La mia famiglia

51.rész

- Fanni? - a hang irányába fordultam.

- Mauro? - megremegett a hangom, ahogy megpillantottam őt magam mögött.

Azonnal megfordultam s elindultam az irányába azonban minél jobban rohantam és rohantam a köztünk lévő távolság annál jobban növekedett,  így megálltam egyhelyben és onnan néztem a testvéremet, aki ragyogó mosollyal arcán kitárta karjait várva, hogy oda siessek és végre magához ölelhessen újra, mint egykor. 

Hangos kattanás ütötte meg a fülemet, majd megpillantottam a távolban kibiztosított fegyvert, ami egyenes Maurora célzott én pedig ordítani kezdtem. Újra rohantam minden erőmet beleadva, hogy megmenthessem a golyó elől, azonban egy lépéssel sem tudtam közelebb kerülni az engem néző testvéremhez, majd meghúzták a ravaszt és minden sötétségbe borult körülöttünk. 

Verejtékben úszva feküdtem a hideg fürdőkádban miközben kapkodva vettem a levegőt s próbáltam megnyugtatni ezerrel verő szívemet. 

Mindez csupán álom volt, Mauro életben van, nincs semmi baja és éli az életét! 

Ezzekkel a gondolatokkal próbáltam nyugtatni magam, azonban minél inkább eszembe jutott, hogy milyen boldogan sétált Cassandraval megfeledkezve mindenről és mindenkiről egyszerűen összeszorult a szívem és újra előtörtek méllyen elfojtott könnyeim. Csupán a halk csilingelés tudta lassan megnyugtatni lelkemet, majd az ablak felé fordultam és figyeltem, ahogy az apró lepkék a szél által repülni kezdenek, azonban ők is akárcsak én megkötve voltak, visszafogva s ezt a köteléket nem tudtad önmagad semmisé tenni.

A Nap első sugarai még épphogy megjelentek a horizonton amikor egyszerűen döntésre jutottam és kisétáltam a szobámból. Lesétáltam a lépcsőn, majd kiléptem a főbejáraton és teljes erőből rohanni kezdtem a kikövezett úton. Futottam, minden erőmet beleadva rohantam a főút felé, majd beérve a fák közé a kövezett utat, durva, göröngyös föld helyettesítette, de nem érdekelt. Hiába volt minden egyes lépésem veszélyes és felelőtlen, egyszerűen fejvesztve rohantam és mikor megpillantottam a kihalt utat egy pillanatra megtorpantam, hogy újra levegőhöz juhassak. Azonban minél tovább álltam egyhelyben annál inkább kezdett újra visszhangozni minden a fejemben, így teljes erőből neki futottam és rohanni kezdtem az aszfalton a város irányába.

- Olyan vagy az életünkben, mint egy szárnyaló lepke. Gyönyörű, tiszta lelkű és kedves. Velünk, virágokkal együtt teszed széppé ezt az egész életet és világot számunkra. Mindenkiét, egyesével. Olyan vagy, mint az a szélcsengő Fanni. Ezért is védelmezünk mi mindannyian téged. - mosolygott rám Mauro, s hittem minden szavának.

- Sajnálom kicsikém, de tegnap este jelentette be, hogy van néhány dolga amit el kell, hogy intézzen, ezért már ma hajnalban összepakolt és elment. Nem mondta, hogy hova és miért. Azt hittem, hogy bejött hozzád elköszönni. - magyarázta Ron, s láttam tekintetében, hogy ő sem érti mi folyik itt.

- Dante, remélem, hogy nem zavar hirtelen tett látogatásom. - mosolygott elégedetten Miranda. - A vendégem Cassandra Mona. Az egyik legjobb tanítványom volt a kezdetektől fogva, s most elhoztam, hogy találkozhasson a leendő örökössel.

Felemeltem a dobozt, majd megláttam, hogy a tetejére kacifántos betűkkel a nevem van ráírva. Óvatosan leszedtem a csomagolópapírt, majd felnyitottam az apró dobozt és azzal a lendülettel ki is ejtettem a kezemből. A gyönyörű tengerkék színű lótuszvirág visszahozta a régi emlékeket róla és úgy éreztem megszakad a szívem.