La mia famiglia

43.rész

Már sötétségbe burkolózott a táj, s egyedül a lámpapóznák fénye világította be az utat számunkra. Egy kihalt úton haladtunk egyenesen a fenyvesek között, majd hirtelen éles bal kanyart vettünk s akkor vettem észre, hogy egy szinte észrevehetetlen földút bújt meg a fák között amin tovább haladtunk. 

Shadow, csupán ennyi volt felfestve a táblára amit útközben pillantottam meg, majd pár perccel később a sötétségből előbújt egy erőteljes fénysugár és megvilágította a tisztás közepén emelkedő szinte kastély szerű építményt. A kapuk tárva nyitva voltak, így meg sem kellett állnunk, csupán a bejárat mellett elhelyezett parkolónál lassítottunk, majd leállították a motorokat és leszálltunk a járműről. Némán sétáltunk a bejárat felé, egyszerűen éreztem, hogy mindenki engem figyel, s egyre inkább idegeskedni kezdtem. 

Fel sem fogtam ezidáig, hogy egy vad idegen bűnözővel és az ő csapatával csak úgy motorra huppantunk, majd eljöttünk az erdő mélyére egy elhagyatottnak tűnő épülethez és mindenki úgy figyel engem, mintha mindjárt nekem esnének.

- Ne aggódj, csak ugatnak, nem harapnak. - jelent meg mellettem Trevor mosolyogva, majd kinyitotta az ajtót.

Elképesztő, de amilyen réginek és elhagyatottnak tűnik kívülről, annál sokkalta rosszabbul néz ki belülről. Lelakott, elhanyagolt volt a ház, mindenütt szemét, eldobott üres flakonok, kínai kajás dobozok vagy üres kartondobozok.

- Otthon édes otthon. - motyogta a srác, majd elindult jobbra én pedig követtem őt.

- Nos, ez itt az előszoba, ahová pedig tartunk az pedig az ebédlő. Vagyis úgy néz ki, hogy az volt amikor még lakott itt valaki. Mellesleg az én nevem Trevor, ő ott pedig a vezetőnk Leon.

- Értem, az én nevem Fanni. Mond csak mégis mennyien éltek ebben a házban?

- Nos, körülbelül huszonöten. Meg persze ott van a főnök háziállata Morte.

- Mármint halál? Ez a neve a háziállatnak? Mégis miféle jószágot neveznek el így? - fordultam felé, mire elvigyorodott és csendben maradt.

Belépve a nappaliba újra játszódott a szemeim előtt az első pillanat mikor a családomhoz érkeztem, majd újrajátszódott a pillanat amikor Danteék házában szintén először kerültem az új társaság szeme elé. Most pedig újra ez történik, idegenek, számomra ismeretlen emberek ülnek az asztal körül, mind engem figyelnek és közben némán gondolkodnak, hogy ellenség vagy barát?

- Haza tértem apa. - állt meg Leon az asztalfőnél.

Tekintetem azonnal oda ugrott, s megpillantottam ennek a családnak a vezetőjét. Míg Ron olyan volt akárcsak egy idősödő hétköznapi apuka, Dante inkább volt az a gengszterre hasonlító fazon. Azonban itt előttem ez a személy mindent vitt. Ahogy rá nézel rögtön a tekintetéből ki tudod olvasni a gyilkos aurát, s a kegyetlen tekintet ami rám szegeződött egyszerűen libabőrt hagyott maga után a karomon. 

Idős volt, ám még nem kezdett bele a negyvenes éveibe, fekete haja rövidre nyírva szabadon hagyva sötétzöld szemeit s azt a hatalmas sebhelyet az arca jobb oldalán ami majdnemhogy végighúzódik a fél fején. Testét tetőtől talpig tetoválások és sebhelyek borították, azonban gyilkos kinézetét ellensúlyozta a drága öltöny amit viselt, s a Rolex óra ami ott díszelgett jobb kezén.

Ez az ember maga volt a megtestesült maffia főnök, a kinézet, a légkör ami körülvette, s azok a rideg, gyilkos szemek egyszerűen tudtomra adták, hogy még valójában soha sem találkoztam egy valódi főnökkel. Azonnal kihúztam magam azonban karomba éles fájdalom nyilalt s felszisszentem.