A Medál [Larry Stylinson]

99.

A tegnap délutánt kihasználtuk Harryvel, habár most is csak azt csináltuk, amit eddig. Én egy óra alatt megpróbáltam minden házival végezni, aztán szokásosan kerestünk egy filmet, utána pedig közösen készítettünk vacsorát. Még most sem tudom, hogy mit ettünk pontosan, de az biztos, hogy Harry szándékosan választotta azt az ételt, ugyanis majdnem három órába telt míg kész lettünk vele, így csak este tizenegy után tudtunk végre enni. De nem bántam. Az egész készítése alatt hol beszélgettünk, hol nevettünk, vagy mikor mindketten csendben dolgoztunk, akkor az egyikünk mindig elkezdte piszkálni a másikat. Semmi újat nem csináltunk, a tegnap este mégis más volt. Fogalmam sincs, hogy miben, de..valamiben mégis különbözött az előzőektől...
Felszabadultnak éreztem magam. Hazzaval talán soha nem nevettünk annyit, mint akkor. Soha nem piszkáltuk ennyire még a másikat, soha nem kergetőztünk ilyen sokat a lakásban, soha nem csináltunk olyan nagy rendetlenséget a konyhában és...soha nem csókolóztunk annyit, mint tegnap este...

Ahogy Harry mondta, ma reggel már nem volt mellettem. Furcsa volt felkelni úgy, hogy nem éreztem az ölelő karokat, és az illatát, ami minden reggel az orromba kúszott. Furcsa volt nem hallani a reggeli rekedtes hangot és furcsa volt nélküle kilépni az utcára. Bár tegnap megkért, hogy szóljak Niallnek, hogy jöjjön el hozzám és menjünk ketten a suliba, az este folyamán nem még írtam a szöszinek. Harry nem tud erről, és remélhetőleg nem is fog tudni, de nem akartam Ninek ezzel meghosszabbítani az útját. Úgyis el tudtam menni egyedül anélkül, hogy aggódnom kéne valami miatt. Jacksonról azóta sincs semmi hír, a többi fiú pedig végleg felszívódott. Nem tartottam attól, hogy bármi is történjen az úton.

-Lou! - hallottam meg Niall hangját a kapu felé közeledve, és sietős léptekkel jött felém. - Öhm, hogyhogy egyedül? Harry? - nézett körbe értetlenül.

-Valami dolga van és el kellett mennie. - vontam vállat zsebredugott kezekkel.

Lassan már május közepe van, így kezdenek kicsit felmelegedni a napok. Bár mostanában is gyakran esik és fúj a szél, mégsem kell felvennem a vastag kabátom, elég egy vékonyabb dzseki is. Lassan, de már közeleg a nyár...

-Oh.. - szólalt meg Ni előttem. - Azt nem mondta, hogy hova megy? Vagy mikor végez?

Csak nemlegesen ráztam fejet. Tudtam hova megy, de azt nem mondta, hogy mikor fog visszajönni, hisz még ő sem tudja ezt pontosan.

Aggódom. Hiába éreztük jól magunkat tegnap, mégsem tudtam kizárni azt a dolgot a fejemből...
Harry visszamegy a klubhoz. Visszamegy a tagokhoz, visszamegy a testvéreihez, visszamegy a családjához. Erre a napra várt hónapok óta, de...nem így akartam, hogy visszamenjen. Nem egy ilyen miatt. Persze, örülök amiért végre el tud menni a klubhoz, újra láthatja a többieket, de nem akartam, hogy amiatt kelljen elmennie, mert újra megfenyegették őket. Hogy megint veszélyben legyen.
Én..nem akarom, hogy történjen vele valami. Hogy baja essen...De...mi van, ha...

-Szóval ezért vagy ennyire szarul. - kezdtünk el az épület bejárata felé haladni.

-Mi? Miért lennék szarul? - néztem összezavarodva a mellettem lévőre.

-Mert nem kísért el a drága Harry macid. - fordult felém mosolyogva, mire megtorpantam.

-Ha megtudja, hogy így nevezted őt, tuti kibelez. - mondtam komoran. Felnevetett.

-De valld be, hogy ez miatt van! - felelte, és látva, hogy nem válaszolok, csak némán lehajtom a fejem, felkuncogott. - Tudtam. - szólalt meg diadalittasan és vállamba ütött ökölbe szorított kezével. - Kis hős szerelmes.

Nem, Niall rohadtul nem tudta. De nem mondhattam el neki az igazságot. Nem mondhattam el, hogy Harry napokig nem fog hazajönni. Nem mondhattam el, hogy hova ment. Nem mondhattam el, hogy miért félek és miért aggódom érte. És...nem mondhattam el, hogy talán tegnap láttam utoljára a göndört...