A Medál [Larry Stylinson]

42.

Az ébresztő idegesítő hangjára lettem figyelmes félálmomban, mire halkan nyöszörögve, az éjjeliszekrényen pihenő készülék után nyúltam. Ahogy sikerült kikapcsolnom a riasztót, sóhajtva fordultam hátamra, és kezdtem el a sötét plafont pásztázni kékjeimmel.

Hétfő reggel van, és ahogy a szél süvítéséből hallom, elég hideg napnak nézünk elébe. Elég fárasztó napnak...

A hétvégén - jobban mondva péntek és szombat este - Harry velem töltötte az éjszakát. A göndört nem zavarta az, hogy velem kellett aludnia, bár még mindig nem tartotta jó ötletnek, hogy ő is a takaró alatt legyen. Mindkét éjjel attól tartott, hogy megfázok úgy, hogy konkrétan egy üres hely van mellettem, de mint első éjjel, ekkor sem éreztem semmilyen változást. Nem volt melegem, de nem is fáztam.
Tegnap viszont már nem akartam, hogy velem aludjon. Nem azért, mert nem szerettem, sőt. Nagyon is jól esett, és ha tehettem volna, azokon az éjszakákon még közelebb bújtam volna hozzá, de...Nem akartam, hogy egy idő után kellemetlen legyen neki...És tudtam, hogy ez nem helyes, mivel ő egy szellem, én meg...

Nem, nem csinálhatjuk ezt örökre ezután.

Harry kicsit ódzkodva állt ehhez a döntésemhez. Nem volt biztos abban, hogy ez jó ötlet. Attól tartott, hogy megint nem fogom tudni kipihenni magam és újra kísérteni fognak a rémálmok. És mennyire igaza volt...

Az éjszaka folyamán nem voltak rémálmaim, de ugyan, mégis hogy lehettek volna, ha egész éjjel csak forgolódtam és kinyitva voltak a szemeim?

Mikor Hazza mellettem volt, nem voltak rémálmok. Nem láttam semmit, nem hallottam semmit, nem éreztem semmit. Csak nyugodt, békés éjszakák voltak.
Most éjjel viszont még elaludnom sem sikerült. Nem azért, mert féltem, vagy mert újra hallottam őket, hanem...olyan fura volt egyedül...

Annyi idő után végre újra éreztem azt, hogy biztonságban vagyok, nem vagyok egyedül azokon a félelmetes éjszakákon, és így, három éjjel után, olyan...olyan érzés lett volna, mintha megint teljesen egyedül eveznék a sötét tengeren, és semmi és senki nincs körülöttem. Az éjszaka nyugodt volt, ahogy a tenger is, de...

-Lou! - hallottam meg azonnal a mély hangot, ahogy kinyitottam az ajtót.

Nem akartam egyedül lenni.

-Louis! Louis, Louis, Louis, Louis, Louis!

Hazza szinte bombaként jelent meg a félhomályban, és attól tartottam, hogy mindjárt nekem fog jönni és eldobor, annyira fel volt most pörögve valami miatt. Ráadásul reggel hat óra van.

Mint egy gyerek.

-Mivan, Hazza? - szólaltam meg kissé álmos hangon és fáradtan néztem az előttem állóra.

-Csináltam valamit! - mondta. - Nos... - köszörült torkot. - Mivel tudod jól, hogy én éjszakánként nem alszom.. - én se aludtam ma éjjel. - ..kedvem pedig nem volt kimenni sétálni egyet, így míg te pihentél.. - nem pihentem. - ..gyakoroltam és..Azt hiszem sikerült...

Na igen, a nem alvás. Harry mivel szellem, ő nem éhezik, nem szomjazik, és nem fárad el soha. Nincs szüksége ételre, italra, és még pihenésre se. Nos, én az alvást teljesen kifelejtettem ez a három közül, így mikor Harry közölte velem tegnap délután, hogy ő nem aludt egyáltalán egyik éjjel sem mikor mellettem feküdt, eléggé hirtelen ért a dolog. Azt hittem, ő is aludt azokon az éjszakákon, viszont ez egyáltalán nem volt így. Ő egész végig ébren volt, míg én a mellkasán zuhantam álomtalan álmokba három éjjelen keresztül.
Mondanom sem kell mennyire zavarba jöttem, ha pedig ez nem lenne elég, Harry is jót szórakozott rajtam aznap délután.