La mia famiglia

34.rész

- Lord! - kiáltottam.

Hezitálás nélkül nekiindultam, átugorva az oszlopot a lépcsők felé vettem az irányt. Hulltak könnyeim, remegtem és alig kaptam levegőt, mindent betöltött a füst. Az utolsó emeletről leugrottam a korláton keresztül s ott feküdt Lord, nem mozdult, nem lélegzett, vérben úszott az egész teste. Remegve odaléptem hozzá, letérdeltem a földre s megsimogattam arcát.

- Fanni! - hallottam Jace hangját a bejárat felől.

- Hozd Ashton azonnal! - ordítottam.

- Mennünk kell, bármikor összeomolhat az épület! - kiabálta.

- Parancsolom, hogy hozd ide Ashton de azonnal! - kiáltottam s köhögni kezdtem.

Alig kaptam levegőt, s lassan kezdett homály lenni körülöttem. Lassan lecsuklott a fejem, s utoljára a vérben úszó Lordot láttam amint valaki a hóna alá nyúl s elhúzza előlem.

Halk pittyogás ütötte meg a fülemet. Lassan kinyitottam szemeim s megpillantottam a vakító neoncsöveket a plafonon. Álmos voltam, alig éreztem valamit, csupán a fejem bírtam oldalra dönteni. Egy hatalmas ablak volt az ágy mellett ami tárva nyitva volt, lágy hűvös szellő töltötte be a szobát. Alig tudtam nyitva tartani a szemem, laposakat pislogtam s szinte visszazuhantam a sötét álomvilágomba amikor egy újabb szellő vett körül, s meghallottam ahogy halkan csilingelni kezd valami az ablakban. Oda fordultam, kinyitottam szemeim s láttam ahogy a szélcsengő amit Maurotól kaptam ott lóg az ablakban s halkan csilingel számomra. Boldog voltam, s hatalmas mosollyal zuhantam mély álomba, tudván, hogy a testvérem biztonságban van, hogy végre Mauro hazatért.

Nem is tudom mennyi idő telt el, de nem is számított. Úgy éreztem, mintha süllyednék, mintha valami visszahúzna a mélybe, nem akartam felébredni, nem akartam elmenni erről a békés helyről, túlságosan is kellemes volt ez a csend és sötétség.

- Fanni... - hallottam egy távoli hangot.

- Menj el, aludni szeretnék. - gondoltam.

- Ideje felkelni, már mindenki nagyon várja, hogy felébredj Fanni. - suttogta Jace s egy meleg kezet éreztem az arcomon.

Éreztem ahogy mélyebbre süllyedek, a testem, az elmém egyszerűen nem akart magához térni, de a lelkem fel akart kelni, látni akarta a többieket... Látni akarta Jacet.

Ahogy kinyitottam szemeim az első dolog ami megjelent előttem Jace szomorú arca volt, mosolygott, bár szemeiben láttam a könnyeket. Meleg kezével megsimította arcomat, majd a vállamra hajtotta fejét s átölelt. Akkor pillantottam meg mindenki mást is a teremben. Dante, Ashton, James, Dave és az összes fiú ott volt a teremben és boldogan mosolyogtak felém. Mindannyian itt voltak, miattam...

Miközben Jace végig magához ölelt Dante elmesélt mindent ami az utóbbi napokban történt miközben én eszméletlenül feküdtem. Szerencsére Ashton és Jace időben visszaértek az égő épületbe és kimentettek engem is és Lordot is. Lord túlélte azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy lélegeztetőgépen kell tartani, s ami a legrosszabb, hogy eszméletlen, s az orvosok nem reménykednek a felkelésében még jó ideig.

Én kisebb sérülésekkel megúsztam, azonban hosszabb ideig voltam eszméletlen, mint azt az orvosok gondolták s kezdtek félni, hogy valami súlyosabb dolog történt velem amiért nem nyitottam még ki a szemeim.

- Na és Lucy és Mauro? Ők jól vannak? Itt vannak ők is ebben a kórházban? - kérdeztem reménykedve, éreztem ahogy Jace szorosabban ölel.

- Lucyt nemrégiben már kiengedték, teljesen ép volt, úgy tűnik, hogy azon kívül, hogy becsukták a pince egyik cellájába, nem szenvedett semmiben sem hiányt. Sérülések nélkül megúszta, s elmesélte úgyszintén a dolgokat számomra és Ron számára is. El is felejtettem szólni nekik. Megígértem, hogy amikor felébredsz szólni fogok számukra. - odasétált mellém Dante. - Amióta ide kerültél és kiderült az igazság, Ron mindent elkövetett, hogy megtalálja azt a romlott nőt, majd minden egyes nap itt volt veled a kórházban, csupán tegnap este küldtem haza, mert egyszerűen már teljesen roncs állapotban volt. - majd megsimította a vállamat és kiment a fiúkkal együtt.

Egyedül Jace ölelt még mindig magához jó szorosan, s éreztem, hogy valami baj van vele. Megsimítottam a hátát, majd lassan eleresztett s alig bírt a szemembe nézni.

- Mi a baj?

- Mauro... - kezdett bele remegő hangon.

- Fanni! - kiáltott fel az ajtóban Lucy és rám vetette magát.

- Lucy... - suttogtam s magamhoz szorítottam őt.

Jace felállt az ágyam mellől, majd egy erőltetett mosolyt küldött felém és kiment a szobából. Lucy zokogva ölelt magához, nem volt képes egy mondatot végigmondani, bár annyi mindent akart számomra mesélni. Csupán hallgattam őt, simogattam a haját és örültem, hogy velem van. Éreztem, hogy kezd az a rettentő nagy kő leesni a szívemről apránként.

Kopogtattak az ajtón, majd megjelent Ron arca az ajtó résén át kukucskálva. Rosszul festett, szemei alatt sötét karikák látszottak, sápadt volt és kialvatlan. Ahogy ott állt előttem meggyötörten, egyszerűen nem is tudtam mitévő legyek. 

Lassan elengedtem Lucyt, ő felállt mellőlem majd egy őszinte mosoly után kisétált a szobából kettesben hagyva minket Ronnal.

- Fanni, nagyon sajnálom amit aznap műveltem veled. Egyszerűen elöntött a düh, hogy a legbecsesebb ember számomra egyszerűen elárult minket, hogy valaki ismeretlent, sőt mi több, a legnagyobb ellenségünket választotta és velünk elhitette, hogy közben eltűnt. Annyi héten keresztül kerestünk téged az eltűnésed napja óta, hogy egy percet nem aludtunk nyugodtan. Mindent megtettünk, hogy megtaláljunk, de egyszerűen minden bizonyíték, minden szál ami elvezethetett volna hozzád, egyszerűen elvágták őket. S egy idő után feladtuk. Eltemettünk téged, megemlékeztünk rólad és megpróbáltam megbírkózni azzal, hogy többet nem láthatlak téged. Hihetetlen, hogy nem voltam képes észrevenni, hogy mit is tervezett az a kétszínű nőszemély. Hogy nem voltam képes észrevenni, hogy pontosan azután jelent meg először miutén eltűntél, s azután minden nap egyre közelebb lépett hozzám. Egyszerűen örültem, hogy van mellettem valaki, s amikor megjelentél egyszerűen megtántorodtam. Azt hittem, hogy visszakapom a becses lányomat, hogy boldog lehetek egy nő szerelme mellett, azonban egymás ellen fordultatok. Nem tudtam kinek is higyjek valójában, s tudom, hogy itt rontottam el mindent, hogy meginogtam, hogy nem álltam azonnal az oldaladra. De mikor meghallottam, hogy az ellenségnél voltál, hogy őket választod helyettünk, akkor összetörtem és dühömben nem gondolkodtam, csupán kimondtam azt ami először az eszembe villant. Elküldtelek, s amellett a nő mellett maradtam aki valójában kést szorított mindvégig a nyakamhoz a hátam mögött.

Lassan odasétált az ágyamhoz majd leült a szélére, s kezem után nyúlt gyengéden és félve. Először nem akartam mindezt, de végül ránéztem s rá kellett jönnöm, hogy magamat látom benne. Azt a kisgyereket aki én is voltam, aki mindent megtett azért, hogy meglelje a boldogságot, aki ragaszkodni kezdett az első emberhez aki szeretettel és reménnyel telve nyújtotta ki a kezét, hogy megfoghassam. Megszorítottam a kezét s elmosolyodtam.

- Miután meghallottam, hogy mi történt, én minden egyes nap itt voltam, egész álló nap melletted maradtam és vártam, hogy felkelj, hogy bocsánatot kérhessek, hogy átölelhesselek, hogy elmondjam neked mindezt amit éreztem. Sajnálom, hogy kitagadtalak, sajnálom, hogy nem segítettem rajtad és sajnálom, hogy még mindig nem lehetsz ugyanolyan önfeledten boldog, mint régen... De ígérem, hogy minden egyes nap melletted leszek, ígérem, hogy együtt sikerüli fog... - nem értettem mire akar célozni ezzel, de éreztem, hogy az a nehéz súly visszatér a szívemre. - Ígérem, hogy ezúttal megtaláljuk Maurot és haza hozzuk őt! - szorította meg a kezemet bátorítóan.

- Tessék? - suttogtam. - Ne viccelj Ron, hiszen a fiúk kiszabadították őt is Lucyval. - kuncogtam, de meglátva Ron arcát lekonyult a mosolyom.

- Fanni, Lucyt kihozták, s egy fiút aki hasonlított Maurora. Mauro sehol sem volt Fanni, Lucy elmondása szerint még a tűz előtt a mellette lévő cellába volt bezárva, de utána kiütött a tűz és nem emlékszik többre.

- De mindenkit kihoztak aki odabent volt az épületben. Az nem lehet, hogy Maurot otthagyták! Lehet, hogy Miranda magával vitte őt! Utol kell őket érnünk, nem hagyhatjuk, hogy elvigye őt, ki tudja, hogy hova mennek! Ron készülj és küldj utánuk valakit azonnal! - könyörögtem, s patakokban folytak a könnyeim.

- Miranda már három napja eltűnt Fanni, nem tudom, hogy hova lett. Ha pedig Mauroval együtt elment innen, akkor a jó Isten tudja, hogy hol lehetnek most. A legtöbb amit tehetünk, hogy kiküldjük a nyomkeresőinket és azonnal nekilátunk kutatni őket. - majd elővette a telefonját s hívta az illetékes embereket.