A Medál [Larry Stylinson]

28.

-Menjünk be a nappaliba és üljünk le. - mondta és meg sem várva a válaszom fordult meg, elindulva az említett helységbe.

Értetlenül néztem utána miközben éreztem, hogy torkomban egyre jobban nő a benne keletkezett kis gombóc. Ez nem jellemző rá...
Eddig folyton megkérdezte, hogyha tényleg jól vagyok, ha fáj valamim, ha fel tudok-e állni, most viszont...mintha nem is az a fiú lenne, akivel napok óta vagyok együtt, ül velem az iskolában, őt látom utoljára lefekvés előtt, és elsőnek felkelés után.

Miért viselkedik így?

Ajkaimat összeszorítva, a falnak támaszkodva egyenesedtem fel óvatosan. Ez az egész előbbi történés miatt a bokám sokkal jobban fájt, mint azelőtt, ezt pedig csak most érzem, pár lépés után. Még a bicegés is sokkal fájdalmasabb most, mint eddig volt.

Nehézkesen, de sikerült eljutnom a kanapéig, ahol Harry alkarjaival támaszkodva térdein, összekulcsolt ujjakkal bámult a földön egy pontot. Ahogy helyet foglaltam mellette, de ő rám sem nézett, rossz érzés kerített hatalmába. Egyrészt bűntudat az miatt, mert mi van, ha én rontottam el valamit, csalódottság, amiért rám se hederít, másrészt viszont aggódás, mert...fogalmam sincs miért viselkedik most így. Miért nem szólal meg már percek óta, miért csak úgy bámul maga elé, miért nem tudok semmit sem leolvasni a testhelyzetéről. Teljesen megváltozott.

-Ok, Louis, figyelj rám! - szólalt meg egy idő után és felém fordult. - Amit most mondani fogok, nem mondhatod el és nem szólhatsz senkinek erről! Egy olyan dolgot fogsz most megtudni, amit nem kéne, hogy megtudj, de nem tehetek mást. Csak úgy értenél meg engem, ha...ezt elmondom neked. - nézett rám. - Szóval meg kell ígérned, hogy soha senkinek nem beszélhetsz erről és mindent amit most mondani fogok, titokban kell tartanod örökké! Megértetted?

Hangja kemény volt és mély, talán most hallom először ezt a tónust tőle, ami nem kevés ijedtséget hoz ki belőlem. Amúgysem terveztem elmondani senkinek semmit, hisz, most komolyan. Ki az a hülye aki elhiszi egy tizenéves srácnak azt, hogy egy szellemmel beszélget már napok óta? Senki.
Viszont Harry mostani hangneme, az a komoly tekintete, amellyel most engem figyel, nem kicsit ijeszt meg ettől az egésztől. Biztos akarom tudni miről van szó?

Válaszul csak bólintottam egyet és várakozóan pillantottam a mellettem ülőre, hogy elmesélje mi ez az egész.

-Rendben. - felelte. - Még mielőtt bármit is mondanék, megkérlek, hallgass végig. Ne szólj közbe, ne állj fel innen és menekülj be a szobádba, csak hadd mondjam el az elejétől a végéig, hadd magyarázzam meg a dolgokat, ok? - újabb bólintás. - Szóval... - kezdett bele egy sóhajjal. - Londonban..van egy klub...Jobban mondva, több klub is van, viszont van egy azok közül, amelybe én beletartozom és.. - mesélte, viszont habogni kezdett, majd megrázta a fejét. - Ez a klub...nem egészen legális módon szerez magának pénzt.

Összehúzott szemekkel néztem rá. Egyáltalán nem értettem miről van szó.

-Hogy érted? - kérdeztem.

-Tudod, mint az akció filmekben is vannak ilyen csapatok, akik drogokkal kereskednek meg ehhez hasonlók, ugye? Tudsz ilyen filmeket, nem?

Felvont szemöldökkel figyeltem pár másodpercig, viszont ahogy leesett mire is céloz, elkerekedett szemekkel néztem rá. Nem..az nem..Harry egy..

-Maffia tag vagy? - nyögtem ki alig hallhatóan, viszont egyáltalán nem arra a reakcióra számítottam, ami ezután következett.

Harry hirtelen nevetésben tört ki, én pedig összezavarodtan figyeltem a mellettem nevető fiút. Nem értem mi olyan vicces ezen...