A Medál [Larry Stylinson]

75.

-Nem tudtam, hogy szeretsz olvasni...

Harry felpillantott a kezében tartott könyvből, majd vállat vonva, íriszeit újra a szavakkal teleírt oldalakra vezette.

-Csak néha szoktam. - felelte. - Általában olyankor, mikor unatkozom.

-Szóval én unalmas vagyok. - bólintottam, és felhúzott orral fordítottam fejemet a másik irányba. - Kösz..

A göndör halkan felnevetett mellettem.

-Csak alvás közben vagy unalmas. - mondta. - Olyankor nincs kivel beszéljek, muszáj elfoglaljam magam valamivel.

-Aludj te is. - feleltem, visszafordulva felé. Megrázta a fejét.

-Nem aludhatok.

-Miért nem?

-Mert vigyázok rád. - mondta íriszeimbe nézve, mire fejet csóváltam.

-Szükséged van pihenésre, Harry. - pillantottam rá. - Legalább akkor próbálj meg pihenni, mikor én is alszom. Tudod jól, hogy itt nem lehet semmi bajom.

-Aha, azért ébredtél fel az előbb is fulladozva és erős fájdalmakra, igaz? - nézett rám felvont szemöldökkel.

Ami azt illeti...Tényleg erős mellkasi fájdalomra ébredtem, de nem ez az első, amit először éreztem életemben. Két évvel ezelőtt is ugyanígy egy kórházban voltam, az akkori fájdalmakat pedig nem felejtettem el. Ez volt az egyik azok közül. De már bevettem két fájdalomcsillapítót, és már percekkel ezelőtt nagyon sokat enyhültek a kellemetlen fájdalmak.
Jól vagyok.

-Az...teljesen más... - hajtottam le fejemet.

-Aha. - válaszolta hanyagul.

-Komolyan mondom, Harry! - emeltem fel tekintetem, rá nézve. Kezdett zavarni a mostani viselkedése. - Nem ez az első alkalom, hogy ez történt velem, már átmentem ezen az egészen egyszer. Ez ezzel jár! - mondtam, felemelve jobb karomat. - Két hónapon keresztül mellkasi fájdalmak, nehéz légzés, gyakori köhögés. Tudom! Átmentem mindezen két évvel ezelőtt, pontosan tudom mire számíthatok!

Harry tekintete egyik pillanatról a másikra megváltozott, íriszeiben már a bűntudatot véltem felfedezni, majd összecsukva a kezében tartott könyvet, lesütötte tekintetét.

-Ne haragudj.. - mondta halkan. - Nem tudom mi van velem...

Lehunyva szemeimet, hosszasan fújtam ki a levegőt, minek következtében a szúró fájdalom azonnal belenyílalt mellkasomba. Összeszorított párnákkal kaptam az adott helyre ép kezemet.

-Fáradt vagy.. - mondtam lassan, miután teljesen megszűnt a fájdalom. - Kimerült és egy percet sem pihensz. Ez van veled.

Harry nem szólalt meg, kényelmetlenül kezdte el piszkálni az ölében pihenő könyv borítóját. Hiába próbálná tagadni, nem tudja eltakarni a szemei alatt elfekvő sötét karikákat.
Mikor én alszom, fogalmam sincs ő mit csinálhat. Tényleg fent marad? Tényleg átvirrasztja az egész éjjelt, csak azért, hogy rám vigyázhasson? Ez lassan a negyedik nap, hogy bent vagyunk és...ő már négy napja valóban nem pihent egy kicsit sem?

-Harry... - szólítottam meg halkan. - Mikor aludtál utoljára?

Nem válaszolt.

Döbbent tekintettel néztem a mellettem, lehajtott fejjel ülő göndörre. Az előbbi szavaimat nem gondoltam komolyan, de a hallgatása...

Harry tényleg...már három napja nem aludt?

-Harry. - vártam, hogy megpillanthassam azt a fáradt, zöld tekintetet, vártam, hogy halljam a megszokott mély hangot, de az említett meg se moccant mellettem. - Nézz rám, Hazza..