La mia famiglia

15.rész

- Hol vagyok? - néztem körbe, hátha találok egy ablakot amin kiláthatok.

- Üdvözöllek a Nova rezidencián Fanni. - s újra a szemébe néztem.

- Nem rémlik, hogy bemutatkoztunk volna egymásnak? - dühös pillantások irányultak felém.

- Lo siento señorita. Az én nevem Dante Nova. Most pedig Fanni, mi lenne, ha elbeszélgetnénk a reggeli után kettesben? - húzta mosolyra száját, ám szemei szikrát szórtak.

- Nem vagyok éhes, köszönöm. Szeretnék inkább visszamenni a szobába ahol felébredtem. - kérdőn tekintettem Dantera.

- Jace, hagyd csak és ülj le az asztalhoz Ashtonnal együtt. Fanni addig itt marad mellettem. - paskolta meg a vállamat amitől dühös lettem.

Jace bólintott egyet, majd utoljára rám nézett és elhelyezkedett az asztal végében Ashtonnal együtt. Miközben a fiúk reggeliztek néha-néha felém pillantottak kérdő tekintettel, azonban egy felhúzott szemöldök, vagy egy gúnyos vigyor azonnal visszafordította őket az étel felé. Sokszor próbáltam azonban Jaccel szemkontaktusba lépni, de egyszer sem nézett felém, mintha ott sem lennék. A reggeli végeztével a fiúk együttesen elindultak kifelé, míg Jace felém indult. Dante azonban egy kézmozdulattal megállította őt.

- Nyugodtan rám bízhatod őt Jace, köszönöm, hogy elhoztad nekem ezt a remek ajándékot. Innentől én is elboldogulok vele. - s ellenvetést nem tűrő tekintettel figyelte tovább a fiút.

Jace rám tekintett, majd látva, hogy haragos tekintettel bámulom őt, hátra fordult, és elsietett. Egy gyors és erős mozdulattal Dante azonnal székestől az ajtó irányába fordított engem és elindultunk kifelé. Már azt hittem, hogy visszavisz a szobába, amikor egy határozott mozdulattal a hátsókerthez vezető ajtóhoz értünk és megállt. Kinyitotta az ajtót, majd óvatosan kilökött a teraszra és becsukta maga után. A kert bámulatos volt. Mindenütt virágok, fák, és gyönyörű, mintára nyírt sövények voltak. A bal oldalon egy pavilon volt, a jobb oldalon pedig egy küzdőtér terült. Éppen leértünk a kert szélére mikor a küzdőtér felé fordított, majd egyszerűen megállt előttem. A szemembe nézett, s komoly tekintettel feltette az első kérdést amit már előre tudtam, hogy fel fog tenni számomra.

- Fanni Castar igaz? - bólintottam. - Milyen nagy meglepetés, hogy pont ugyanabban a kórházban láttak el, mint Troyt is. Az Isten akarta úgy, hogy a markomba kerülj bebita. Most pedig árulj el nekem valamit, csupán egy nagyon egyszerű kérdés, s, ha megválaszolod akkor szabadon foglak engedni téged. De acuerdo?

- Honnan veszed, hogy talán képes vagyok megválaszolni a kérdésedet? - kérdeztem nyugodt hangvétellel.

- Nahát-nahát, nem is vagy már igazán bebita, inkább niña grande. - felnevetett.

- Nos, mi lenne a kérdésed?

Egy hirtelen mozdulattal leguggolt elém, majd megragadta az államat és nem eresztett.

- Áruld el nekem, hogy ki lesz a következő örökös, és akkor elengedlek. - tekintete fagyossá vált, akár a jég.

- Nem tudom ki a következő örökös, de, ha tudnám is, akkor sem árulnám el a családomat. Soha! - összeszűkültek a szemeim, és gyilkos pillantást löveltem Dante felé.

Ellökte az államat, majd felállt és felém nézett.

- Rossz válasz bebita. - morogta és otthagyott a kert közepén.

Teltek a percek, s nem jött vissza, sem ő sem pedig Jace. Csupán néztem a küzdőteret, s hallgattam a madarakat magam körül. Csend volt, nem jött a kertbe senki. Tudtam, hogy ez a büntetésem amiért nem árultam el neki semmit. De azt is tudtam, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy megkérdezte.