A Medál [Larry Stylinson]

69.

Szótlanul firkantottam le a kiszámított egyenlet eredményét. A következő alpontot megnézve, a megtanult képletek között keresgéltem elmémben, ez a feladat viszont nem tűnt annyira nehéznek, így ezt is el kezdtem leírni. Fogalmam sincs mennyi idő telt el mióta itt ülök a földön, de a kémiát, fizikát, és az irodalmat sikerült holnapra megoldanom, a mateken kívül pedig még csak egy tantárgy van hátra és végeztem. Igaz, már az egész gerincem sajog az egyhelyben üléstől, de pár perc és befejezem ezt is, utána pedig tartok egy kis szünetet. Nem...
Inkább hozzáfogok az utolsó leckéhez is, majd utána pihenek. Lassan kellene készítenem valami ételt is...Ha most végzek mindennel, akkor nem kell később azon aggódnom, hogy valamiből nem sikerült megcsinálnom a házit.

Gyenge ujjak érintését éreztem meg hajkoronámba, mire kissé megugrottam a semmiből jött érzésektől. Tekintetem azonnal a párnák felé vezettem, ahogy pedig megláttam a zöld íriszeket és az apró mosolyra görbülő ajkakat, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Felébredt.

-Szia, Boo. - köszönt halkan.

Fejét nem emelte fel a párnáról, meg se mozdította azt, csak a karja volt közelebb hozzám. Ujjai lassan kezdtek el játszadozni tincseimmel, mire ösztönszerűen közelebb nyomtam fejemet kezéhez, míg az én párnáimon is megjelent egy halvány mosoly. Annyira jó érzés...

-Szia.. - köszöntem én is ugyanolyan hangnemben, majd nehezen bár, de elhúzódtam karjától, és felálltam a padlóról. - Hogy érzed magad, Hazza?

-Jobban. - felelte, miközben engem figyeltek zöldjei. - Te mióta dekkoltál odalent?

Válaszul csak vállat vontam, a következő pillanatban viszont a hátamon levő sajgó pontra szorítottam kezemet. Basszus, rohadtul nem volt jó ötlet órákon át egyhelyben ülni.

-Már egy jó ideje. - feleltem végül.

-És én mióta vagyok kiütve?

Mosolyogva fejet ráztam. Viccelődik, ez már jó jel.

-Mióta én ott dekkoltam. - mondtam, majd közelebb lépve hozzá, kezemet arcához emeltem. - Ok, úgy tűnik lement a lázad. - sóhajtottam, és elhúzva végtagom, levettem a vizes kendőt fejéről.

-Milyen gondoskodó lettél megint. - szólalt meg. - Visszatértünk újra az apuci dologhoz?

Harry vigyorát látva csak megforgattam szemeimet. Igen, mostmár biztosan sokkal jobban van.

-Muszáj valakinek vigyáznia rád, ha már te nem tudsz saját magadra. - mondtam, és sarkon fordulva, az ajtó felé vettem az irányt. - Mit szeretnél enni? - kérdeztem.

-Nem vagyok éhes. - felelte. Felvont szemöldökkel néztem vissza rá. - Vagyis igen, de nem akarok enni. - mondta, könyökére támaszkodva.

-Muszáj enned valamit. - fordultam felé. - Nem ülhetsz éhgyomorral..

-És ha megint rosszul leszek? - kérdezte, miközben lesütötte zöldjeit.

Aggódó tekintettel néztem rá. Persze, hogy tart az evéstől. Hiszen ma is sokat ültünk a mosdóban, Harry mindent kiadott magából, és még azután sem sikerült teljesen abbahagynia. Érthető, amiért inkább nem eszik, minthogy utána megint a fürdőben kössön ki. De mégis meddig szeretné ezt csinálni? Nem aludhat el üres gyomorral...

-És ha készítek egy teát? - kérdeztem. - Az nem étel, viszont egy kicsit enyhítene az éhségen, és neked is jól esne a történtek után. - magyaráztam.

Harry lassan felemelte tekintetét, zöldjei pedig egyenesen az én kékjeimbe néztek. Halvány mosolyra húzódtak ajkai.

-Az most tényleg jól esne. - mondta.