A Medál [Larry Stylinson]

50.

A napok túl gyorsan teltek. Szilveszter is elmúlt és már csak másfél hét maradt a vakációból. Az ünnepek után pedig én is újra elkezdtem dolgozni, most viszont annyi különbséggel, hogy hétköznap is bent vagyok a kávézóban. Természetesen ez az egész program csak addig tart, amíg vége lesz a szünetnek és mikor kezdődik a suli, megint csak hétvégente leszek jelen a munkahelyemen.

December huszonnegyedikén arra keltem, hogy egy rövid videót kaptam Nialltől, melyben szőke barátom álmos hangon kívánt nekem boldog szülinapot. Pont akkor kelt fel és azért úgy néz ki mint egy zombi, mert az egész éjszakát végigjátszotta és alig vagy négy órát tudott aludni, mivel aznap korán keltek, hogy mindennel készen legyenek, mire délután megérkeznek a vendégek. Megköszöntem a felköszöntését, azt viszont nem árultam el, hogy hajnali háromkor én még az utcákon kóvályogtam.

Szilveszter után pár nappal pedig egy üzenetet kaptam Steve-től. Kész lett a zenével. Azt mondta, hogy hallgassam meg és ha valami nem tetszik, akkor nyugodtan elmondhatom neki. Tudunk rajta változtatni, ez nem a végleges verzió. Továbbá kiválasztottunk egy napot, amikor felhívjuk egymást Skype-on, hogy megbeszéljük a részleteket.

Mikor meghallgattam Steve alkotmányát, egyszerűen...azt hittem csak képzelődöm. A dallam nem volt nagyon pörgős, viszont lassú sem. Nem szomorú volt, hanem vidám hangzású. Még a ritmusa is hasonlított ahhoz amilyet én elképzeltem neki!
Úgy éreztem, hogy ezen az egészen nem kell semmit változtatni. Mindegyik zenedarab annyira összhangban volt egymással, hogy elrontanánk ha módosítanánk ezen a darabon valamit. Az a kis fesztivál érzés a dallamban amit Steve rakott bele pedig...elképesztő.

Steve mintha a gondolataimban olvasott volna, és az a sok zavaros ötlet közül sikerült összeraknia egy egészet, ami tökéletesen passzol majd azzal a dallal, amit én írtam.

Az a bizonyos Skype beszélgetés pedig ma van.
Ma délelőttös voltam a munkahelyemen, viszont az egyik munkatársam megkérdezte ha tudok maradni pár órát helyette, mert neki sürgősen haza kellett mennie. Mivel nem volt itthon semmi dolgom, nem utasítottam vissza, így délután négykor sikerült kilépnem a kávézóból. Steve-vel este hatra terveztük a beszélgetést, - ami nála reggel tíz óra - így bőven volt időm hazaérni, és enni egy kicsit.
Miután pedig felvettem egy kicsit kényelmesebb ruhadarabokat, írtam egy SMS-t a kedvenc DJ-mnek.

A laptopot magamhoz véve, a nappaliban lévő kis asztalra tettem, majd bekapcsolva a gépet, leültem a kanapéra. Hosszasan fújtam ki párnáim közül a levegőt.

-Látom izgulsz. - hallottam meg a mély rekedtes hangot mellőlem, a következő pillanatban pedig éreztem ahogy térde az enyémhez ér. Aprót bólintottam.

-Félek... - mondtam halkan.

-Miért?

-Hogy nem fog sikerülni. - feleltem őszintén. - Hogy hiába van meg a zene, hiába van meg a szöveg, én nem leszek elég jó hozzá. - mondtam. - Félek, hogy el fogom baszni az egészet, és így nemcsak Steve, de még Mr. Malik is csalódni fog bennem, meg Niall is, meg...meg...

-Hé, nyugodj meg! Louis! - térdelt le elém, majd kezei közé fogva arcomat kényszerített, hogy zöldjeibe nézzek. - Nem lesz gond. Ne agyalj ilyeneken, mert ez egyrészt hülyeség, másrészt pedig ez nem fog megtörténni. - biztosított. - Jó leszel! - nézett kékjeimbe. - Mellesleg nem most fogtok elmenni egy stúdióba. Most csak megbeszéltek pár dolgot a dallal kapcsolatban, és annyi. Egyeztettek, esetleg ha ki kell javítani valamit, akkor kijavítjátok, változtattok rajta ha szükséges, de ennyi! Ma nem fogtok mást csinálni. Ki tudja Steve-nek is mikor lesz ideje vissza jönnie ide úgy, hogy maradjon is pár napig. - magyarázta. - Ne gondolkozz ennyire előre, Boo, mert nincs értelme olyanon aggodalmaskodnod ami nem is fog megtörténni.