La mia famiglia

25.rész

Dantera pillantva elégedett mosolyt villantott felém és biccentéssel jeleztem, hogy hálás vagyok amiért maradhatok.Felálltam, majd Ashton felé nyújtottam sáros kezemet, hogy felhúzzam, ő azonban nem fogadta el. Egymás szemébe néztünk, láttam, hogy dühös és csalódott amiért legyőzte egy lány.

 Végül egy nagyot sóhajtott és felém nyújtotta kezét. Megfogtam, erősen felhúztam ő pedig elégedett mosolyt villantott felém és megölelt.

Ott ölelkeztünk az esőben, rettentően sárosan és egy kicsit visszaemlékeztem a múltra ahol ugyanez történt az egyik testvéremmel és velem nem is olyan régen. Harcoltunk, majd a végén legyőzött és mosolyogva átölelt, hogy majd legközelebb sikerül és legközelebb én nyertem. Addig edzettem és gyakoroltam amíg én nem lettem a legerősebb harcos köztük. Kivéve Maurot, őt nem tudtam igazán legyőzni soha, ugyanolyan erős volt és határozott, mint én. 

Mauro, várj még egy kicsit és ígérem, hogy kiszabadítalak onnan! 

Azonban most fejetlenül belevágni az egészbe, nincs értelme. Fel kell készülnöm, s szükségem van emberekre. Ezekre az emberekre akiket megmentettem, tartoznak nekem s tudom jól, hogy Dante is ugyanígy érez ezzel kapcsolatban.

Korán reggel kipattantam az ágyból, lezuhanyoztam majd átöltöztem a harci felszerelésembe ami igazából néhány fekete lazább ruhadarabból állt és egy edzőcipőből. Felkötöttem a hajamat kontyba s kezembe véve a kis üveget amit még tegnap éjjel kértem kölcsön Ashtontól elindultam kifelé.

A lépcsőkhöz érve körülnéztem s senkit nem láttam a környéken sem. Mindenki békésen aludt még ezekben a korai órákban. Nem sokáig. 

Előre nyújtott kézzel megnyomtam a kürtöt ami óriási hanggal visszhangozott az egész házban. Azonnal kicsapódtak az ajtók és a fiúk őrült tempóban rohantak kifelé a lépcsőkhöz. Amikor megláttak leraktam magam mellé a kürtöt majd feléjük fordultam. Dühös pillantások sortüzében találtam magam, azonban nem érdekelt.

- Jó reggelt Csipkerózsikák! Kezdődik az edzés. Tíz perc múlva találkozunk odakint a kertben, aki nincsen jelen azért személyesen fogok bemenni. De ne gondoljátok, hogy megúszhatja annyival, hogy a fülébe fújom a kürtöt hátha észheztér. - némán bámultak rám.

Jace és Ashton álmos szemekkel kószálódtak előre felém.

- Fanni, nem gondolod komolyan, hogy hajnalban kezdünk?

- Nekem meg eleve fáj mindenem a tegnapitól. Időt kérek. - mutogatta kezével a T betűt.

- Mostantól minden reggel ebben a szent órában fel foglak kelteni titeket, hogy gyakoroljatok. Aki késik büntetést kap, aki nem akarja csinálni büntetést kap. Aki időben itt van az megússza a büntetést. Ezek a feltételek amiket Danteval leegyeztettünk este.

- Tényleg, a főnök ennyire mélyen alszik, hogy fel sem kell erre a zajra? - fordult körbe James.

- Nem, szóltam neki, hogyha aludni akar akkor jobb ha füldugót használ mostantól. És még valami. Dante szabad kezet adott ezen a téren mindenben, szóval nem lesz lazsálás, ásítozás, nyöszörgés vagy nyávogás. Most pedig aki nincs odakint a harci téren tíz perc múlva megkapja az első büntetését. Gyerünk! - ordítottam rájuk és lassan elcsoszogtak a szobáikba.

Na igen tíz perc elteltével senki sem volt idekint Jamest, Davet, Ashtont és Jacet leszámítva. Mindannyian melegítőkbe bújva ásítoztak és figyelték ahogy a nap épphogy meglátszik a horizonton. Úgy tűnik, hogy nem tudják kivel is szórakoznak.

- Maradjatok itt, nyújtsatok egy kicsit és mindjárt jövök a többi semmirekellővel együtt. - indultam el a ház felé.

Mikor felértem a folyosóra benyitottam volna az első szobába, de csukva volt. Nagyon eszes mit ne mondjak. Elhátráltam majd lendületből berúgtam az ajtót ami hangos csattanással vágódott a falhoz. Természetesen a szobában alvó fiú azonnal kipattant az ágyból és tágra nyílt szemekkel figyelte az ajtaját. Felemeltem a kürtöt majd jó erősen megnyomtam, hogy az egész szoba visszhangozzon tőle.

- Megyek már, megyek! Csak hagyd abba! - kiabálta pedig már nem is hallatszott a kürt.

- Két perc és lent leszel vagy jön a következő kör! - kiáltottam és tovább mentem.

Természetesen a többi ajtót is be kellett rugdosnom, s ahogy egyre kevesebb szoba maradt az utolsó négynél már csukva sem volt az ajtó. Beléptem, rám nézett, majd felkapta a melegítőfelsőjét és nagy sóhajjal kisétált a kertbe az utolsó ember is.

Kiérve a kertbe a legtöbb fiú egymást túlkiabálva próbált beszélgetni ugyanis kissé megsüketültek a zajtól. Mikor mindenki rám nézett megnémultak majd nemtetszésüket kifejezve egyszerűen gyilkos pillantásokat küldtek felém. Mit ne mondjak nagyon meghatottak vele.

- Jó reggelt, örülök, hogy nagy nehezen megindultatok végre. Ma reggel egy egyszerű edzéstervvel készültem nektek, de a többségetek úgy gondolta, hogy inkább jót szórakozik és bezárja magát a szobájába. Na igen, mostantól akárkinek a szobaajtaja zárva lesz reggel, annak nemcsak ki lesz rúgva az ajtó helyéről, de az biztos, hogy leszedetem a helyéről! - néztem végig rajtuk.

- Honnan veszed, hogy bármit is megteszünk neked amit akarsz? Senki vagy ebben a házban. - lépett előre az egyikük.

Fekete rövidre nyírt haja, zöld szeme és igazán helyes arca volt. Kár, hogy nem sokáig lesz ilyen szép. Előre léptem hozzá, majd meglendítettem a bal öklömet és hangos csattanással érkezett a fiú arcába akinek megbicsaklott a feje. Hátrálni kezdett miközben arcát fogta s szinte lángra lobbant dühében. Nem késlekedett, azonnal meglendítette jobb öklét, hogy visszavágjon, azonban oldalra fordultam, megragadtam a karját és a háta mögé pördülve a karját is elrántottam. Hangos nyögéssel próbált volna megfordulni, de kirúgtam a térdeit alóla és a földre zuhant. Karját hátul szorosan fogva a hátához nyomtam, majd ráültem egész súlyommal a földön tartva a vergődő fiút és a többiekre néztem.

- Nos, ki a következő? - néztem végig rajtuk újra.

Tekinteteik próbáltak elkerülni s elégedett mosollyal álltam fel magam után húzva az alattam elterülő fiút is. Talpra állva ellöktem magamtól, vissza a fiúk sorába s most némán figyelt.

- Első feladat, ötven kör lefutása körbe az egész kerítés mentén. Csak a kerítéshez közel húzódva mehettek, ha akadály van előttetek azt átugorni vagy megoldani, azonban kikerülni TILOS! Figyelni foglak titeket így senki sem csalhat, aki megteszi büntetést kap, s örüljetek, hogy a reggeli kis szórakozást elnézem nektek.

- De az nagyon sok! - nyavajogtak a fiúk.

- Eleve éhes vagyok, reggeli után nem jó? - kérdezte James.

- Nem, gyerünk, minél hamarabb elkezditek annál hamarabb végeztek. Nyomás! - tapsoltam nekik s nagy nehezen elindultak.

Sétálva, ráérős tempóban elindultak a fal mentén, egyedül James, Dave, Ashton, Jace és a földre fektetett fiú volt az aki komolyan vette a szavaimat és futásnak eredtek. 

Az első akadályuk egy kisebb épület volt amiben a harci fegyvereiket tárolták. A közelében oda voltak helyezve itt-ott kisebb fadobozok amiknek hasznát vették a tovább jutáshoz. Sebes és óriási léptekkel ugráltak a dobozokra majd fellendültek a tetőre és azon átrohanva ugrottak lefelé, hogy tovább haladjanak a kerítés mentén. Azonban a sétáló bagázs megállt az épületnél, majd felnéztek a magasló épületre és egyszerűen megkerülték.

Na igen, nehéz dolgom lesz...