La mia famiglia

28.rész

Kinyitottam a mappát majd meglátva az első arcot a lapon elkezdtem keresni a tömegben,  szinte azonnal megtaláltam.

- Alejandro Deorro. - olvastam el a nevét a lapon.

Végig néztem a teljes kört ahogy teljesített, majd leírtam a hiányosságokat, a nehézségeket és előnyös dolgokat.

- Adam Valenc. - kerestem a kék szempárt bronz hajjal, s egy kis sebhellyel a szemöldöke felett.

Egyre csak figyeltem és figyeltem a fiúkat egyesével, míg Ashton neve mellé nem értem. Ahogy őt figyeltem nem tudtam eldönteni, hogy mit is írjak a neve mellé. Láttam, hogy ügyes, sőt meg is tapasztaltam a harcunk során, de most visszafogta magát. Nem akarta kiengedni az erejét. Bekarikáztam egy óriási felkiáltó jellel egyetemben, s tovább siettem.

Már épphogy az utolsó ember volt hátra a névsorban mikor Jace megállt mellettem és lélegzetelállító mosolyt villantott felém. Lehuppant a mellettem lévő székbe, majd legyezni kezdte magát a felsőjével. Észre sem vettem Dante mikor ment el mellőlem.

- Mit csinálsz Fanni? - nézett a lapokra a kezemben.

- Adatokat gyűjtök. Megnézem, hogy ki miben erősebb és gyengébb. Majd ezeket leírom a személyek neve mellé és később ezek alapján fogom nekik elkészíteni az egyéni edzésterveket. - magyaráztam le sem véve közben a szemem az utolsó fiúról Raulról.

- Értem, igazán szeretnéd, hogy fejlődjenek és segíthessenek megmenteni a testvéreidet. - nézett a fiúkra hamiskás mosollyal.

- Igen, szeretném, hogy segítsenek megmenteni őket, de nem csak erre megy ki a játék. Valamilyen szinten mióta idejöttem hozzátok kezdtelek megkedvelni titeket, azok mögött a rideg álarcok mögött mindig más ember jelent meg később, s egyszerűen szeretnék segíteni. Ha Miranda kikerül a házunkból akkor nagy valószínűséggel itt fog kikötni. Tudja jól, hogy megjátszottuk az egészet, hogy mi nem is vagyunk együtt.

- Persze, nem vagyunk még együtt. - suttogta magának.

- Szóval ha idejön lehet, hogy támadni fog, lehet, hogy jön beilleszkedni. Jobb ha felkészültök mindkét esetre. Ezért edzem őket, hogy amikor kell akkor megvédjék magukat, s természetesen ha baj van én is itt leszek, csupán szólnotok kell.

Leírtam az utolsó fiú eredményeit, s egyre többen kezdték befejezni az ötven kör lefutását. Az első ember természetesen Jace volt, utolsónak pedig Ivan érkezett be. Ashton örökös másodikként állt a sorban, s csupán egy halvány mosolyt küldött felém amit nem tudtam most értékelni.

- Szóval az utolsó befutó Ivan lett. - pillantottam a fiú felé. - Természetesen az elején megmondtam, hogy büntetés vár az utolsó emberre. A büntetés pedig az, hogy este hat órakor mielőtt elkezdődne a következő edzőgyakorlat neked újra le kell futnod mind az ötven kört. A többiek addig szabadon elfoglalhatják magukat úgy ahogy csak szeretnék.

Ivan riadt és szomorú tekintettel figyelte a pályát és látszott, hogy örült annak amikor végre befejezte a körök lefutását. Az ő ügyessége a megfigyelés és gyors reakció volt.

Amikor észrevette, hogy valaki nagy sebességgel közeledik felé és nem vette észre Ivant, akkor gyors és rugalmas mozdulatokkal fordult és ugrott oldalra megmentve a helyzetet. Egy ilyen embernek a teljes izomzata ruganyos, hajlékony, azonban erőnlétileg gyenge s a gyorsaságban sem jeleskedik ha síkfutásról beszélünk.

- Nos, van még kérdése valakinek, esetleg van aki szeretne megbeszélni valamit? - néztem körbe a fiúkon.

Láttam, hogy néhányan Ivan felé pillantgatnak, sajnálták őt mert tudták, hogy nem az erősségge sem a futás sem a sok ugrálás, azonban féltek, hogyha megszólalnak és elkezdenek magyarázkodni akkor ők is büntetésben részesülnek.

- Ashton, remélem megérted, hogy te is lefutod azt az ötven kört mégegyszer Ivan társaságában. 

- néztem a fiú felé aki meg sem rezzent.

- Rendben. - bólintott.

- Remek, akkor mindenki mehet a dolgára. - tapsoltam kettőt a fiúk pedig elmentek.

Jace és Ashton még mindig előttem álltak. Az egyikük a megérdemelt díját várta, míg a másik meg szerette volna beszélni velem, hogy miért is kapja pontosan azt a büntetést.

- Jace, a megérdemelt díjjad a mai teljeskörű szabadság. Nem kell délután eljönnöd az edzésre, nyugodtan azt csinálhatsz amit csak akarsz.

- Értem, köszönöm. - hálálkodott, bár tekintete másról árulkodott.

Még egy ideig ott állt némán engem figyelve, azonban Ashton köhintett párat mire észhez tért és besietett a házba.

- Miért kapok büntetést? - ült le az egyik székbe, én pedig helyet foglaltam mellette.

- Miért nem adsz bele mindent az edzésbe? - vágtam vissza.

- Mire gondolsz? Hiszen másodikként értem be. Mindent beleadtam.

- Ne hazudj nekem Ashton, amikor harcoltunk akkor is visszafogtad magad addig a pontig amíg fel nem húztalak, hogy kiadj magadból mindent. Ha nem adsz bele mindent az edzésekbe akkor nem fogom tudni fejleszteni az erődet. Miért fogod vissza magad amikor sokkalta erősebb és gyorsabb vagy, mint az összes többi fiú? Nem értelek. - ráztam a fejem értetlenkedve.

- Nem is kell, ez a saját dolgom. Mint látod jobb vagyok a többieknél így nem kell velem annyit foglalkoznod. Lefutom Ivannal az ötven kört az nekem bőven elég edzésnek. - felállt s elindult a ház felé.

- Örökös második akarsz maradni? - kiáltottam, s dühös pillantással fordult felém válaszul.

- Mit mondtál? - sétált hozzám vissza.

- Örökös második akarsz maradni? Azért, mert Jace az örököse a Nova famiglianak attól még nem neki kell a legerősebbnek lennie. Első lehetnél, erősnek mutathatnád magad s ebben nem lenne semmi rossz.

- Az örökösnek kell lennie a legerősebbnek mindenki közül, így vannak kiválasztva. Láttam ahogy harcolsz, még mikor tolószékben voltál akkor is volt annyi erő benned, hogy kivédd Dante ütését!

- Akkor miért nem te vagy az örökös? Nem hiszem, hogy olyan régóta el lenne már az döntve, hogy ki lesz az örököse ennek a családnak.

- Aznap mikor döntés előtt állt az apám, akkor úgy volt, hogy én leszek az, már azért is, mert én vagyok az egyetlen vér szerinti fia. Azonban mindent elrontottam amikor nem voltam képes hallgatni apám tanácsaira és a hibámból majdnem odaveszett mindenünk. Megtámadtak minket, betörtek a házba és kijátszották a rencerünket. Végezni akartak velünk, de szerencsére észheztértünk és azonnal cselekedni kezdtünk. Néhányunk aznap odaveszett a hibámból. Míg apám viszavonulót fújt, addig én mentem előre néhány társammal, hogy leverjük az ellenséget. Majdnem engem is megöltek, de Jace megmentett. Végül legyőztük őket, de mi is veszteséggel jártunk, sokan odavesztek csupán amiatt, hogy nem keltek fel időben. Akkor jutott apám arra a döntésre, hogy Jace fog következni a sorban, mert nem olyan makacs és forrófejű, mint én.