fehér szobában, de senki nem volt a kis helységben. Még egy rövid ideig lehetett hallani a tompa hangokat, majd pár másodperccel később teljesen megszűntek. Biztosan a folyosón beszélgettek.

Eltűnődve figyeltem a fehér vakolattal bevont ajtót, majd lassan ásítva egyet, az ágy mellett ülő személyre vezettem tekintetem. Harry karjai a combomhoz értek, melyekre fejét hajtotta, és egyenletesen szuszogott. Göndör hajzuhatagából pár tincs a nyakát eltakarva, feküdt el a matracon levő fehér takarón.
Apró mosolyra húzódtak párnáim, miközben békés arcát figyeltem. Betartotta az ígéretét.

Tekintetem lejjebb vezetve lehunyt szemhéjairól, fürtjeit figyeltem kékjeimmel, ahogy viszont kezére pillantottam, ledermedtek végtagjaim. Elnyílt ajkakkal figyeltem ujjait, melyek az enyéimet érintették. Nem voltak olyan közel egymáshoz, csak az ujjperceink értek össze, szinte alig éreztem őt, mégis...az, hogy a meleg bőréhez érek...

Tekintetem újra a göndör arcára vezettem. Annyira...megérinteném őt...
Csak végigsimítani a puha bőrön úgy, hogy alig érek hozzá. Csak annyiért, hogy érezzem a melegséget ujjperceim alatt. Csak...

Végtagomat óvatosan elhúzva tőle, felemeltem karomat, majd lassan arcához közelítettem ujjaim. Talán ha...ha csak egy picit...

Ujjperceim már a barna fürtöket érintették, mikor megálltam. Szótlanul figyeltem a mellettem pihenő zöldszeműt, aki továbbra is egyenletesen szuszogott. Nem érzékelt semmit a külvilágból.

Nem szabad megtennem. Ezt...nem szabad...

Egy nyelés kíséretében, ölembe fektettem karomat. Nem érhetek hozzá az engedélye nélkül.

Bánatos tekintettel figyeltem a göndörhajút, miközben kezdett egyre jobban eluralkodni rajtam a bűntudat.
Szégyelltem magam amiért olyanokra gondoltam, amikre nem kellene. Amiért olyanokat szeretnék, amit nem szabadna...De tényleg olyan nagy bűn lenne, ha csak megérinteném őt? Csak egy nagyon kis ideig? Igen, határozottan.
De zavarná őt, ha megtudná? Biztosan nem. Sőt!
Engedné, hogy hozzáérjek. Szereti mikor a göndör tincseivel játszadozom, imádja mikor az ujjam köré csavarok egy hosszabb fürtöt, mégis...így, hogy alszik, azt is bűnnek érzem, ha csak a hajához érek. Pedig nem bánná, sőt, örülne neki, de...nem teszem. Nem túrom tincsei közé ujjaim, hogy ezzel mosolyt csaljak azokra a cseresznyepiros ajkakra. Pedig megtehetném, itt van mellettem, közel hozzám, mégis...

Olyan távolinak érzem őt...

Majdnem felkiáltottam mikor az erős fájdalom mellkasomba szúródott. Kezemet azonnal jobb oldalamra vezettem, és összeszorított szemekkel próbáltam levegőhöz jútni. A fájdalom csak erősödött mellkasomban, a szabálytalan levegővételeim pedig csak rontottak a helyzeten. Túl gyorsan jött, túl hirtelen, túlságosan...fáj..

-Louis! - nehezen jutott el tudatomig a mellettem levő mély hangja, viszont amint hozzámért, kiélesedtek érzékszerveim. - Louis, miben tudok segíteni?!

-Gyógy..szer.. - mondtam nehezen, és homályos tekintettel néztem fel a zöld szemekbe.

Harry nem tétlenkedett, azonnal az asztalon pihenő doboz után nyúlt, és pillanatok alatt tartott elém két szem tablettát, mire elvéve tőle, egyből a számba vettem, és a göndör segítségével, lenyeltem azokat. Kifáradva hajtottam vissza fejemet a párnára, miközben vártam, hogy hasson a fájdalomcsillapító.

-Hívom az orvost. - mondta, és hallottam, hogy feláll mellőlem, mire azonnal csuklója után kaptam.

-Nem kell.. - szólaltam meg lehunyt szemekkel. - Mindjárt úgyis jönni fog egy nővér, hogy ellenőrizzen.