Mi vezetett hozzád?

44.

Loki:

Teljesen el voltam képedve, hogy mit vitt véghez, elképesztően küzdött. Mikor Penthossal került szembe, apám, Thor és én is neki feszültem a korlátnak, hogy vajon mi fog kisülni. De igazán büszke voltam rá, mikor legyőzte Penthost felnézett ránk. Szemei csak úgy tüzesen világítottak, arcán pár karcolás volt, amiből megeredt a vér és kissé elkenődött. De így is tökéletes volt, több mint tökéletes...

- Hát fiam be kell valljam, ez a lány egy nem mindennapi teremtés az már biztos. - fordult felém apám ledöbbent, de egyben meggyőzött arckifejezéssel. Végre sikerült megnyernem.....legalább ebben, ha már a többi tetteimmel nem is sikerült.
- Köszönöm. - válaszoltam diadalittasan.
- Én öszintén szavakhoz sem jutok, Dhara..... pfúúú, hát tényleg egy nem mindennapi lány az már egyszer biztos. -csóválta a fejét hitetlenkedve Thor.
- Én mondtam, hogy képes rá. - mosolyogtam elégedetten, mire ő unott fejjel nézett rám, hogy kezdés előtt én is kételkedtem abban amit mondtam.
- Haaaa.....Loki. - csóválta a fejét. - Na menjünk le és adjuk neki oda a díjat. - invitált lefele a harctérre.

Lementünk elé,  szaporán és nagy levegőt vett, mikor felénk fordult a lábai kissé megremegtek, ahogyan lépkedett. Ez a sport, ha nevezhetjük annak eléggé megterheli szervezetet, olyan, mintha egy maratont kellene lefutni, csak még cipelni kell a kardot a pajzsot stb.....

Odin a kezében fogott egy nagy babérkoszorút és a nyakába tette, majd Thor a fejére rakott egy kisebbet. A nézőtér, csakúgy tombolt és egyszerre kántálták a nevét, tapsoltak, virágszirmokat szortak, amiket felkapott a szél és lassan sodorta le a földre.

Odin megfodta egyik kezét és a magsaba emelte , hogy ő az ideji bajnok, majd lassan leengedte, elindultunk a kijárat felé, a nézők is lassan elindulta a lépcsőn lefel, hogy elhadják az épületet.

Dhara:

Kissé nehézkesen lépdeltem a folysón Loki karjával a csípőmet fogta, láthatóan elégedett volt, de remélem nem úgy tekint most rám, mint egy sikeresen vásárolt nagy jövő elött álló versenylóra.

- El kell, hogy mondjam nagyon büszke vagyok rád, teljesen levettél a lábamról. Nem szoksásom monológot mondani, csak annyit szeretnék még hozzá fűzni...-sohajtott egyet. - Sajnálom, hogy kételkedtem benned aminap és le akartalak beszélni róla. - nézett rám bűnbánóan, nagyon jól esett a lelkemnek ez a dicséret, a tegnapi miatt meg nem kell aggódnia, nem tudnék rá haragudni, ilyen arckifejezés mellett.

Lassacskán oda értünk a már jól ismert ajtóhoz, elengedett, hogy menjek előre, de megtorpantam még mielőtt lenyomtam volna a kilincset.

- Valami gond van? - kérdezte, a hangjában kissé aggódó hangot váltem felfedezni. Feléje fordultam, az arca nem árulta el az érzéseit, csak a hangjának azaz apró hanglejtése.

Sokat gyakorolhatta, hogy ne üljön ki az arcára az aggodalom/félelem.

- Nem, dehogy csak megszeretnék köszönni mindent.
- Amm...ugyan mit, én nem tettem semmit. - értetlenkedett, ami az arcára is kiült.

Rá raktam kezére kezemet, majd közelebb hajoltam, lehunytam szemem és lágyan megcsókoltam. Nem mentünk most bele semmi féle csókcsatába, csak egy helyben álltunk a folyosón és hosszan csókoltuk egymást. Elengedtem kezeit és ő lágyan simogatta felkaromat, érezhető volt abban ahogyan megérinti kezemet és ahogyan ajkai az én ajkamon voltak, hogy hálás volt ezért a percért.

Fürdés előtt kitisztítottam és lefertőtlenítettem a sebeimet, megmosakodtam. Eris segítt nekem a ruhám befűzésében, egy visszafogott  krém színű ruhát választottam magamnak a vacsorához. Nincs rajta semmi csicsamicsa a felső részeszére rádolgozott csipke volt , hasonlított a szalagavtó ruhára, igazán szerettem azt a ruhát sajnáltam, hogy csak egy napra vehettem fel. A hajamat lófarokba fogtam, nem volt kedvem ennél fullosabb frizurát csináltatni, mert az órákba telik. Kimentem a férfi az ablakon kifele bámult kezeit hátul ősszekulcsolta, mikor meghallotta cipőm sarkainak kopogását megfordult.