La mia famiglia

29.rész

- Miért vagy attól visszafogott? Ha végülis eldöntötte, hogy mi lesz a végén, akkor nem kell kevesebbnek mutatnod magad. Nem kell, hogy Jace legyen a kiemelkedőbb, hogy ne előzd meg csupán azért, mert hálát érzel iránta. Mutasd meg magad, a vak is látja, hogy te ennél többre vagy képes és mutasd is meg. Jace oldalán fogsz egyszer állni, s akkor is majd visszafogod magad, nehogy te legyél az aki az összes ellenséget a földre teríti? Nem kell örökös másodiknak lenned Ashton, az egyáltalán nem vallana rád. - löktem meg a vállát játékosan, mire elmosolyodott.

- Köszönöm, hogy törődsz velünk, hogy törődsz velem. Még senki sem mondta ki ezeket a dolgokat nyíltan nekem. - hálás mosolyt küldött felém.

- Nos, mostantól annyiszor fogom elmondani neked ahányszor csak szükséged lesz rá. Adj bele mindent a délutáni futásba és hadd lássam, hogy mire is képes a NAGY Ashton!

- Si señora! - bólogatott, s besietett.

Hanyat dőltem a székben miközben a további papírokat lapozgattam a mappában. Mindenki személyes adatlapja ott volt összetömörítve, s szépen elolvastam őket egytől-egyig. Bár először úgy tűnt, mint valami rövid kis önéletrajz, valójában mélyebb gondolatok és sötétebb dolgok is bele voltak fogalmazva a történeteikbe. Családi bántalmazás, gyilkos szülők, meghalt szülők és nem akaró rokonok. Mindenkinek aki itt volt olyan sötét emlékeik és titkaik vannak elzárva magukba amiket még elolvasni is nehézkesen ment, annyira összeszorult tőle a mellkasom.

Ugyanolyan rossz és sötét múlttal rendelkeztek akárcsak én, ugyanolyan számkivetettek voltak akárcsak én...

Délután hat óra előtt kisétáltam Ivannal és Ashtonnal a pályára, hogy újra kezdhessék az ötven kör lefutását amikor megjelent Jace a kezében két üveg limonádéval arcán hatalmas mosollyal. Helyet foglalt az egyik székben amit még ott hagytunk az első ötven kör lefutása után, s lassan szürcsölgetni kezdte hűsítő italát.

Ivan, Ashton de még én is lesokkolva álltunk és figyeltük Jacet aki elégedetten feküdt a székben és minket figyelt arra várva, hogy mikor kezdődik a körök lefutása. 

Odaültem mellé, majd felém nyújtotta a másik italt s egy lélegzetelállító mosolyt küldött felém. Felhörpintette az utolsó cseppeket is, majd a kezembe nyomta üres poharát és beállt a két fiú mellé a kezdéshez.

Kissé sokkolva néztem ahogyan Jace megpaskolja Ivan és Ashton vállát, majd mond a fiúknak néhány szót amin nevetni kezdenek és máris jobb a hangulat. Igen, ez volt Jace, maga a megtestesült együttérzés és szeretet.

Elszámoltam háromig, majd útnak indítottam a fiúkat s hátra dőlve vizslattam a ház körüli dolgokat. Láttam ahogy némelyik fiú a szobája ablakából figyeli a történteket, valaki a teraszon ülve vagy éppenséggel a kertben fetrengve. Nem törődöm, laza stílusban végezték a dolgukat, nem törődtek semmivel, örültek, hogy letudták az egészet és nemsokára bele vághatnak az újabb gyakorlatokba.

Lement a tizedik kör és ezután minden figyelmemet a körülöttem futó fiúkra összpontosítottam.Ashton minden erejét beleadva szinte ugyanolyan teljesítményt nyújtott, mint én, s le voltam nyűgözve, hogy ennyi gyengébb ember között, hogy tudta magát ilyen erősre fejleszteni, ennyire strapabíróra.

Ivan ugyanazzal a lassúsággal futott, mászott és próbálta kikerülni az akadályokat, míg egy idő után kezdtem látni rajta, hogy a feladás szélén áll, nem tudja tovább folytatni. Sajnáltam őt s éppen szólni készültem, hogy befejezheti ha akarja, tudom, hogy mennyire nehéz számára ez az egész, amikor elrohant mellettem két oldalt több, mint tíz ember és akaratom ellenére is széles mosoly ült ki az arcomra.

Ott volt mindenki, egyesével hátbaveregették Ivant, majd tovább futottak az akadályok átmászásához. Azonban valami megváltozott, méghozzá a hozzáállásuk. 

Az első feladatnál valaki felért, a kezét nyújtotta Ivannak, majd miután felhúzták jöhetett a következő. A legvicesebb talán az volt amikor Joshua bakot tartott a feladat előtt és várt valakire akinek segíthet átmászni, míg végül egyedül állt az akadály előtt és a társait nézte akik már rég felértek az akadály tetejére. Látszott rajta, hogy össze volt teljesen zavarodva, mindenki jót nevetett rajta miközben felhúzták magukhoz és tovább siettek.

Nem volt gyors tempó, nem volt minden erejük beleadva, azonban végig futották, EGYÜTT.

- Remélem akkor végig futjátok mind az ötvenet fiúk! - kiabáltam nekik.

Megtorpanva néztek rám az első akadály előtt én pedig jót nevettem azokon az arckifejezéseken. Mindannyian lesokkolva álltak és figyeltek, majd mikor rájöttek, hogy komolyan gondolom egy nagyot sóhajtottak és futni kezdtek.

Elégedetten zuhantam bele a kényelmes székbe és figyeltem őket futás közben. Legszívesebben én is ott lettem volna velük, de mikor megmozdítottam a karomat rettentő fájdalom nyilalt belém. 

A mosolyom azonnal eltűnt arcomról ahogy kinyújtottam bekötött kezemet és közben végig fájdalom nyilalt minden porcikámba. Már nincs sok idő, muszáj lesz két héten belül megtalálnunk Maurot és Lucyt, erősnek kell lennem és muszáj, hogy a karom rendben legyen!

- A fenébe is! - morogtam és felpattantam a székből.

Éppen elindultam volna futni a köröket a fiúk után, hogy lenyugodjak amikor egy erős kéz megragadta a kezemet és visszatartott.

- Ha most ezt teszed magaddal, akkor nem fogsz meggyógyulni akkorra amikor szükség lesz rád Fanni. - suttogta Jace és összekulcsolta ujjainkat.

- Miért mindig akkor történik velem valami rossz amikor szükség lenne az erőmre?! Amikor a kórházban feküdtem lőtt sebbel, akkor nem voltam képes megállítani Maurot, hogy elmenjen! Azután sokkalta hamarabb el kellett volna indulnom megmenteni Maurot, mégis itt feküdtem félholt állapotban a házatokban, nem tudtam megmozdulni vagy bármit is tenni az ellen, hogy Lucy is köddé váljon. Most pedig amikor tudom hol vannak, tudom, hogy képes vagyok megmenteni őket, ilyenkor egy kis sérülés is az utamba tud állni és ebből rohadtul elegem van! Elegem van! Meg akarom menteni őket, segíteni akarok nekik és újra velük akarok lenni... - gyűltek könnyek szemeimbe s elfordultam Jacetől.

- Megígérem, hogy visszahozzuk őket. Ígérem, - maga felé fordított - hogy az életem árán is megvédelek, beleértve őket is. Aki a te családod, az az enyém is. - letörölte kicsorduló könnyemet arcomról.