A Medál [Larry Stylinson]

5.

Soha nem voltál jó semmire!

Mindenki utál!

Szerinted hiányoznál valakinek, ha eltűnnél?

Szerencsétlen buzi!

Szerinted? Sokat súlyzózott, azért lett ilyen amilyen!

Louis...

Ijedten pattantak ki szemeim és ültem fel azonnal a matracon. Légzésem felgyorsult, és rémülten kapkodtam ide-oda tekintetem a sötét szobában, melyben teljes csend uralkodott. Ordítani akartam segítségért, hogy azonnal jöjjön ide a másik szobából és zárjon a karjaiba, viszont amint szólásra nyitottam ajkaimat a valóság szinte arcon ütött.

Csak egy hosszú sóhaj hagyta el párnáimat, az is csak szaggatott formában, miközben a szembe lévő falat figyeltem. A gondolataim messze elvándoroltak, miközben kékjeim a vakolatot pásztázták reménytelenül. Túl sok...Nem...

Látásom párásodni kezdett, így lehunytam szemhéjaim, viszont azt a nedvességet mégis éreztem végigszántani arcomon. A levegőt lassan kifújva, óvatosan újra a hátamra feküdtem, viszont nem aludtam vissza. Nem engedhetem, hogy újra visszakerüljek.

**************

Reszketve bújtattam el kezeimet pulóverem zsebébe, miközben az órára pillantottam. Még két óra és végzek a mai napra. A teremben nagyon hideg van, utálom, hogy gyengén megy szinte mindegyik osztályban a fűtés. Régebben nem volt a hideggel olyan nagy gondom, viszont talán tavalytól vettem észre, mintha kevésbé bírnám a hidegebb időszakokat. De most úgy is érzem, mintha október elejére sokkal fagyosabb az idő kint, mint egy vagy két évvel ezelőtt volt.

-Minden rendben, Louis? - hallottam meg Niall hangját mellőlem. Szemem sarkából láttam, hogy engem figyel, én viszont újra csak az órára pillantottam.

-Persze, csak...kicsit fázom..

-Annyira, hogy így reszketsz itt mellettem? Ok, hogy hideg van az osztályban, de azért nem ennyire. - mondta. - Pihentél te egyáltalán valamit az éjjel? Vagy hétvégén? - hajolt közelebb.

Hogy pihentem-e az éjszaka? Nem. Egyáltalán. Hogy hétvégén? Dolgoztam és tanultam. Szóval megint nem.

Válaszul csak aprót fejet ráztam és a cipőm orrát kezdtem el figyelni. Niall sóhajtott egyet.

-Biztos azért fázol ennyire, mert kimerült vagy. Tudod, hogy olyankor minden sokkal nehezebb. Ma is esett le a fejed az asztalra. - mondta.

Igaza lehet. Ráadásul hétfő reggel lévén korábban is keltem, mert nulladikunk is volt. Talán tényleg az egész a fáradtság miatt lehet.

-Szerintem felveszem a dzsekit. - szólaltam meg halkan. Ni csak bólintott válaszul, mire felállva a helyemről a fogashoz mentem, ahol az adott ruhadarab pihent. Felvettem a vékony anyagot és már ültem is vissza a helyemre, hogy újra összehúzzam magam ott.

-Nézd már, csaktán nem fázik a mi kis Csipkerózsikánk? - hallottam meg az egyik osztálytársamat hátulról. Zackék nem voltak bent, kint az udvaron fociztak gondolom, ez a srác viszont szintén nem bír engem. Ahogy senki más sem.

Nem válaszoltam, csak fejemet lehajtva lehunytam szemeimet. Niall morgott egyet mellettem, de nem szenteltem rá több figyelmet. Ki akarok zárni mindenkit erre a szünetre.