A Medál [Larry Stylinson]

33.

Egy halkat ásítva léptem ki a szobám ajtaján és kezdtem el totyogni a konyha felé.

-Jó reggelt, álomszuszék! - hallottam meg a mély hangot a nappaliból, mely mint mindig, most is vidáman csengett. - Már azt hittem sose kelsz fel.

-Reggelt.. - motyogtam, ahogy feltettem egy bögre vizet főni a tűzre.

-Halálra untam magam itt a kanapén, már abban a stádiumban voltam, hogy elkezdjek imádkozni azért, hogy felkelj végre. - kuncogott, szemem sarkából pedig kivettem, hogy már mellettem van. - Hú, elég ramatyul festesz. - állapította meg, és közelebb hajolt hozzám. - Minden rendben?

-Persze, csak..kicsit fáradt vagyok. - feleltem, majd megráztam a fejem. - Azt se tudom, mennyi az idő. - vettem le a felforrt vizet és a kikészített bögrébe öntöttem.

-Úgy tizenegy körül. - mondta. - De hogyhogy vagy fáradt? Hisz nem is feküdtél le későn. - vonta fel egyik szemöldökét.

-Nem tudtam annyira aludni az éjjel. - feleltem. Nyugi, Harry, ez természetes. Ritkán van mikor rendesen átalszok egy éjszakát hangok vagy rémálmok nélkül, ezt már megszoktam, csak most valamiért több ideig tart ez az időszak, mint eddig.

Harry kérdő pillantását látva csak hanyagul vállat vontam, és kavarni kezdtem a megízesített italomat.

-Elég szar, mikor nem tudsz aludni. - mondta,mire bólintottam. - Úgy tűnik akkor a mai napot megszívtad. - folytatta, majd egy kezet éreztem meg vállamon, mire ijedten hátrébb ugrottam.

Baszki...
El is felejtettem ezt...
A göndörhajú értetlenül pislogva nézett rám.

-Mi az?

-Bocs, csak...még meg kell szoknom azt, hogy mostmár hozzám tudsz érni... - mondtam kicsit zavarban, mire Harry halvány mosolyra húzta ajkait és bólintott egyet.

Az elkészült teámat utoljára megkavarva, óvatosan felvettem, és lassú léptekkel sétáltam el a kanapéig. Még mielőtt le tettem volna a folyadékot, egy nagyot kortyoltam belőle, majd leülve a bútorra, lehunyt szemekkel élveztem ahogy a kellemes meleg lassan bejárja minden porcikám.

-Úgy aludnék most egy órát. - szólaltam meg, továbbra is lehunyt szemekkel.

-Aludj. - felelte, mire elhúztam a szám.

-Nem lehet. - mondtam, ahogy végigfeküdtem a kanapén és az alkarommal eltakartam a szemeim, ezzel a kinti fénytől védve látószerveim. - Vannak leckék, amiket meg kell oldanom, emlékszel? - húztam félmosolyra ajkaim. Szinte láttam magam előtt, ahogy szemet forgat.

-Ha egy vagy két órával később fogsz hozzá, csak meg tudod csinálni. - mondta, mire megráztam a fejem.

-Ha itt elalszok, akkor estig fel nem kelek innen. - feleltem, mire lemondóan sóhajtott egyet.

-Nehéz veled, Louis. - motyogta, viszont épp annyira, hogy én is halljam. Elvettem a karom arcomtól és felvont szemöldökkel pillantottam rá.

-Velem nehéz? Neked nem áll be soha a szád!

-Te viszont szeretnél egy dolgot, de nem azt csinálod, aztán csak rinyálsz érte!

Tudtam, hogy mindent, amit most a másik fejéhez vágunk, csupán szórakozás és vicc az egész. Ezért is nem vettem komolyan egyik szavát sem és ő sem az enyémet.

-Te pedig egész nap csak nyávogsz és nem csinálsz semmi mást! - vágtam vissza.

-Szerintem kettőnk közül te vagy a cicus, édes.