Mi vezetett hozzád?

43.

Korán kellett kelni. Hajamat egy erős copfba fogtam, bele néztem a tükörbe és egy aggodalommal, kételyekkel teli személy nézett vissza rám. Olyan volt mintha a kivégzésemre készülnék.Kezimet befásliztam az egyiket ugye érthető, hogy miért, amásikat meg csak szimplán nem akartam szabadon hagyni, laglább nem lesz egy árulkodó jel sem,hogy nem vagyok százszázalékos. Megpróbáltam azt a tekintélyt parancsoló, határozott arcot felvenni, hogy megembereljem magam. Végignéztem magamon mégegyszer, hogy megbizonyosodjak róla, hogy minden rendben van, be van fűzve, meg van kötve stb... Egy apró mosoly szökött arcomra, hogy milyen jól áll rajtam ez a ruha.

Kimentem a fürdőből gyomrom görcsben, hányingerem volt az idegességtől, Eris kint várt engem a szobában. Neki sem éppen a boldogság ült ki az arcára. Vörös ruhát vislet, arany derék övvel, barna hajának egy részét felül felfogta és begöndörítette, a többit pedig kiengedve hagyta. Mindenkinek ki kellett öltöznie, hiszen számukra ez egy jeles nap és ezzel mutatja ki mindenki a tiszteletét.

- Készen állsz? - hangja ideges. Kezében kardjaimat fogja.
- Igen, amennyire csak lehet. - vettem el tőle a fegyvereket és megindultunk az aréna felé.

Nagyon ideges vagyok, de lenyugtat az, hogy sétálni kell a helyszínig, mert szerintem kidobnám a taccsot, ha nem mozgatnának le engem. Valahogy megnyugszom, ha sétálunk. Ahogy közeledünk a épülethez egyre jobban lehet hallani a zsivajt, amit az izgatott nézők keltenek a lelátón.

- Tudtad, hogy Penthos is részt vesz ezen a küzdelemen? - mire rákaptam a tekintetem. - Nem mondta még Ő sem? - látszott az arcán a meglepődés, ahogyan rajtam is az amit az előbb megtudtam.
- Ennek nem kifejezetten örülök, de állok elébe.
- Ha neked vele kell, majd küzdened én, akkor is neked drukkolok, akár mennyire is gyengéd érzelmeket táplálok iránta, én kitartok melletted. De reméljük, hogy erre nem kerül sor. - bizakodott, örülök annak, hogy nekem szurkol és nem a barátjának, nem tudom, hogy mivel érdemelte ki, hogy félre tegye az érzelmeit a férfi iránt és inkább, annak drukkol, akit ki kell szolgálnia.
- Thor mondta múltkor, hogy ez életre halálra megy és ez tényleg így van? Igaz azt is említette, hogy vagy addig megy a csata ameddig az egyik fél fel nem adja.
- Nem konkrétan arra megy ez az egész rendezvény, hogy emberi életeket oltsunk ki, nem vagyunk, ezért ennyire maradiak, mint anno a Rómaiak. Itt a lényeg azon van, hogy ki a legjobb harcos és szimplán le kell fegyverezni a másikat, nem pedig megölni. Bár Penthos esetében... - döntögeti a fejét jobbra-balra.
- Igen, sejtem, hogy ennek mi lehet a következménye. De nem gondolok ilyenre. Köszönöm, hogy hiszel bennem. Jól esik. - küldtem felé egy őszinte mosolyt.

Már be mentünk a résztvevőknek kialakított bejáraton és egy folyosóra érkeztünk, ahol már várakoztak a katonák, akik a mai napon ,,játszani" fognak. Nem törődtek a jelenlétemmel, aminek örültem, hogy csak az idegeskedéssel kell foglalkoznom és nem jön rá az a plusz, hogy még velük is foglalkozok, hogy miért bámulnak meg.

Láttam közöttük jó pár ismerős arcot, leginkább fiatalok vesznek részt, idősebb katonák csak tiszteletből vesznek részt, talán egyet-kettőt, ha láttam. Miközben bámészkodtam, Eris köszönt Pethosnak, majd vissza jött és mellém állt és ő is nézelődött.

- Amúgy, ha még nem mondtam volna eszméletlenül jól nézel ki! - nézett rajtam végig egy nagy vigyorral az arcán.
- Oh, köszönöm szépen tudod kihasználom az alkalmat. - kacsintottam.
- Azt látom, figyelj, ha még meg is halsz, ami persze nem fog megtörténni, legalább te leszel a legszebb! - nevetett.
- Eris! Esküszöm én is így gondoltam mikor válogattam, ha egyszer vége van akkor legalább nézzek ki jól! - nevettem rajta én is.
- Na tessék, gondolat olvasó vagyok!
- Az bizony ez nem is kérdés! - egymás vállára támaszkodva nevettünk.