La mia famiglia

8.rész

- Sajnálom. - suttogta egy ismeretlen hang nekem.

Kinyíltak a szemeim és magam előtt csupán az üres falat bámultam. Mellettem egy nyitott ablak előtt megpillantottam egy sötét alakot aki mihelyt észrevette, hogy felkeltem kisétált a teremből otthagyva egyedül. 

Lassan felültem az ágyról, ám egy erős szúró fájdalom nyilalt az oldalamba és odakaptam a kezemet. A sebem még mindig érzékeny volt és egy kisebb mozdulattól is rettentő fájdalmat éreztem. Azonban muszáj volt sétálnom egy kicsit. Muszáj volt szólnom valakinek az illetőről a szobámban. Az ajtóban azonban megtoppantam. Mindenhol rengetegen voltak és egy ismerős arcot sem tudtam kivenni a tömegből. Keresni kezdtem valakit, azonban a lassú tempómban csak a következő kórterem ajtajáig jutottam. Benéztem az üvegajtón keresztül és megpillantottam egy apró kisfiút, aki ott hevert némán az ágyon és körbe volt véve mindenféle gépekkel. Lélegeztetőre volt kötve és folyamatos infúziót kapott. 

Éppen tovább mentem volna annyira megviselt ezt az egészet látni, mikor egy sötét alakot vettem észre az ablaknál. Ugyanaz a személy volt akit a sajátomnál is láttam. Neki is csupán ennyit ismételgetett.

- Sajnálom Troy, sajnálom.

Szomorú volt a hangja és csalódott. Az arcát nem láttam teljesen jól, azonban biztos voltam, hogy tőlem pár évvel idősebb fiú állt az ablaknál.

- Fanni! Mégis mit keresel idekint? Nem szabad még mozognod különben felszakad a sebed! - jelent meg Mauro és kézen fogva visszakísért a szobámba.

- Csak kerestelek titeket.

- Miért? Történt valami? - kérdezte gyanúsan.

- Volt itt valaki, és szólni akartam.

- Valaki ide jött? Mégis mit akart?

- Nem tudom. Csak itt állt az ablaknál és bocsánatot kért tőlem.

- Tessék? - kapta fel a vizet rögtön. - Senki nem kér csak úgy bocsánatot, hacsak nem tett valamit Fanni. Lehet, hogy éppenséggel a gyilkos volt itt meglátogatni téged! - fel-alá kezdett járkálni a szobában.

- Ugyan már! Miféle gyilkos? Nem is ölt meg senkit.

- De téged igenis eltalált! És bele is halhattál volna! Hogy lehettél ennyire meggondolatlan, hogy a golyó elé ugrottál?! És ha meghalsz?!- akadt ki teljesen.

- De nem haltam meg. - majd megállt és felém fordult.

- Nem nem haltál meg. Szerencsére csak egy kisebb sérülést kaptál. De nem lett volna szabad ilyet tenned! Egy örökösnek nem! - suttogta az utolsó szavakat.

Örökös. Hát persze. Ron megmondta, hogy azt szeretné ha a következő örököse lennék, azonban csak egy viccnek gondoltam az egészet. Így viszont, hogy már Mauro is tudja és teljesen komolyan gondolja megrémültem és feldühödtem. Nem akartam örökös lenni! Nem akarok célpont lenni! Nem vagyok alkalmas erre.

- Én nem akarok örökös lenni Mauro. Nem vagyok rá alkalmas és ezt mindenki megmondhatja.

- Ne mondj ilyet! - nézett könyörgőn rám. - Nem is tudod, hogy mire vagy képes Nini. Te nem tudod, de mindenki más körülötted nagyon is jól. És Ron nem azért választott téged, mert a hasára ütött és te lettél az. Biztos vagyok benne, hogy okkal választott ki téged, és nem viszakozhatsz. Ezt kell tenned. Ez a kötelességed. És mi mind veled leszünk.

- Tudom, hogy velem maradtok a végsőkig. Csak azt nem tudom, hogy én képes vagyok e kitartani a végsőkig. - majd lefeküdtem az ágyra, Mauro pedig elment keresni egy nővért, hogy szóljon, felkeltem.

Egész délután gondolkoztam. Azon ami eddig történt, amire hivatott vagyok és amit elvárnak tőlem. Mindig amikor elképzeltem, hogy én leszek a vezető, nagy tervek jutottak eszembe, de megvalósítani már nem lennék képes. Én nem vagyok olyan aki erre képes lenne.

- Most mennem kell Nini. Nemsokára vége a látogatási időnek. - jött be hozzám Mauro és leült mellém az ágyra.

- Sokat gondolkodtam a dolgokon és mindig egy dolognál álltam meg.

- Mi az? - kérdezte kedvesen.

- Miért nem te leszel az örökös Mauro? Miért én leszek az, amikor te sokkal jobb vezető vagy? - megdermedt a kérdésemre.

- Nem tudom. Őszintén, a válaszom az, hogy nem tudom. Azonban nem a mi döntésünk, hanem a főnöké.

- Akkor megígérem neked Mauro. - majd megragadtam a kezeit. - Ha átveszem a helyét Ronnak, azonnal át fogom neked adni. Te leszel a főnök, és te fogsz minket vezetni.

- Ne mondj ilyeneket. - húzta el a kezét.

- Én csakis benned bízom Mauro. Te vagy az egyetlen akiben a kezdetektől megbíztam. És csak egy ilyen főnöknek tudok engedelmeskedni.

- Gondold át, hogy mit ígérsz Nini, ugyanis ezek nagy szavak. - majd átölelt és elment.

Némán néztem kifelé az ablakon és azon gondolkoztam vajon mi értelme volt annak a lövésnek. Ki és miért akarná megölni Ront? Lehet, hogy ölünk, gonosznak gondolnak minket, azonban ahhoz nagy felkészülés és bátorság kellett, hogy a saját otthonában támadják meg őt. Muszáj rájönnünk, hogy ki tette, különben megint megpróbálja. Tennem kell valamit. De mégis micsodát? 

Felkeltem az ágyamból majd átöltöztem a rendes ruháimba és minden csövet és tapaszt leszedtem magamról, hogy ne legyek feltűnő. A pólómra felvettem egy kabátot is, hogyha a sebem felszakadna és átázna a pólóm akkor se vegyék észre. Miután kész voltam lassan, de magabiztosan sétáltam az ajtó felé.