A Medál [Larry Stylinson]

3.

Csendesen lépkedtem a folyosón, mikor egyik lábam hirtelen bele akadt valamibe, én pedig egyensúlyomat elvesztve hasaltam el a földön. A körülöttem lévők hangosan nevetni kezdtek, miközben én a kezeimen támaszkodva próbáltam felfogni a történteket.

-Nézz a lábad elé, te szerencsétlen! - szólalt meg mögöttem egy nevető hang, amit fel sem ismertem, de azonnal rájöttem, hogy ő volt.

Nem válaszoltam, csak felálltam és minél gyorsabb léptekkel kezdtem el haladni a termem felé. Szemeimből kipislogtam feltörekvő könnyeim és egy reszketeg sóhajtás után lehajtottam a fejem. Szerda van. Még el sem kezdődött a tanítás, de már kezdődik. Persze tudom, hisz már két éve ez megy minden nap, de a folyosókon való lökdösődés meg mi egymás nem reggel fél nyolckor kezdődtek, hanem inkább szünetekben. Ráadásul nagyon fáradt is vagyok ehhez az egészhez. Az éjszaka nem sikerült aludnom. Megint. Pedig altatót is vettem, de az sem segített. Nem szeretem bevenni azokat, csak a legszükségesebb esetekkor szoktam néha egy-egy szemet bekapni, de most ez sem segített. Csak pirkadatkor sikerült talán fél órára lehunynom a szemem, annyi viszont senkinek sem elég, még nekem sem. Remélem az ősz végére tényleg sikerülni fog már egy egész éjszakát átaludnom, mert ha nem, sokkal nehezebb lesz ez az év, mint az eddigi kettő.

Ahogy az osztályba lépek szemeimmel azonnal a szőke üstököt kezdem keresni, viszont sehol nem találom. Értetlenül ráncolom össze szemöldököm. Hamarabb bejöttem, mint Niall? Furcsa, ő szokott az elsők között lenni...

Egy képzeletben lévő váll rándítással a padunkhoz sétáltam és helyet foglaltam a széken. Kezeimet pulóverem zsebébe bújtattam és összébb húztam magam az ülőhelyen. Korán van még, kint fagyos a levegő, az osztály pedig még nem melegedett fel rendesen.

Szemeimmel álmosan pislogtam magam elé. Ha innék kávét, biztosan minden egyes óra előtt elfogyasztanék egy rövidet, hogy ébren tudjak maradni a tanárok magyarázása közben. Csoda lesz, ha nem fog koppani a fejem az asztalon.

Ahogy egyre laposabbakat pislogtam, egyre jobban éreztem azt, hogy nem fogom bírni a mai napot. Elgondolkodva pillantottam a teremben lévő pár osztálytársamra, majd az órára vezettem tekintetem. Még van idő az első óra kezdéséig, addig tudnék egy picit pihenni..

Pár hosszú pislantás után végül megadóan hunytam le szemeimet, hogy legalább azokat tudjam pihentetni a még hátralevő néhány szabad percben.

****************

A fülsértő hangra riadtam fel és ijedten ugrottam egyet ültömben. Azonnal kipattantak szemeim és rémülten néztem végig magam körül. A diákok a padtársukkal beszélgettek, miközben egy tantrágy könyve és füzete a padon volt előkészítve.

Felnéztem a falon lévő órára, mely a fix nyolcat mutatta. Elaludtam?

Egy apró fejrázás után lehajoltam a táskámhoz és én is elővettem a mostani órára szükséges könyvet és füzetet. Minden diák a helyén volt kivéve egy valakit. A mellettem lévő hely üres volt.

Ijedten néztem körül, de most sem láttam sehol a szőkeséget. Miért nem jött Niall suliba? Vajon beteg?

Ettől a gondolattól görcsbe rándult a gyomrom és összébb húztam magam a széken. Ő nem tudja, de nélküle sokkal nehezebb túlélnem egy ilyen napot. Mikor velem van akkor könnyebb, mert van kivel töltsem a szüneteket még akkor is, ha nem beszélek sokat, van társaságom, viszont mikor nincs itt...egyedül érzem magam. Akkor érzem igazán azt, hogy én nem ide tartozom. És olyankor érzem azt, hogy sokkal védtelenebb vagyok...Persze nem hagyom, hogy Niall valami hülyeséget csináljon miattam, de mindig egy kisebb biztonságérzetet ad a jelenléte. Viszont, ha most nem jön...