La mia famiglia

52.rész

Az a megtört érzés ami belülről szorongatta a szívemet elillant, s a ködös elmém, ami nem engedett tisztán látni, szintén. Azonnal ezernyi és ezernyi gondolat cikázott a fejemben, tervek, melyek segítségével képes leszek eljutni a végsőkig és végre, talán VÉGRE képes leszek pontot tenni a végére mindennek a hosszanta tartó viszálynak és harcnak kettőnk között Miranda Delaqrussal.

Azonban nem ő volt az egyetlen célpont a fejemben. Csupán ő volt az, aki elindította a lavinát, ami egyszerűen szépen lassan maga alá temetett. Cassandra Mona, valamint a sötét angyal szintén keresztülhúzták a számításaim, azonban velük Miranda után egy pillanat alatt képes leszek leszámolni. 

Mindent szépen sorjában...

Így csupán némán néztem a kirakatban lévő televíziók egyikét, aminek képernyőjén a sötét angyal látszódott miközben egy újabb gyilkossági ügyről számolt be a híradónak nem messze ettől a várostól. 

- Mit gondol mi állhat az ügynek a hátterében? Egy újabb elvetemült gyilkos, vagy netalántán egy ismert banda újabb bosszújának eredménye? - kérdezte a riporter.

- A helyszínen több ismertető jelre is rábukkantunk, aminek az egyik leglényegretörőbb része a falra vérrel ráfestett farkas, melyet áthúztak egy hatalmas X-el. Jelenleg állíthatjuk, hogy egy újabb banda lépett színre, akiknek célja az egykor szürke farkasokként ismert bandát, napjainkban bandákat a földbe tiporni és átvenni a hatalmat a városok felett.

- Maguk szerint melyik banda szeretné átvenni az irányítást?

- Jelenleg még nem tudunk ennél több információval szolgálni. - s ezzel lezárta a témát.

Még próbálták faggatni a további nyomozásokról, valamint az eltűnt személyekről a hetekben, azonban mindent hárított egytől-egyig. 

- Alexander Martinez rendőrfőkapitány. - olvastam le magamnak a szalagcímről és elégedetten sétáltam tovább a járdán.

Alig-alig lézengtek még az emberek korán reggel, s aki körülöttem is sétált nagy rohanásban volt, hogy gyorsan odaérjen a pékségbe vagy a kávézóba, hogy felszerelkezve induljon neki a hosszan tartó napnak. Így észrevétlenül sétálhattam a városban, anélkül, hogy arcomat megpillantva azonnal felismertek volna a felragasztott plakátokról, amiken csupa nagy betűkkel díszelgett a KÖRÖZÖTT SZEMÉLY, valamint a nagyított fényképem. 

- Ugye most szórakozol velünk! - ordította valaki a sikátorból és azonnal a falhoz préseltem magam.

- Időre van még szükségem, ugyanis most minden háromszázhatvan fokos fordulatot vett! Egy fekete párduc került a családba, aki keresztül húzta a számításunkat. Újra kell gondolnunk a tervet, különben semmi értelme nem volt mindannak a kemény munkának, aminek az árán idáig eljutottunk. - suttogta Trevor dühében.

- Egy hetet kapsz, nem többet. Vagy elintézed a kis csajt, vagy mi intézünk el téged. Remélem nem felejtetted el, hogy valójában hova is tartozol Trevor! Te egy fehér tigris vagy nem pedig egy fekete oroszlán! Mi megvetjük őket, ahogy ők is minket. Ezt tartsd észben. - majd léptek zaja hallatszódott és eltűnt a távolban.

Sokként kellett volna, hogy érjen mindez, mégis inkább úgy éreztem, hogy sajnálom őt. Sajnálom őt azért, mert a társai hangjának éléből és stílusából teljesen ki lehetett hallani a felé irányuló gyűlöletet, pedig együtt dolgoznak és harcolnak egy közös ügy eléréséért.  Sajnáltam, mert láttam ez alatt a pár nap leforgása alatt, hogy a fekete oroszlánok sem tekintenek rá csappattársként, csupán Leon áll ki mellette egyedül. S mégis a sajnálat mellett kezdett más érzés is felülkerekedni rajtam, az elégedettség és az öröm.