La mia famiglia

4.rész

Az őrök és a fegyveres fiúk mind szét széledtek, de a közelünkben maradtak, mintha akármelyik pillanatban betörhetne egy ablak, vagy betörne egy fegyveres, hogy megöljön mindenkit. Pedig ez a birtok olyan biztonsági rendszerrel működött, hogy azt senki nem tudta gajra vágni, senki! Az emeletre érve egy hosszú széles folyosón lehetett körbesétálni. Egyenes sétáltunk majd a harmadik ajtónál megálltunk és kinyitotta nekem. 

Mikor beléptem egy tökéletes és egyszerű szobát találtam, ami számomra teljesen megfelelt. A nénikéimnél a szobámban volt egy matrac amit ágynak használtam, egy kis asztal egy régi törött székkel, és egy repedt tükör a falon. Itt velem szemben rögtön egy hatalmas teraszt láttam, amin egy fehér lábú üvegasztal és hozzátartozó székek álltak. A szobában volt egy hatalmas francia ágy, egy nagy fotel vele szemben egy plazma TV, és egy fésülködőasztal egy óriási tükörrel a sarokban. A bal oldalamon volt még egy ajtó ami a fürdőszobába vezetett. Elképesztő volt. Egy óriási zuhanykabin, egy wc és egy mosdókagyló volt elhelyezve, de volt még törölköző tartónak kialakított radiátor és egy kisebb szekrény tele puha törölközővel és tisztálkodó szerekkel. Olyan volt, mint egy luxus szálloda.

- Mostantól ez a te otthonod kedvesem. Itt nem kell félned, itt mindent megkapsz és mindenki vigyázni fog rád. Te vagy az én kincsem, az én értékes lányom. Kicsit nézz körbe a házban, addig amíg nem szólnak, hogy kész a vacsora. Nekem dolgom van a dolgozómban. Ha keresnél, akkor odalent a vörös szőnyeget követve megtalálsz. - majd becsukta mögöttem az ajtót és elment.

Először nem hittem a szememnek. Tényleg itt fogok élni? Ez itt az enyém? Lesz egy családom végre aki befogad magához és vigyáz rám? 

Kisétáltam a teraszhoz majd megkapaszkodtam a korlátban és szétnéztem. Tökéletes kilátásom volt a távoli részekre. Láttam a várost, a hegyeket és a völgyeket tőlünk nem messze, és a kertet is teljesen beláttam. A hátsó kertben megláttam ahogyan néhány tőlem három évvel idősebb fiú kardot, s fegyvert tart a kezében és szénaboglyákat ütnek és lőnek. 

Egy idősebb fiú tanítja őket, hogyan kell csinálniuk és mire figyeljenek oda. Egész délután gyakoroltak és láthattam egymás elleni küzdelmet is. Amit csináltak veszélyes volt, és gyilkos egyben. De tudtam, hogy ez lesz. Ők nem holmi egyszerű emberek akik befogadtak. Itt mindenki gyilkos, és aki még nem, az nemsokára azzá fog válni. De nem féltem, valamiért egyáltalán nem. Sőt, úgy éreztem, hogy én is szeretnék harcolni, meg akarom magam védeni és nem akarok mások mögött megbújni. Amikor a gyakorlás véget ért párhuzamban kopogtak az ajtómon is.

- Senor Ronaldo küldött, hogy lekísérjelek a vacsorához. De előtte, még azt akarta, hogy ezt vedd fel. - és átnyújtott az ajtón keresztül nekem egy ruhát.

Miután felvettem és belenéztem a tükörbe elképedtem. Ott álltam egy gyönyörű fehér, ejtett vállú nyári ruhában csipke szegéllyel aminek az alján apró virágok rajzolódtak feketével. A hajam kissé hullámosan omlott a vállamra és egy egyszerű fehér kiscipőt kaptam mellé ajándékba. Csak álltam és néztem magamat, annyira szép voltam. Nem azért, mert olyan hűde magabiztos voltam, csupán végre szépnek éreztem magam. Soha nem kaptam olyan ruhát ami ne lett volna szakadt, koszos vagy épenséggel ronda. Soha nem néztem meg magam a tükörben, mert elég volt a ruhára néznem és azt mondtam, ez szörnyű. 

Kilépve az ajtón ugyanaz a három huszas éveiben járó srác várt rám, mint akik rám találtak az emeleten.

- Mégis mennyien vagytok? - kérdeztem kíváncsian végignézve az emeleti folyosón.

- Mindig változó. Sokszor vannak akik hosszú távra mennek küldetésre ide-oda és nem tudnak haza jönni, vannak akik pár napra eltűnnek bizonyos dolgok miatt, de vannak a fiatalabbak akiket még képeznek, ezért itt maradnak.

- Értem. Ők akik odakint gyakorolnak a hátsó kertben igaz?

- Igen. Mellesleg elnézést szeretnék kérni a nemrégiért. Biztos megijesztettelek amikor rád fogtam a fegyvert és kis híján lelőttelek. De a feladat az volt, hogy minden célpontot eltűntetni a szemtanukkal együtt.

- Nem gond. Az én nevem Fanni.

- Én Mauro vagyok, a szőkeség David, a fekete pedig Lord. - majd bekanyarodtunk a nagyajtóhoz.

A fiúk kinyitották nekem az ajtót és megjelent előttem egy rettentően hosszú asztal, ahol ott sorakoztak életkoronként a fiúk. Legalább ötvenen voltak, és még ugye mi négyen és Ronaldo. Amikor beléptünk mindenki néma maradt és kikerekedett szemekkel figyeltek rám. Ronaldo mosolyogva és elégedetten nézett rám, majd magához hívott és leültetett maga mellé.

- Gyermekeim! Ma új családtagot köszöntünk otthonunkban, akire kelőképp oda kell figyelnetek, és vigyáznotok kell rá mindenáron. Fanni W. Castar, mától kezdve a családunk tagjává válik, és az én szeretett lányommá. Vele végre egész lesz a család. - majd mindeki poharat emelt rám és elkezdődött a vacsora.