Mi vezetett hozzád?

32.

Furcsa volt, hogy teljesen egyedül vagyok abban a nagy szobában és, hogy pár napig tényleg, csak magam leszek. Ami persze jó, de mivel nem nagyon tudom elmesélni senkinek a napi programomat az itteni ismerőseimnek, ez azért egy kicsit zavart.

Írtam a barátnőmnek nem volt elérhető, de majd biztos megnézni, anyumat felhívtam beszélgettem vele, elmeséltem neki, hogy mi volt a még úgy általánosságba miújság velem, jól esett, hogy halhattam a hangját, azért hiányoznak. Legalább egy órát beszéltünk, miután befejeztem a telefonálást elmentem fürödni. Nem siettem sehova, de nem is nagyon időztem el a zuhanyzással, kiléptem a kabinból magamra csavartam a türcsit és kisétáltam, hogy keressek magamnak valami ruhát a vacsorához. Miközben keresgéltem lelkesen dudorásztam Ava Max-tól a King and Queen-t, lassan már nem is dudorásztam, hanem halkan énekelgettem.

- Szép hangod van. - hallottam meg egy hangot a hátam mögül, ahogy meghallottam abbahagytam és ijedten fordultam meg.
- Jézusom a frászt hoztad rám! - kaptam a szívemhez. Eris állt az ajtóban egy jól megrakott kosárral. - Gyere beljebb, ne segítsek? - tettem fel a kérdést, mert látszott a kosáron, hogy nem valami könnyű.
- Nem köszönöm. - válaszolta.
- Ez most melyikre a válasz? Na gyere ne butáskodj itt nekem. - mentem oda és kivettem a kezéből a kosrata, ami tényleg irgalmatlan nehéz volt. - Ezzel akartál ott az ajtóban állodgálni? Ez legalább egy tonna.
- Hát...valakinek, ezt is kell cipelni. - húzta el a száját.
- Én azt értem, de senki nem segít neked? Van rajtadkívül 30 vagy annál több szoba lány és nem segítenek? - mentem vissza a szekrényhez, hogy végre találjak magamnak egy ruhát.
- Nem igazán akarnak nekem segíteni, lenéznek, meg úgy viselkednek velem, mint ha nem is léteznék. - mondta szomorúan.

Ismerem ezt az érzést, volt már ilyenben részem a suliban. Szörnyű, ráadásul az, hogy ok nélkül, kipécéznek egy embert, akit lehet szivatni és akkor mindenki ellened fordul, a barátaid.....

- Volt valami oka annak, hogy így viselkednek veled? - fordultam felé és láttam rajta, hogy nagyon maga alatt van és a sírás határán áll.

Oda mentem hozzá, leültem mellé és átöleltem. Nem ismerem, de szerintem erre most szüksége volt.

- Ismerem ezt az érzést én is átéltem már, de elhiheted nekem, hogy az élet vissza adja azoknak azt amit csinálnak. Tudom, hogy ezt nehéz elhinni, mert most úgy érzed, hogy mindenki ellened van és el vagy veszve, sebezhető vagy, nincsen veled senki, de meg kell tanulni, azt, hogy nem figyelsz rájuk vagy, ha kötözködnek, akkor rá kell kérdezni, hogy most ,,tulajdon képen mi bajuk van veled?". Általában nem tudnak válaszolni rá, mert maguk se tudják megmondani, csak az egyiknek baja van veled akkor az összesnek az van, csak nem tudják miért. De én itt vagyok számíthatsz rám, ha bármi van. - mosolyogtam rá kedvesen, kezdett megnyugodni és ő is mosolygott egy aprót.
- Idősebb vagyok nálad, de te még is bölcsebb vagy, mint én. - nevetett fel kínosan, amin nekem is nevetnem kellett.
- Nem vagyok bölcsebb nálad, csak én már voltam ebben a helyzetben tudom, hogy mit kell csinálni.
- Soha nem mutatom ki az érzelmeimet, de most átszakadt a gát. - vallotta be kínosan.
- Semmi gond nincsen ezzel, én is ilyen vagyok, hogy próbálok nem sírni mások előtt. - vallottam be en is, mert szeretem ha határozott ak tartanak és alapvetően nem is szeretek mások előtt sírni, mert az számomra kellemetlen. - Mondtad, hogy idősebb vagy nálam, megtudhatom, hogy mennyi vagy? - néztem rá kíváncsian és eltereltem a témát egyasik irányba.
- Persze, 23 vagyok.
- Annyira nem is vagy idős. - kacagtam fel. - Na de most, ha nem probléma keresek egy ruhát, ami megfelel, az Odinnal való vacsorára. - álltam fel. - Remélem, azért tudtam segíteni. - fordultam a lány felé.
- Igen, sokat segítettél már ezzel, hogy valami kiindulási pontot adtál. Amúgy Odin, már vacsorázott, szóval csak te lennél az asztalnál. - közölte velem az információt.
- Oh. Hát akkor egyedül vacsorázok. - állapítottam meg a nyilvánvalót. Eszembe jutott erről egy jó kis ötlet. - Gyere velem vacsorázni, szívesen megismernélek és nem lennék egyedül addig se. - fordultam felé ezzel a remek ötlettel.
- Oh, én nem hiszem, hogy ez jó ötlet. - viszakozott.
- Ugyan már, vacsorázunk, beszélgetünk és utána segítek neked a tiszta ruhákat elvinni. És ez parancs, nem mondhatsz rá német. - zártam le a dolgot.
- Akkor segítek neked választani egy ruhát, ha már veled vacsorázok. - jött oda kutatni.
- De akkor én is neked.
- Jaj azt nem lehet.
- De igen legalább felpróbálhatsz egy ruhát, biztos vagyok benne, hogy szívesen felvennél egyet.
- Na jó, igen tényleg szívesen felpróbálnám az egyiket. - vallotta be szégyenlősen.
- Nem lennék túl jó királynő, túlságosan jólelkű vagyok, na jó azért vannak dolgok, mikor kemény is tudok lenni, de az csak bizonyos esetekben fordul elő.
- Királynő leszel?! - sokkolta le az amit mondtam.
- Mi? Neeeem, nem, csak feldobtam. Vicc volt. Nem gondoltam komolyan, meg nem is nagyon hiszem, hogy Lokinak én lennék a megfelelő, meg nem vagyunk valami könnyű esetek valljuk be. Szóval, nem, nem hiszem, hogy lenne ilyen a közeljövőben.
- Ugyan már Loki úgy néz rád, mint aki egy istennőt látna. Ez szerinted nem azt jelenti, hogy te lennél a megfelelő vagy, hogy ne tetszenél neki? Akár mennyire is próbálja, ezt rejtegetni nem tudja. - nem tudtam erre mit válaszolni, teljesen máshogy látja az ember kívülről azt, ami másokkal történik, mint az aki benne van. Igazából nem is vagyunk együtt szóval nem is értem miért gondolkozok én ilyenen.
- Lehetséges. - zártam le a témát.

Eközben találtam magamnak egy bor vörös ruhát, neki meg egy szép világos lilát kivettem egy hozzájuk illő cipőt, felöltöztünk, Eris kibontotta a haját szép hullámokban omlott le hátára barna haja, megigazította, utána elindultunk az étkező irányába.

Beérve helyet foglaltunk egymással szembe, jókat beszélgettünk elmeséltem neki a mai napot, hogy mi történt velem, hogy viselkedett Penthos, eközben elfogyasztottuk a vacsorát, jókat nevettünk. Vacsora végeztével visszamentünk a szobámba. Ő elvonult átöltözni, én leültem olvasni a kanapéra, pár percet elidőzött, majd ismét ugyan abban a ruhában tért vissza, amiben a nap nagyrészében van. A ruhát ami rajta volt a vacsoránál mellém rakta, abba hagytam az olvasást ránéztem a ruhára, majd kérdőn rá.

- Köszönöm a ruhát. - mosolygott.
- Nincs mit, de miért adod vissza?
- Amm, mert a tiéd? - kérdezett vissza értetlenül.
- Igaz, ne haragudj, nem mondtam. - erre kérdőn nézett rám. - Neked adom a ruhát, használd nagy örömmel. - erre a kijelentésemre kikerekedtek szemei.
- Tessék? Én, én ezt nem fogadhatom el, hisz a tied.
- De igen elfogadhatod és már nem az enyém, hanem a tiéd. Szóval nekem ebbe nincs beleszólásom. Kérlek fogadd el.
- De...
- Semmi, de. Neked adom, szeretném, ha a tiéd lenne és hordanád, mikor alkalom nyílik rá. Nekem annyi ruhám van, egyet odaadok nem lesz semmi gond.
- Ha így gondolod. - fogta meg a ruhát és megjelent egy olyan mosoly, amit nem lehetett volna letörölni az arcáról egykönnyen. - Nagyon köszönöm Dhara!
- Nincs mit és ha bármit is mondanak, csak vedd be a leszarom tablettát. - tettem le a könyvet magam mellé és felálltam.
- Azt is fogom csinálni. - nézett rám, megölelt, én vissza ölelte, majd elváltunk.
-Mégegyszer köszönöm. - hálálkodott.
- Mégegyszer szívesen.
- Akkor, most megyek és vigyázok a ruhákra. - kiment az ajtón, mosolyogva fordultam vissza a könyvhöz, hogy folytassam, de ismét nyílt az ajtó. - Ne haragudj, de itt hagytam a kosarat a ruhákkal. - jött vissza. - A tiéd mind szóval összehajtom. - indult meg a kosár felé.
- Nem! Menjél, csak aludni, majd én szépen összehajtogatok, nem kell emiatt aggódni. - meghökkenve állt a kosár előtt 2 lépéssel. - Eris, menjél én elintézem ne aggódj.
- O...o...oké. - indult vissza az ajtó irányába. - Biztos? - fordult vissza.
- Igen tudod, hajtogattam már, otthon sincs szobalányunk talán meg tudok birkózni ezzel a feladattal. - mosolyogtam rá. - Na menjél, jó éjt! - köszöntem el tőle.
- Neked is jó éjt és köszi, mind a kettőt. - köszönte meg nem tudom hanyadjára, amit érte tettem, majd elment.