Mi vezetett hozzád?

29.

Hátra mentem a karámokhoz, ahol legelésztek a lovak. Volt kint pár lovász gondolom, idő van és beakarják vinni őket. Kettő fiatal srác beszélgetett egymással talán velem egyidősek vagy fiatalabbak voltak. Odamentem hozzájuk.

- Sziasztok. - köszöntem nekik, mire abba hagyták a beszélgetést.

Mind a kettőnek barna haja megfelelően hosszúságú volt. Az egyik kellően izmos, olyan 180-nál magasabb, világos barna szemű a másik egy kicsit vékonyabb 178-ra tippelném a magasságát és kék szemű. Hasonló barna csizmát, fekete nadrágot és inget viseltek.

- Szia. - köszönt a barna szemű egy nagy mosoly kíséretében.
- Helló. - kicsit később köszönt a másik is.
- Miben lehetünk a szolgálatodra? - érdeklődött.
- Ha jól értesültem van egy Something Royal nevű kanca, aki nemsokára elleni fog. Megtudnátok mutatni? Mert kíváncsi vagyok rá.
- Persze, gyere. - intett kezével barna szemű, hogy kövessem.
- Én maradok és segítek a többieknek behozni a lovakat. - szólt a másik, nem tűnt valami társasági lénynek, elkezdte leakasztani a vezetőszárakat a helyükről.
- Oké. - válaszolt barátja. - Miért érdekel téged Something Royal?
- Úgy hallottam, hogy versenylónak akarták alkalmazni, de valahogy nem jött össze. Amúgy meg, szeretnék egy saját lovat, és ha van rá lehetőség kérek, engedélyt a tulajtól talán megkaphatom és lehet az utódjából versenyló. - magyaráztam.
- Igen jól tudod, hogy versenylónak akarták, de abba maradt a felkészítése, mert nem volt egy jól kidolgozott ütemterv csak egy szimpla felvetés volt, amibe bele kezdtek, de nem mentek vele semmire. Sajnálom, hiszen van tűz a mai napig az öreglányban. Ami a tulajokat illeti....elég nehéz lesz meggyőzni őket, mivel a királyi család lovaihoz tartozik. - ezen akaratlanul is elmosolyodtam.
- Lehetséges, hogy oda engedik nekem a lovat.
- Ismered te őket, hisz Odin a mindenek atyjáról és fiáról beszélek. Nem éppen könnyű piskóta őket rá venni arra, hogy oda adják lovakat, csak úgy. Tisztelem őket, hisz jó uralkodói ház, mert fontos nekik a nép sorsa, de én kételkednék, abban hogy egy ismeretlen lánynak, csak úgy oda adnák a lovukat.
- Hmm, majd megoldom valahogy. - vontam vállat, ez alatt oda is értünk ahhoz a karámhoz ahol Royal legelészett. - Nagyon szép küllemű kanca biztos vagyok benne, hogy versenyre született.
- Elpazarolták a tehetségét, ha szabad így fogalmazni, mert látszik, hogy még ereje teljében van. Futna ő, ha lenne rá lehetősége. - dőlt neki a kerítésnek. - De te miért vagy ennyire biztos, hogy oda engedik a lovuk utódját? - fordította fejét felém.
- Ez legyen az én gondom. - néztem rá egy sejtelmes mosollyal. Nem kell neki tudnia, hogy ismerem őket és, hogy bent élek a palotában.

Ezalatt oda jött a kis hölgy nagyon jó fej lónak mondható kanca létére. Szép magas, kecsesen jár, mint aki éppen egy versenyen vett volna részt, amit meg is nyert, úgy csillogott a szőre.

- Jó fejnek tűnik, ahhoz képest, hogy lány. Általában velük baj szokott lenni. - mondtam a fiúnak.
- Igen. Eleinte, mikor ide került nem volt ilyen kis kezes, mint most, de már benőtt a feje lágya. - simogatta meg az állat nyakát. - Amúgy Theron vagyok a barátom pedig William. - mutatkozott be.
- Én Dhara vagyok. - fogtam vele kezét.
- Szép neved van. - dicsérte meg.
- Köszi, én annyira, azért nem szeretem. - mondtam.
- Miért, pedig szép.
- Nem tudom, talán azért, mert el lehet vele azt a poént lőni, hogy búzadara. - nevettem el magam, láttam rajta, hogy próbál nem nevetni ezen a viccen, de nem nagyon jött neki össze.
- Ne haragudj. - hagyta abba a nevetés.
- Semmi baj, direkt csináltam. Amúgy szeretem a nevemet. - mosolyogtam rá.

Este hatot ütött az óra harangja, ami nálunk vacsoraidőt jelentett. Ajjaj, el fogok késni.

- Ne haragudj, de mennem kell. - toltam el magam a kerítéstől. - De gondolom, majd még találkozunk.
- Menjél csak. Biztos, ha lovazni fogsz, és remélem sikerül megtárgyalni a királlyal a csikó ügyet. - vigyorgott rám.
- Reméljük. Na, szia! - köszöntem el tőle és gyors léptekkel mentem a palota irányába, fel a lépcsőn, végig a folyosón az étkező irányába, már szaladtam. Az őrök persze megbámultak, hogy hova megyek ilyen sietősen, le lassítottam mikor oda értem az étkező ajtajához. Szusszantam egyet, majd benyitottam a két fivér már ott volt és persze az apjuk is.