A Medál [Larry Stylinson]

2.

-Nem értem mi baja van. - lépett mellém Niall sóhajtva és kezeivel ő is megtámaszkodott az ablak párkányán. - Csak egy rohadt ceruzát kértem, érted? És tessék! Felállít, hogy mondjam el az eddig tanultakat aztán meg minden szarnak elhord az osztály előtt!

-Örülj, hogy ennyivel megúsztad. - feleltem, és az óra felé pillantottam. Öt perc.

-Jah.. - sóhajtott. - Tényleg nem értem mi baja lehet velem..

-Lehet bejössz neki.

Niall egy ,,ez most komoly" pillantással nézett rám, mire halvány mosolyra húzódtak ajkaim. A fizika tanárnőnk valamiért kinézte magának és nagyon szereti piszkálni őt már az első perctől kezdve mióta legelőször találkoztunk vele. Nem telt el olyan óra, hogy nem állította volna fel vagy nem tett volna valami megjegyzést rá, bár én sem értem miért csinálja. Niall soha nem zavarta az órákat, ha nem is figyelt arra mit mondanak a tanárok, legalább csendben ült és még engem sem zavart meg, hiába unta halálra magát mellettem.

-Egy ötven éves banyának? Hagyjuk már. - forgatta meg szemeit, mire válaszul csak vállat vontam. - Úgy látszik ma is esni fog. Picsába... - morgolódott az ég felé nézve, mire én is felpillantottam kékjeimmel. Az égboltot sötét felhők borították és távolabb egy kis hirtelen fényt pillantottam meg a fekete pamacsok között.

-Már megszokhattuk. - vontam vállat ismét.

-Igen...Hé, nincs kedved suli után beülni valahova? Egy teára vagy üdítőre, tökmindegy. - kérdezte. Óvatosan fejet ráztam. Nem akarom megbántani, de most túl fáradt vagyok, hogy suli után még beüljek valahova inni valamit. Legszívesebben most azonnal hazamennék és befeküdnék az ágyamba, hogy legalább két órát sikerüljön pihennem, de sajnos ez nem lehetséges. Ahogy az sem, hogy miután hazaérek lepihenjek, mert azonnal lesz valami fontosabb dolgom, mint az alvás.

Niall elhúzva a száját nézett ki újra az ablakon.

-Az időt elnézve mondjuk tényleg nem lenne olyan jó ötlet a mai teázgatás.. - gondolkodott el, pedig tudtam, hogy tudja, miért nem akarok most elmenni vele inni valamit. És azt is tudom, hogy ő is tudja, hogy tudom.

A zavaró hang szinte fülsértő volt mindenkinek aki az osztályban vagy a folyosón tartózkodott. Becsengettek.

Niallel a padunk felé vettük az irányt, ő pedig útközben elkezdett valami videójátékról beszélni. Valami multiplayer. Van egy gyilkos és négy túlélő, akik valahogy ki kell jussanak valahonnan és azért, hogy ezt meg tudják csinálni, meg kell javítsanak valami gépeket.
Csendesen hallgattam, ahogy próbálja elmagyarázni miért is olyan jó az a játék, a padunkhoz érve viszont megtorpantam. Nem akartam hinni a szemeimnek. A táskám, mely eddig az asztal sarkában pihent, most a székem mellett van, a benne lévő könyvek, füzetek pedig a földön vannak szétszórva. Valaki kiborította az iskolatáskám és ha ennyi nem lenne elég, a tolltartóm is a földön van, az összes benne lévő írószer pedig szintén a padlón.

Niall is elhallgatott mellettem, ahogy ő is megpillantotta a padom melletti rendetlenséget. Kezeimet magam mellé ejtettem és egy nyelés után lehajoltam a dolgaimért. Ni azonnal a segítségemre sietett. Miközben szedtük össze a cuccaimat halk nevetés ütötte meg füleim a terem hátsóbb részéből. Nem kellett felnéznem, egyből tudtam ki tette ezt. Legszívesebben ki kaparnám a szemeimet és letépném mindkét fülemet a mai nap hátralevő részére.

Éreztem, ahogy Niall megfeszül mellettem és még épp időben húztam vissza a karjától, mielőtt felállt volna és mondott volna valamit, amit ő is megbánt volna.

-Hagyd, Niall.. - mondtam.

-De ez már nem mehet tovább! Ez a harmadik év, hogy-

-Hagyd.. - szakítottam félbe és tovább pakoltam vissza a szétszórt írószereket a tolltartóba.

Lassan kiengedte az ökölbe szorított kezeit, majd újra lehajolva tovább segített a cuccaim összeszedésében. Kezdődik. Mennyi is az idő pontosan? 10:06? Készülj, Louis, innentől nincs nyugtod a nap végéig.

Egy sóhajtás kíséretében ültem le a helyemre és vettem elő a következő óra tananyagát. Igaz, még nagyon korán van, de ha megpróbálok csak a leckékre figyelni és minden mást kizárni, akkor..

-Hé, puhány! - hallottam meg Zack hangját az utolsó padsorból. - Mennyi az idő?

Válasz helyett belülről az ajkaimba haraptam, szemeimmel pedig az előttem lévő könyvet pásztáztam hangtalanul. Nem vagy puhány, nem vagy puhány, nem vagy puhány.

-Na mi van, elvitte a cica a nyelved? - nevetett.

-Vagy talán még annyira sem vagy képes, hogy az órát leolvasd? - kérdezte Lucas, Zack pedig nevetve helyeselt haverja kérdésére.

Pár osztálytársam nevetése is csatlakozott a kettő mellé, mire összeszorítottam szemeimet. Nem vagy puhány...nem vagy puhány...

Pillanatokon belül ragadtam meg Niall csuklóját, amint meghallottam, hogy kitolja maga alól a széket.

-Louis, én esküszöm, hogy.. - szűrte fogai között, én viszont fejet ráztam. Nem akarom, hogy baja essen. Ha most visszavágna nekik...
Nem engedem, hogy bajba sodorja magát csak miattam. Nem éri meg.

Szemem sarkából láttam, hogy mondani akar valamit, a terembe lépő tanár viszont belé fojtotta a szót. Ms. Rosewood csendre intette a hangos osztályt és lassan hozzáfoghattunk a biológia óra megkezdéséhez.

A nap hátralevő része úgy telt, ahogy gondoltam. Szünetekben egy-két lökdösődés, beszólogatás, a dolgaim szétszórása. Tudtam, hogy ez lesz, tudtam, hogy fel vagyok rá készülve, az újabbnál újabb bántó szavak viszont csak nyomot hagytak bennem..Hiába van az, hogy ez már évek óta tart, hiába van az, hogy minden nap folyton ugyanaz történik, hiába van az, hogy minden egyes délután...

Nem..nem tudok rá felkészülni. N..Nem tudom ezt az egészet figyelmen kívül hagyni, mert egyszerűen..

-Akkor holnap? - térített ki Ni hangja gondolataimból, mire pislogtam párat mielőtt a szőkére vezettem volna tekintetem.

Válaszul csak egy aprót bólintottam, majd egy alig hallható ,,szia" után az otthonom felé vettem az irányt. Kint egész nap esett - most szerencsére elállt - ez miatt pedig nagyon lehűlt az idő, én pedig már reggel óta megbántam, hogy csak ezt a vékony dzsekit vettem magamra. Sokkal vastagabb ruhákba kell mostmár öltöznöm. Nyáron sem volt annyira meleg, most viszont mínuszok lesznek kint és nem szeretnék megfázni, hogy a betegség miatt kelljen pótoljam a suliban tanultakat. Sajnos ilyen az idő errefelé, a londoniak már megszokhatták ezt, Anglia elég csapadékos ország. Én is már megszoktam, hisz itt nőttem fel, csak néha nagyon el tudom téveszteni a kinti hőfokokat.

Ahogy a tömbház elé értem, zsebemből előhalásztam a kulcsom, majd az érzékelőhöz érintve kinyitottam az ajtót. A második emeletre felérkezve, kicsit remegő kezekkel tettem be a kulcsot a zárba, viszont egy kisebb megkönnyebbülés volt, amint a küszöb másik oldalán tudtam magam. A benti meleg jól esett a lehűlt testemnek, én pedig lehunyt szemekkel fújtam ki a levegőt. Nem vagy puhány, nem vagy puhány, nem vagy puhány...

Éreztem, ahogy valami kezdi csiklandozni lehunyt szemhéjaim, majd egy kósza könnycsepp kiszökik szemem sarkából és szánt végig arcomon. Szakadozva fújtam ki újra a bennem lévő levegőt. Nem vagy puhány...

A táskát levéve magamról a földre ejtettem, majd a dzsekit a fogasra akasztva a konyha felé vettem az irányt. Ahogy a kis helységbe értem egyenesen a hűtőhöz léptem, és kinyitottam azt. Kis morfondírozás után végül elővettem a szalámit és a sajtot, majd visszacsukva a szekrény ajtaját, az asztalnál helyet foglalva lassan enni kezdtem. El kéne menjek bevásárolni, mert már elég kevés kaja van. Még holnapig kihúzhatom, de nem szeretném az utolsó percre hagyni. Jobb hamarabb ezt elvégezni.

Ezt elhatározva, ebédelés után már húztam is fel a cipőmet, hogy indulhassak a legközelebbi üzletbe, előtte viszont hamar átöltöztem. Kint tényleg hideg van és tényleg nem szeretnék megfagyni.

A bevásárlást tizenöt perc alatt bevégeztem, hazaérve pedig gyorsan eltettem a vett dolgokat, majd az asztalhoz ülve elővettem a holnapi napra való leckéket. Ha hamar végzek velük, akkor lenne időm egy kis főzésre is. Ha pár óra alatt letudnám az egészet, akkor valami egyszerűt biztos sikerülne összehoznom, ami pár napra elég lehet. Igen. Ezt fogom csinálni. Addig legalább nem jutnak eszembe a rosszabbnál rosszabb emlékek...