La mia famiglia

44.rész

Azonban, mint mondják semmi sem tart örökké. Alig pár perce figyeltem a tájat magam körül, amikor kopogást hallottam. Elsétáltam a bejárati ajtóig, majd elfordítottam a kulcsot a zárban és gondolkodás nélkül kinyitottam. Egyszerűen tudtam, hogy egyedül ő kopogna ezen az ajtón illedelmesen, s egyedül ő jönne el ide hozzám.

- Hoztam neked néhány törölközőt és néhány kényelmesebb ruhát a szekrényemből, hogy át tudj öltözni. Kissé nagy lesz rád, de gondoltam jobb lesz tiszta ruhában vacsorázni és aludni, mint a rabruhában. Húsz perc múlva vacsora, itt találkozunk az ajtód előtt rendben? - hadarta le gyorsan mondanivalóját Leon, majd a kezembe nyomta a holmijait és elment.

Gyors léptekkel szelte át a szeméttel tele szórt folyosót, majd szobájába belépve becsapta maga mögött az ajtót. Én is visszazártam, s újra elfordítottam a kulcsot a zárban, majd nagy levegőt vettem és lassan kifújva a fürdőszoba ajtóhoz léptem. Megragadtam a kilincset, majd gondolkodás nélkül kitártam mielőtt viszakozni kezdtem volna.

Azonban nagy meglepetés ért amikor belépve felkattintottam jobb oldalamon a villanyt és egy teljesen más világba léptem. A csempék mind sérülés és karcolás mentesen voltak a helyükön, a falak lefestve, s egy repedés sem volt semerre amerre néztem. Átlépve a küszöböt jobbra fordultam s megpillantottam a mellékhelységet, ami egy külön kis ajtóval zárható szobácska volt. Bár kissé poros volt, mégis tiszta volt kívül-belül, sem egy penész folt, sem egy rozsda. Balra található volt egy hatalmas fürdőkád, mellette pedig egy teljes alakos tükör. Zárásként, a jobb felső sarokban helyezkedett el a fürdőszoba szekrény csappal és külön díszkivilágítással a tükör körül. A padlón egy kisebb szőnyeg, a kád előtt egy kilépő, a falra felszerelve egy törülközőtartó és egy ruhafogas...

Egyszerűen annyi minden apró kis részlet volt, hogy alig tudtam mindent rendesen megnézni. Csupán járt a szemem jobbról-balra, balról-jobbra megannyi látnivaló volt ebben a szobában, s egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy inkább elalszok a kádban, mintsem abban a lerobbant szobában.

A kádhoz lépve elfordítottam a melegvizes fogantyút, majd meglátva a tiszta vizet alá nyúltam és éreztem, ahogy a kellemesen meleg víz végigfolyik a tenyeremen át az ujjaimon és belefolyik a kádba, hogy feltölthesse. Egy porszem nem volt a kádban, csupán a foganytú volt egy kisebb réteggel lepve.

Becsuktam a fürdőszoba ajtót, majd elfordítottam a zárat a kilincs alatt és a kádhoz léptem. Egyetlen egy hatalmas ablak nyílt a kád fölött, amelyet résnyire hagytam, hogy az a rengeteg gőz eltűnjön a szobából.

Lassan lehúztam magamról a nadrágot, majd óvatosan levettem magamról a felsőt és mindkettőt egy kupacként a sarokba hajítottam, hogy még csak ne is legyen szem előtt. Teljesen levetkőzve a kádhoz léptem, majd elzártam a csapot és belelépve azonnal hanyat feküdtem benne. Lecsúsztam mindaddig míg csupán a fejem volt kint a vízből és a térdeim, majd behunytam a szemem és azonnal elárasztottak a gondolatok, amikkel nem akartam mindezidáig foglalkozni.

Mégis azonnal láttam magam előtt a balesetet, újra és újra lejátszódott a fejemben, s a legszörnyűbb, hogy olyan valódinak tűnt, mintha újra átéltem volna az egészet. Láttam magam előtt az őrült rendőrt, akinek tekintetében látszott a gyűlölet és a félelem egyaránt, majd meghúzta a ravaszt s egyenesen felém lőtt. Láttam, ahogy a sofőr homlokába ott éktelenkedik a lövedék vége miközben látom, ahogy a szakadék felé hajtunk teljes sebességgel. Majd sötét lett, felkeltem, éreztem, hogy fáj mindenem, alig bírtam megmozdulni. Mintha megkötöztek volna és odaragasztottak volna a földhöz. S akkor ott volt pár miliméterre az arca a megölt sebhelyes rabnak, egyszerűen képes voltam látni még a pólusait is olyan közel volt hozzám. Észre sem vettem, hogy remegni kezdtem, csupán az arcomon legördülő forró könnyek térítettek magamhoz, hogy kinyissam a szemem.

Tovább kell lépnem!

 Legalábbis ezt mondogattam magamban, majd teljesen belemerültem a vízbe és egészen odáig ott maradtam, ameddig már levegőhöz kellett jutnom.

Húsz perc elteltével a fürdőszoba egész alakos tükrében néztem végig magamon és az irdatlanul nagy ruhákon amiket magamra kellett húznom. A hajamat megszárítottam egy, a szekrényben talált régi hajszárítóval, majd néhányszor áthúztam a ujjaimat rajta, hogy valamennyire kifésültnek tűnjön és vártam, hogy Leon kopogjon az ajtón, hogy elindulhassunk és túllegyünk a dolgokon végre. Nem szívesen akartam találkozni a rideg tekintetű férfival, ahogy a csapat többi tagjával sem, azonban tudtam, hogyha meghúzódok azzal csupán azt jelzem feléjük, hogy félek tőlük és ezáltal magasabb rendűeknek tekintem őket magamtól. Azonban egy Castar sosem alacsonyabb rendű senkinél!

Magabiztos tekintettel néztem újra a tükörbe, majd felvettem a régóta használt álarcomat az idegenekkel szemben, s egy halk kopogást hallva elfordultam a hamis tükörképemtől, majd leoltottam a villanyt és szélesre kitárva az ajtót elindultam Leon után a harctérre.

- Lord, kelj fel! - éreztem, hogy valaki erősen megrázza a vállam, azonban alig bírtam kinyitni szemeim.

Az egész testemet nehéznek éreztem, mintha mázsás súly lenne rajtam. Lüktetett a fejem, éreztem, hogy legbelül lángolok és alig kapok levegőt. Mintha megannyi apró tűvel szúrkálnák a testrészeim, miközben egy hatalmas kalapáccsal próbálják a fejemet darabjai törni legbelül.

- Lord! - hallottam újra a hangot és próbáltam kinyitni szemeim. - Miranda nem fog örülni, ha továbbra is lustálkodni fogsz! - suttogta nekem egy ismerős hang. - Csupán akkor léphetsz feljebb a szemében, ha megmutatod, hogy mindenkinél erősebb vagy!

Pont te beszélsz? Te vagy az, akit mindennél jobban le akarok győzni. 

Téged és azt az érzelemmentes arcodat... 

Mauro...