La mia famiglia

20.rész

- Miranda, olyan régen találkoztunk. - üdvözölte Dante a nőt negédes hangon. - S ahogy látom vendéget is hoztál magaddal. - nézett a lányra, nem igazán kedves tekintettel.

- Dante, remélem, hogy nem zavar hirtelen tett látogatásom. - mosolygott elégedetten Miranda. - A vendégem Cassandra Mona. Az egyik legjobb tanítványom volt a kezdetektől fogva, s most elhoztam, hogy találkozhasson a leendő örökössel.

- Ha ez volt a terved be kellett volna jelentened Miranda. Illetlenség idehozni valakit, méghozzá megkérdezés nélkül. - gyilkos tekintettel figyelte Dante Mirandat.

- Ugyan már Dante. - mosolygott rá ártatlanul.

- Nem látunk szívesen a házunkban Miranda. - jelentette ki dühösen.

- Ennek a háznak szüksége van egy úrnőre! Már legalább tizenöt éve, hogy a Nova rezidencia bezárta kapuit mindenki felé. Attól, hogy egy úrnő elvész, attól még az élet megy tovább és szükségetek van egy újra! - közölte szárazon a tényeket.

- Estella az úrnő ebben a házban, és ő is marad. Hiába hozol ide pótlékot a család nem fogadja be maga közé. - morogta Ashton.

- Ezt hagy döntse el a következő örökös, nem gondolod? - vágta hozzá Miranda.

Néma csend borult az egész házra, mindenki befeszülve állt és várták, hogy az örökös döntést hozzon. Végigjártam a tekintetemmel a fiúkat, egyikükön sem láttam különösebb érzelmet, csupán ott álltak parancsszóra. Ashton szomorúnak és dühösnek tűnt egyaránt, az anyját semmibe akarják venni, s bár ő a család vérszerinti fia, mégsem ő lesz a következő örökös, hanem egy idegen fiú akit talán nemrég vettek a szárnyaik alá. Dante Mirandaval farkasszemet nézett, miközben Cassandra némán szemezett valakivel, valakivel akiről biztosan tudta, hogy ő lesz a következő örökös.

- Köszönöm, hogy idáig elfáradtak Miranda, Cassandra. Azonban az ajánlat egyáltalán nem érdekel. Ebben a rezidenciában van már egy úrnő. - jelentette ki Jace.

- Ezt nem fogadom el! Megegyeztünk Dante, hogy az új örökösről tudni fogok minél hamarabb, ellenben több, mint négy hónap késéssel hallom valaki más szájából! Most pedig idejövünk, szeretnénk tárgyalni veletek, mint értelmes felnőttek, azonban már az ajtóban toporgunk lassan tíz perce és máris az ajtón akartok kidobni minket! - üvöltötte, s kissé szétcsúszott a kontya.

- Miranda, megegyeztünk abban is, hogy nem fogsz zaklatni minket, nem fogsz ideállítani a mű babáiddal, hogy megmutasd mennyire tökéletes ember vagy, hátha valamelyikőtök beférkőzhet a családunkba! - emelte fel a hangját Dante is.

- Ebbe a házba egy új úrnő kell! Cassandra lesz a legalkalmasabb annak a nőnek a helyére! - Dante ennek hallatán egy pillanat alatt megragadta Miranda torkát és szorongatni kezdte.

A fiúk megdermedve figyelték a jelenetet, Jace és Ashton pedig képtelenek voltak megszólalni, valamiért hálásak lennének, ha Mirandat elérni itt és most a halál ezekután a szavak után. Cassandra lépett először. Már éppen Dantera akart támadni amikor nem bírtam tovább, vettem egy mély lélegzetet és odaléptem a lépcsőkhöz.

Csupán az a halvány fehér ruha volt rajtam, amit még a kórházban viseltem kitudja már hány héttel ezelőtt. A hajam kiengedve már a hátam közepéig ért, s a sok bezártságtól olyan fehér lett a bőröm, mint a porcelán. Mielőtt elindultam felkaptam a szandálomat, s utoljára belenéztem a tükörbe. Bár túlságosan is lesápadtam, mégis olyan voltam a tükörben akár egy porcelánbaba. A szemeim kék színben még feltűnőbbek lettek, s a szám halvány rózsaszín színben apró mosolyra húzódott. Egyszerűen néztem ki, s mégis sokkal szebbnek láttam magam most ennél a lánynál, akin annyi smink volt, hogy talán, ha végighúznám az ujjamat az arcán a körmömmel felkaparnék egy egészen vastag alapozóréteget.

Ott álltam a lépcsőfordulónál, pontosan középen az ajtóval szemben, s egy kissé fentebb a fiúktól. Amikor megálltam először azt vettem észre, hogy a bejárati ajtó milyen közel is van hozzám, s ha most elindulnék könnyedén kijutnék a falakhoz és elszökhetnék innen. Azonban a fiúkat látva, Ashton meggyötört tekintetét látva, s tudva azt, hogy mit is mondtak az előző úrnőről, arról a személyről aki mindenki számára annyira kedves volt, aki mindig boldog volt és aki a kertjét annyira szerette a fiával együtt, egyszerűen nem mehettem el.

- Az ház úrnője itt áll előtted! - jelentettem ki jó hangosan, hogy mindenki hallhassa.

Mindenki egyszerre fordult felém, s döbbenten, kissé sokkolva figyelték, hogy ott állok mögöttük, szinte úgy, mintha soha nem is lett volna semmi bajom.

- Fanni? - szólalt meg először Jace, s felé pillantottam.

Láttam a tekintetében megannyi kérdést amit most feltett volna számomra, de csupán egy pillanatra néztem rá, s vissza is fordultam Miranda és Dante felé. Dante kissé csodálkozva, azonban megnyugodva pillantott felém, majd ő is Miranda felé fordult. Miranda tekintete azonban nyugodt volt. Dante engedett a szorításból, Miranda azonnal hátrálni kezdett tőle.

- Miranda, hagy mutassam be a leendő úrnőnket, Fanni W. Castart. - mosolygott elégedetten állva Miranda gyilkos tekintetét.

- Miranda örülök, hogy újra találkozhatunk annyi idő után. Lucy biztosan nem örülne, ha itt látna téged. - mosolyogtam rá ártatlanul.

- Fanni Castar. Micsoda meglepetés, hogy itt látlak téged a Nova rezidencián. Csak nem megszöktél? Ron most biztosan magányos lehet nélküled. - láttam szemeiben, hogy alig várja, hogy elmehessen Ronhoz, hátha beférkőzhet közéjük.

- Ugyan már Miranda, csupán odáig tud eljutni a fonál számodra? - kinevettük a fiúkkal, Miranda pedig dühös pillantással ajándékozott meg minket.

- Miranda, úgy tűnik, hogy már te is tudod, hogy ki az úrnő ebben a házban, úgyhogy egy dolgot mondhatunk mindannyian. Kívül tágasabb. - jelentette ki Dante és keresztbe fonta karjait maga előtt.

- Értem, értem én. Cassandra, add át az ajándékot az új úrnő számára, s már távozunk is. - fordult a lány felé aki rám pillantott ezután.

Zöld szemei most inkább a méregre hasonlítottak, tudtam, hogy dühös, elloptam előle a nagy esélyt, hogy beházasodjon egy olyan nagynevű családba, mint a Novak. Azonban egy cseppnyi sajnálatot nem éreztem iránta, tudtam, hogy ugyanolyan akárcsak Miranda, nagyratörő, és ha kell akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy elérje a célját.

Felsétált hozzám és lépcsőfokonként a fiúk egyre idegesebben tekintettek felénk. Én csupán egyenesen, kihúzott felsőtesttel figyeltem Cassandrat, aki ugyanilyen tartással jött felém. Kezeiben egy kis méretű ajándékdobozt tartott amin egy apró masni volt. Felém nyújtotta miközben farkasszemet néztünk, s némán küldtük a másikat melegebb éghajlatokra.

Átvettem a dobozt, majd illedelmesen megköszöntem, s vártam. Gondoltam ez ugyanúgy fog végződni, mint amikor Lucyval megismerkedtem. Azonban Cassandra nem támadott, csak hátat fordított s elindult gazdája felé. Mikor Miranda és Cassandra egymás mellett álltak újra, óvatosan kifújtam a levegőt s őket figyeltem, mit sem törődve a dobozzal, vagy annak tartalmával.

- Nos, köszönjük ezt a szívélyes vendéglátást. Dante, Jace gratulálok az úrnőtökhöz.

Széles, elégedett mosollyal figyelt engem mindvégig, bár a fiúknak intézte szavait, s akkor tudtam, hogy ez az egész színjáték volt, tudták, hogy itt vagyok, s tudták, hogy az örökösnek nincsen párja. Azonban, mint aki jól végezte dolgát kisétáltak az ajtón, s meghallva a kerekek csikorgását rögtön az ajándékdobozra pillantottam.

- Fanni, mi lenne, ha most lejönnél és elbeszélgetnénk? - kérdezte Dante, s nem tudtam kiolvasni a tekintetéből semmit.

A bejárati ajtóra néztem, s tudtam, hogy az utolsó esélyem már elillant. Megfogtam a dobozt és éppen leraktam volna az asztalra amikor csörgésre lettem figyelmes legbelül. 

Felemeltem a dobozt, majd megláttam, hogy a doboz tetejére kacifántos betűkkel a nevem van ráírva. 

Óvatosan leszedtem a csomagolópapírt, majd felnyitottam az apró dobozt és azzal a lendülettel ki is ejtettem a kezemből. Jace időben elkapta nehogy darabjaira törjön, azonban én rá sem bírtam nézni a tartalmára.