A Medál [Larry Stylinson]

78.

Fáradt sóhaj hagyta el párnáimat, miközben lassan nyitogatni kezdtem szemeimet. Kint borús idő volt, a szürke felhők eltakarták a kék égboltot, a szél gyenge süvítése az üvegen át is beszűrődött a szobába. Laposakat pislogva szemeztem a plafonnal, és jobb karommal gyengéden átöleltem hasamat.
A tegnapi napon gondolkodtam; hogy Liam kocsijával jöttünk haza, a Steve-vel való beszélgetés, az együtt vacsorázás Niallel. Semmi érdekes nem volt tegnap, én viszont csak ezekre tudok gondolni, és minden apró darabkát felidézni az előző napból. Fogalmam sincs, miért.

A fejem fölött levő ablakra vezettem tekintetem. Ki szeretnék menni...Csak kilépni az ajtón és elmenni a parknak annak a részébe, ahol Harryvel voltam karácsony éjjelén. Szeretnék megint a göndör után rohanni, hógolyóval megdobni őt, utána pedig csak a vastag fehér szőnyegbe esni.
Újra akarom élni. Az az éjszaka annyira...békésnek tűnt...
Nem gondoltam semmire. Nem aggódtam, nem éreztem haszontalannak magam, azt, aki vagyok, csak...csak mosolyogtam és boldog voltam. Igen, azt hiszem..azon az éjszakán mintha tényleg azt éreztem volna, hogy boldog lennék. Olyan...jó volt minden...

Tökéletes.

Apró mocorgás rántott ki gondolataimból, mire lassan a mellettem fekvőre vezettem kékjeim. Hazza a hasán fekve pihent, egyik kezét a feje alá húzta, míg a másik közvetlen a teste mellett volt. Csendben tanulmányoztam a göndörhajú arcát, pár pillanattal később pedig a ragyogó zöld kövekbe nézhettem íriszeimmel. Olyan gyönyörűek.

Ahogy kitisztult látása, és smaragdjai végre felfogták ki is van mellette, halvány mosolyra húzódtak ajkai.

-Szia. - szólalt meg halkan, mire végigfutott gerincemen a hideg mély hangjától.

-Szia. - mondtam ugyanolyan hangnemben, apró mosolyra húzva párnáim.

-Mióta vagy fent? - kérdezte, mire vállat vontam ép karommal.

-Nemrég óta.

-Utálom mikor így válaszolnak nekem. - mondta, ezt hallva pedig széles vigyorra húzódtak ajkaim. Még egy dolog, amivel fel tudnám húzni őt.

-Ezt nem fogom elfelejteni. - bólintottam határozottan, miközben megpróbáltam komoly tekintetet varázsolni arcomra.

Harry észrevehette íriszeimben a ravasz csillogást, mire szemet forgatva, fejet csóvált, az apró mosoly viszont ott éktelenkedett párnáin.

-Hogy vagy? - kérdezte, miközben kinyújtóztatta végtagjait.

Halk sóhajtás hagyta el ajkaim.

-Nem jól..

-Baj van? - Harry tekintete azonnal megváltozott, és alkarjaira támaszkodott.

-Csak...rosszul aludtam.. - mondtam halkan. - Nem olyan könnyű törött bordával és sérült kulcscsonttal teljesen kipihenni magad. - mondtam apró mosolyra húzva párnáim.

Harry nem szólalt meg, csak szomorú tekintettel nézett rám, majd felsőtestemre vándoroltak zöldjei. Szótlanul figyeltem a mellettem fekvőt, pár pillanattal később viszont elkaptam róla tekintetem. Nem akartam, hogy azt lássam a szemeiben...
Nem akartam, hogy sajnáljon engem.

Akkor miért beszélsz hozzá még mindig?

-Lou, engeded, hogy... - kezdte, majd fejet csóválva, kékjeimbe nézett. - Látni akarom.

Elnyílt ajkakkal figyeltem a smaragd íriszeket, melyek határozottan pillantottak rám.
Pár másodperccel később, egy nyelés után, bólintottam egy aprót. Harry a pólóm végéhez vezette ujjait, majd amilyen óvatosan csak tudta, lassan feljebb tűrte a fehér anyagot rajtam. A felsőtestem több sötét folttal volt beborítva, a hasfalamon kék, zöld, és sárga nyomok voltak, ahogy pedig megpillantottam az átkötözött részt magamon, a kötés szélén is több folt terítette be a bőrfelületet.
A göndör ujjai alig értek hozzá a kötés anyagához, szinte nem is éreztem az érintéseit magamon, zöldjei pedig megállás nélkül mellkasomat figyelték.