22.

193 7 0
                                    

Reggel mikor felkeltem azt se tudtam, hogy hol vagyok, mikor kerültem be az ágyba? Egyedül arra emlékszem még az esetből, hogy Loki megcsókol a teraszon, majd, hogy onnan hogyan tovább képszakadás. Kómás fejjel néztem körbe a szobában még a tegnapi ruha volt rajtam ezek szerint, csak bedőlhettem az ágyba aztán aludtam is.

- Jó reggelt álomszuszék! - köszöntött Loki, kilépve a fürdőből, egy törülköző volt csípője köré csavarva.
- Szia. - ennyit tudtam kibökni, közben szememet dörzsöltem, hátha felébredek, de ezzel együtt vissza is dőltem az ágyba.
- Jól kidőltél az este folyamán. De ahogy látom nem nagyon heverted ki, én mondtam neked, hogy vigyáz az itteni alkohollal. - nevetve ment a szekrényhez és elkezdett kutatni ruhák után.
- Mikor kerültem be az ágyba, egyáltalán, hogy jutottam ide? - kérdeztem fetrengve az ágyon kómás fejjel.
- Mikor befejeztük a csókolózást utána még valamit elkezdtél magyarázni, de nem nagyon értettem, hogy mit, de látszott is rajtad, hogy már a világodat sem tudod és egyszer csak beájultál a karjaimban, bevittelek, beraktalak az ágyba és hagytalak aludni. - mesélte el a történteket, miközben válogatta a felsőket.
- Jaj bocsáss meg nem akartam ezt csinálni. - temettem kínosan arcomat kezembe. - Kicsit se gáz, amit leműveltem neked tegnap este. - nevettem fel kínomban, mert azokra a bizonyos jelenetekre tökéletesen emlékszem.
- Ugyan, mindenkivel megesik, de azon csodálkoztam, hogy elég sokáig bírtad, ahhoz képest, hogy el iszogattad ott velem azt az üveg bort, meg előtte a pezsgőt és még normálisan is tudtál menni.....viszonylag, amíg ki nem értél a teremből, mert után úgy mentél mint egy járni tanuló őzgida. - mesélte, ahogyan ő látott tegnap engem, közben végre talált egy felsőt, amit fel is vette egy sötétzöld ing volt. Milyen meglepő.
- Esküszöm életemben nem ittam ennyit és nem ittam le magam. - védekeztem, majd lassan feltápászkodtam az ágyból és elindultam a fürdő irányába. - Amúgy hova ilyen sietősen? - kérdeztem érdeklődve tőle, mert nagyon kapkodott az öltözködéssel. - Csak le ne essen az a törölköző, ebben a nagy kapkodásban. - néztem rá egy csintalan mosollyal.
- Nagyon elemedben vagy ahhoz képest, hogy be voltál csiccsentve, de amúgy vadászatra megyek, ha sietsz te is jöhetsz. - fordult felém kérdőn.
- Igen szeretnék menni! - mondtam neki izgatottan mint egy 4 éves kisgyerek akit most visznek el életében először vidámparkba.
- Akkor siess. - siettetett, közben ő ott toporgott még a szekrény előtt, annyira már nem menő, hogy le kapja magáról a türcsit.
- Egy pillanat. - mentem oda a sajátomhoz, kikaptam belőle pár dolgot és gyorsan be is rohantam a fürdőbe.

Lemostam a sminket, majd bevetődtem a kádba, lezuhanyoztam. Kimásztam, felöltöztem, kiszedegettem a haj csattokat a szétzilált hajamból, kifésültem, össze fogtam egy copfba. El sem hittem, hogy milyen gyors vagyok mikor kijöttem a fürdőből Loki meglepetten állt a kijáratnál.

- Te aztán nem teketóriáztál sokkal, gyorsabb voltál, mint én! - le volt döbbenve, hogy hogy készülhettem el ilyen rövid idő alatt, eközben az ajtó kilincs után nyúlt.
- Magam is meglepődtem, de ha sietni kell akkor én fénysebességre kapcsolok. - leraktam a cuccomat a komódra és mentem utána, mert már kint volt.
- Vettem észre, főleg, ha rá nyitsz az emberre. - szúrta oda nekem, ezt nem hagyhatta ki.
- Jó hát, na, véletlen volt. De ki is leskelődött, amikor véletlenül nyitva hagytam az ajtót, hmmm? - kértem számon.
- Én nem tudom miről beszélsz. - tagadta le és próbálta rejtegetni a vigyorát.
- Nem akarok problémázni, de enni nem fogunk? - kérdeztem, mert nem ettünk semmit késésben vagyunk és nem szeretnék ájuldozni.
- Erről gondoskodtak a többiek, úgyhogy nem fogsz éhen halni, ha ez a probléma. - erre  elégedetten mosolyogtam, mert imádok enni.
- Reméltem is, mert ha nem eszek, dühös leszek. - fenyegettem meg.
- Hulk leszel? Amúgy nem megsérteni akarlak, de te mennyit eszel már, láttam tegnap is, hogy nagyon sokat szemeztél a kajákkal, de vissza fogtad magad.
- Nem válok Hulká csak dühös Dhara-vá, de hát még szép, hogy sokat eszek, hisz enni jó! - tártam szét karomat, hogy enni bizony tényleg jó és fogadja el, hogy én állandóan tömöm magam.

Mi vezetett hozzád?Where stories live. Discover now