La mia famiglia

23.rész

- Miranda ott volt ma reggel, meg akarta ismerni az új örököst, hogy beférkőzhessen a családjukba. Ő nem jó ember Ron, te is tudod, hogy Lucy esetében is milyen volt valójában! Megtéveszt téged, most is elégedett mindezzel a veszekedéssel ami köztünk van Ron! - próbáltam hatni rá, de láttam, hogy esélytelen.

- Mit kerestél ott Miranda? - fordult a nő felé.

- Igaz amit mond, meg akartam ismerni az új örököst, szerettem volna egyik tanítványom életét megváltoztatni azáltal, hogy az örökösnek adom, azonban már kijelentették, hogy van egy úrnő a háznál. - a végén rám nézett.

Meghűlt az ereimben a vér. Mindent ellenem akar kijátszani. Tökéletesen eltervezte a dolgokat, s kezdtem rájönni, hogy aznap amikor először találkoztunk Mirandaval benne megmaradt a harag irántam, s csak táplálta a benne lobbanó haragot, hogy most amikor végre ilyen helyzetbe kerültünk, egyszerűen eltiporjon. Ugyanúgy, ahogy aznap mi is megtettük vele Lucyval, mint ma amikor kinevettük a fiúkkal. Egész végig megjátszott mindent, magabiztos volt a végsőkig, s akarva-akaratlanul, de tudtam, hogy nyerésre áll.

- Fanni kijelentette, hogy már van egy úrnő a házban, úgyhogy átadtuk számára az ajándékot és távoztunk a házból. Elképzelheted mennyire meglepett amikor láttam őt, ahogyan ott áll a lépcsők tetejénél, magabiztosan, kecsesen és úgy lépkedve, mintha övé lenne minden a házban. Dante elégedett mosollyal köszönte meg a látogatást, és Jace azonnal Fanni mellett termett. Tökéletes pár. Összeillenek, de igazán. - kedves mosolyt ajándékozott nekem, tekintete azonban mást mondott.

- Fanni, igaz ez? Te vagy a Nova örökösének a párja? Együtt vagytok? - dühös volt, legszívesebben széttépett volna valamit, akárcsak én, például a mellette álló nőszemélyt.

Ezerrel kattogtak a fogaskerekek a fejemben, muszáj volt kitalálnom valamit, de mégis mit? Bármit is mondok, bárhogy is kezdek el magyarázkodni, attól még az igazság ugyanaz. Mindaz amit elmondott Miranda igaz, ugyanis külön megválogatta a szavait, hogy ne tudjak belekötni, ugyanis nem azt mondta, mint akkor én sem, hogy én vagyok az úrnő, csupán úgy hitettem el velük. Átvertek minket, kijátszottak és még ez csak a kezdet. Nála van Lucy és Mauro, s most már Ron és szinte az egész családom is.

Ha most elmondom az igazat, akkor a családom elküldi Mirandat, boldogan élnénk újra, azonban Miranda és Cassandra továbbra is Jace és Dante után futkosna, s én nem lehetnék Jace mellett, hogy megmentsem.

Ha most elmondom, hogy minden igaz amit Miranda állít, akkor a családom távolságtartó lesz, a kapcsolatunk soha sem lesz ugyanolyan, de Jace és Dante megmenekül. A mi családunk azonban Miranda uralma alá kerülne.

Aznap Ashtonnak azt mondtam, hogy a családomat választanám hezitálás nélkül. Ők a mindenem, meg kell őket védenem és nem akarom, hogy bántódásuk essen. És mégis, most hezitálok, hogy melyik oldalt válasszam, ki az akit még ha az elején meg is bántok, akkor is helyrehozhatom vele a dolgokat kis idő múltán.

Ronra pillantottam, s tekintetében kavarogtak az érzelmek. Hitt bennem, és mégis most itt állok előtte, s lehet, hogy elárultam őt. Látom, hogy meghozta a döntést magában, mégis a szemei könyörögtek, hogy hazudjak, hazudjak magamért, hazudjak azért, hogy boldogok lehessünk együtt. De tudtam, hogy ez nem lenne boldogság, Mirandaval nem. 

Ron, mindig azt tanítottad, hogy mondjak igazat, ne hazudjak azért, hogy mentsem a bőrömet vagy valaki másét. Ő kiáll mellettem bármi legyen is a döntés.

- Igazat mond, ott voltam és kijelentettem, hogy már van úrnője a Nova rezidenciának. - kiegyenesedtem és szembenéztem velük.

A fiúk elengedték a kezeimet, tudtam, hogyha most rájuk néznék megvetést és haragot látnék szemeikben. A legnagyobb ellenséggel, magukkal a Novakkal szövetkeztem és odaadtam magam nekik. Miközben ők próbáltak rám találni és segíteni, miközben azt hitték, hogy meghaltam, végig az ellenséggel jópofiztam és most hozzájuk tartozom testileg és lelkileg is.

- Értem, akkor megérted azt is, hogy nem látunk szívesen tovább ebben a házban. - lesokkolt az amit mondott.

Hallottam, hogy mögöttem a fiúk is felháborodtak, nem értették ezt a döntést és ami a legrosszabb, hogy nem ezt vártam. A férfi aki aznap elhozott a pokolból, felnevelt és szinte már az apámnak tekintettem, most visszalök a pokol mélyére, hogy evickéljek ki belőle egyedül.

- Ugyan Ronaldo nem kell ezt tenned. Fanni szeret titeket, ti vagytok a családja. - próbált hatást gyakorolni Miranda.

- Ha mi lennénk a családja már rég megkeresett volna minket. Nem gyenge, legalábbis testileg nem. Azonban a lelke annál inkább. Pakold össze a holmidat, elküldöm a Nova rezidenciára, addig elbúcsúzhatsz mindenkitől ebben a házban. Azonban megkérlek rá, hogy ne tartson sokáig és minél hamarabb hagyd el a házamat. A Castar rezidencia bezárja kapuit előtted Fanni Westrell. - beleremegtem, egyszerűen alig bírtam talpon maradni.

Ron hátat fordított nekem, elindult a dolgozószobájába s becsukva az ajtót, egyszerűen térde estem. Eleredtek a könnyeim, sikoltani és kiabálni próbáltam, de nem jött ki hang a torkomon. Helyesen cselekedtem? Őszintén, fogalmam sincs.

A fiúk ott álltak körülöttem, egyikük sem mozdult semerre, rám vártak, tudtam jól. Azonban nem voltam képes szembe nézni velük. Mirandat figyeltem aki szépen leguggolt elém, majd lehajtott fejjel nézett szemeimbe. Elégedett, ördögi vigyor terült szét az arcán, majd egy pillanat alatt el is tűnt, ahogy kiegyenesedett és elment Ronaldo után.

- Fanni. - Lord meleg kezét éreztem a vállamon.

- Nem mondjátok komolyan, hogy ti elhiszitek ezt az egészet?! Tudjátok jól, hogy Miranda milyen ember, tudjátok, hogy én mindig mellettetek állnék bármiben! - zokogtam s felálltam, hogy szembeforduljak velük.

Mindenki engem nézett, s tekintetük különböző volt. Valakiben láttam azt, hogy hisz nekem, tudja valójában, hogy Miranda nem az az ember akit látnak, azonban volt aki dühös volt, ugyanis számára a legrosszabb az volt, hogy az ellenségnél voltam és melléjük pártoltam. Lord tekintete azonban másmilyen volt a többiekétől, s tudtam miért.

- Hol van Mauro és Lucy, Lord? - letöröltem könnyeimet.