A Medál [Larry Stylinson]

31.

Hunyorogva olvastam el újra és újra a barna papírlapon lévő fakó szöveget. A halántékom lüktetett, a fejem már fájni kezdett ahogy próbáltam felfogni és értelmezni az alig látható szavakat. Mutató- és középujjammal még egyszer megmasszírozva a halántékom, a kockás lap fölé hajoltam és elgondolkodva vettem kezembe a ceruzát. Meghúztam egy vonalat, aztán még egyet, és még egyet, közben a barna oldalra folyamatosan pillantva. Amint meg voltam vele, elkezdtem írni. Adatok, aztán kérdések. Utána feladat megoldása. De hogyan?

Annyiszor olvasod el a szöveget, amíg meg nem érted! Ha kell, akár ötödjére vagy tizedjére is!

Összepréseltem ajkaimat és újra a barna lapon lévő sorokra vezettem tekintetem.

Annyiszor olvasod el a szöveget, amíg meg nem érted!

Újra és újra elolvastam, de még mindig semmi.

Annyiszor olvasod el a szöveget, amíg meg nem érted!

Újra elolvasom. Az ujjaim szorítása egyre erősödik az írószerem testén.

Annyiszor olvasod el a szöveget, amíg meg nem érted!

Összeszorítom az állkapcsom, a szemeim már fájni kezdenek. Már csak pár másodperc és..

Annyiszor..

-A rohadt életbe már! - esett ki végül belőlem a huszadik elolvasás után, és szabad kezemmel erősen az asztal lapjára csaptam.

Nem megy! Nem megy és kész! Nem, nem, nem, nem!

-Mi van, Louis? - Harry hangja hallatszik mögöttem, de most rá is alig tudok figyelni. Teljesen felbaszta az agyamat ez a..

-Ez a kurva fizika sehogy nem akar nekem menni! Nem értem és kész! Csessze meg az a vén asszony is! - mondtam és még egyet ütöttem az asztalra.

Úgy érzem magam, mintha egy hisztis picsa lennék. Sőt, úgy is viselkedem. Egy rohadt tantárgy miatt. Egy kibaszott tantárgy miatt! Csak azért, mert ha nem csinálok meg egy feladatot a három közül, akkor az a vén banya leszedi a fejemet! Nem ezekkel a szavakkal mondta ki, de az ő óráján mindig csak a diákok fejlevágásai hallatszanak!
A mi fejünkben legalábbis.

-Fizika? Oh, azt értettem! Mutasd a szöveget. - jött közelebb hozzám Harry.

Úgy néztem a mellettem lévőre mintha szelleme...akarom mondani angya...vagyis lelke...Mindegy, hagyjuk.

-Mi? - figyeltem értetlen tekintettel. - Te...értetted ezt a szart?! - mutattam először rá, majd a füzetemben lévő feladatra. A mellettem álló csak könnyedén vállat vont.

-Jah.

-De...azt..hogy? - kérdeztem. Újabb vállvonás.

-Fogalmam sincs. Pedig egyáltalán nem szerettem a tantárgyat, mégis értettem. Fura, mi? - húzta szórakozó mosolyra ajkait. Nem. Egyáltalán nem fura. Más tantárgyaknál. Fizikánál viszont igen.

-Hát...jah... - feleltem halkan.

-Nos, akkor megmutatod a feladatot? Hátha tudok benne segíteni. - mondta és közelebb hajolt az asztalhoz, én pedig szó nélkül toltam elé a könyvet és mutattam rá az adott szövegre.

Harry öt perc alatt felfogta, értelmezte és már meg is oldotta a feladatot, amit nekem le is diktált, most pedig már vagy egy jó órája azon dolgozik, hogy nekem is elmagyarázza mit miért csináltunk úgy ahogy, annak reményében, hogy felfogok valamit, ami...elég nehezemre esik.
A göndör felsóhajtott az ezredik értetlen tekintetem látva és újra nekikezdett, sokkal lassabban, sokkal érthetőbben elmagyarázva a lépéseket. Összeráncolt szemöldökkel próbáltam felfogni a szavait, és már magamban éreztem, hogy most sem fogom érteni, mikor hirtelen...