La mia famiglia

30.rész

Tudom, hogy mindezt azért mondta, hogy ne edzek tovább, hogy ne rohanjak, mint egy őrült, fejvesztve. Nagy szavak voltak, ígéretek amiket még magam sem hittem, hogy valóra válnak. Mégis ezek után teljes nyugalommal foglaltam helyet Jace mellett a székben s hagytam, hogy minden rossz gondolat, mégha csak erre a rövidke pillanatra is, de eltűnjön az elmémből. Csupán hagytam, hogy összekulcsolt kezekkel visszaüljünk a székekbe és némán figyeljük a fiúkat.

Végezve az ötven körrel mindenki kifulladva feküdt a fűben és próbált levegőhöz jutni. Felálltam, elengedtem Jace kezét és a fiúkhoz siettem.

- Szép munka volt fiúk. Ez volt az első lépés a sikeretekhez. Jól jegyezzétek meg, hogy a csapat az első, nem hagyunk hátra senkit a bajban, hanem megmentjük vagy kisegítjük ha arra kerülne a sor. Ivan bocsánatot kérek amiért végül téged kellett megszívatnom a körök lefutásával, de muszáj volt valahogy megfigyelnem miként is fognak majd reagálni a történtekre. Örülök, hogy végül mindenkinek megváltozott a gondolatmenete.

- Semmi baj, legalább gyakorlom ezeket a mozdulatokat. - mosolygott Ivan, azonban hanyatt fekve maradt.

- Nos, ameddig kifújjátok magatokat szeretném ismertetni a csapatokat amiket összeállítottam az edzésetekhez. Először is azt vettem figyelembe, hogy kinek melyik része az erősebb, melyik az amire rá kellene edzenie. Mi az amit a leginkább kell gyakorolnia mindenkinek a harchoz? - néztem körbe a válaszra várva.

Mindenki némán feküdt gondolkodott, azonban csendben maradtak.

- Na igen, látszik, hogy itt nem olyan volt eddig a felkészülés. Öt fő csoportra osztalak benneteket. A felső izomzat erősítése, úgyszint az alsó, a megfigyelés és hárítás, a gyorsaság és rugalmasság valamint a fegyverek használata. Mindenkinek tudnia kell használni a kést, a pisztolyt, a puskát és a tőröket is egyaránt. Minden ami körülöttetek van szintén lehet fegyver, ha tudod hogyan kell használni, ha tudod, hogy melyik az a rész amivel máris előnybe kerülhetsz. Én például amikor olyan helyzetbe kerültem gyerekként, hogy meg kellett magamat védeni, fogtam egy vázát és a földhöz vágtam. Felkaptam a legélesebb és kézreesőbb részét és rögtön nem voltam védtelen. Csupán a gyors reakció a fontos és a higgadt, megfontolt döntés.

Láttam rajtuk, hogy bár egyszerre sok volt számukra mindez, mégis csak úgy szívták magukba a tudást. Láttam rajtuk, hogy harcolni szeretnének, erősebbek akarnak lenni és megmutatni mire is képesek.

- Ivan. - fordultam a fiú felé.

- Si. - ugrott talpra rögtön.

- Te leszel a vezetője a megfigyelés és hárítás csapatának. Láttam mire is vagy képes. Remekül ki tudsz kerülni egy pillanat alatt bármilyen akadályt, a megfigyelőképességed kitűnő és a reflexeid is szintén. Tanítsd meg nekik, hogy hogyan vegyenek észre apróbb dolgokat és hogyan hárítsák el a bajt szükség esetén.

Láttam az arcán a meghatódottságot. Nem gondolta volna, hogy ilyen fontos szerepet fog kapni amikor gyengének és erőtlennek érezte magát a többiekhez képest. Pedig nem volt az, erősebb volt mindenkinél, csupán nem azon a téren, mint a többiek. Mindenki megpaskolta a vállát és a hátát, gratuláltak neki és egyáltalán nem éreztek dühöt a döntés miatt.

- A gyorsaság és rugalmasság vezetője Ashton lesz. Remek időt futottál, az akadályokat csak úgy átszelted egy pillanat alatt. Gratulálok. - pacsira nyújtottam a kezem.

- Köszönöm. - suttogta és belecsapott a tenyerembe.

- A felsőizomzatra több jelöltem is volt, azonban végül a választásom Davere esett. A harcok során amikor még a tolószékből néztelek, egyszerűen remek volt a felső izomzatod kialakítása. Karban megvan az erőd és simán ledöntöd az ellenfeled a lábáról akárcsak a puszta kezeddel.

- Köszönöm. - bólintott Dave és befeszítette karizmait.

A fiúk jól szórakoztak rajta. Miközben tovább néztem a fiúkat és megakadt a pillantásom Jamesen aki letörtnek látszott. Ő és Dave folyton versengtek egymás ellen, s most ő maradt alul. Sajnáltam érte, de egyszerűen nem dönthetek emiatt másként, így megkerestem a következő illető arcát a listámon és úgy tettem, mintha nem is láttam volna semmit.

- Az alsó izomzat Paulhoz kerül. Jól bírod a hosszabb távú futást azonban gyorsaságilag nem a legjobb. Az alsólábszáraid nagyon izmosak és jól bírják a terhelést. Így alkalmasnak találtak erre a feladatra. - néztem a meglepett fiú felé.

- Köszönöm.

- Rendben az utolsó vezető pedig a fegyverek terén én magam leszek. Örüljetek ugyanis én nem fogom elnézni ha valaki lazsálni kezd vagy hagyja magát legyőzni a gyakorlások során. Ha nem adsz bele mindent akkor csupán azt éred el, - és ez mindegyik csapatra vonatkozik - hogy büntetésként le kell futnod az ötven kört a pályán és nem állhatsz meg! Világos voltam?!

- Si señora! - kiáltották és gyorsan talpra álltak.

Ezután mindenki elfoglalta a helyét és keményen edzeni kezdtek. Bár nem voltam képes rendesen harcolni a fegyverekkel, próbáltam minél jobban elmagyarázni a legkisebb részletet is a használatukkal kapcsolatban. Mindenki bele adott mindent, nem lazsáltak, nem nyafogtak vagy szüneteltek. S akármennyire keményen dolgoztunk, mégsem volt az összhang még meg a többiek között. Ebben a legnagyobb segítséget Dantetól kaptam meg.

- Gyorsan sorakozó! Mint láthatjátok ma egy üres raktárhelyen vagyunk. Próbát teszünk a képességeitekkel kapcsolatban. Két csapatra oszlotok, mindenki felkap egy-egy fegyvert s futásnak ered a pályán. Hogy ki melyik csapatba tartozik azt elárulja majd a fegyverben lévő golyók színe. Azonban nem fogjátok tudni ki melyik csapathoz tartozik így maximálisan odafigyeléssel és az egymásba vetett bizalmatokkal próbáljátok megtalálni a tagjaitokat. Közben persze mindenkinek egy dolga van: utolsóként megmaradni a pályán, ezáltal megnyeri a versenyt. Ne aggódjatok a védőfelszerelés megvéd titeket és természetesen nem valódi töltényekkel van megtöltve a fegyver. Nos, akkor ha minden megvan... FUTÁS! - kiáltottam el magam s neki indultak.

Azonnal megragadott mindenki egy fegyvert és futásnak eredt. Láttam rajtuk, hogy mindegyikük árgus szemmel figyeli a felé közeledőket, s elégedett mosollyal másztam fel a torony legtetejére ahonnan tökéletes rálátásom volt a pályára.

Eldördült az első lövés, azonban sikertelen volt. Valaki a saját csapattársát lőtte meg akinek ezáltal ki kellett sétálnia a harcmezőről. Felrohant hozzám Robert, s leült a mellettem lévő székbe.

- Ez gyorsan ment. - fordultam felé.

- Hát igen, megijedtem és lőni próbáltam, ezáltal Josh hamarabb lőtt, hogy ne ő essen ki. - vakargatta a fejét.

- Remélem nem lesz ennyire meggondolatlan mindenki, különben hamar véget ér a játék. - fordultam a tér felé.

- Mit tervezel? - fordult felém, csupán mosolyogva figyeltem a többieket.