La mia famiglia

49.rész

- Megmentette az életemet, én pedig azzal viszonoztam a szívességet, hogy mellé álltam segédkezni. Bandatag lettem és ezzel védelmet kaptam a többi ellenséges bandával szemben. Az egyik leghírhedtebb bandába kerültem, amitől még a civil emberek is féltek, a szürke farkasok közé. Hogy a lényegesebb részre térjek, Huannak egy lánya és két fia született. A bandatagok mind hűségesek voltak Huanhoz és családjához, azonban amikor az öröklésről esett szó egyszerűen ketté váltak. Egyfolytában a két fiú között vaciláltak, s mikor eljött az idő, hogy örököst válasszon Huan az egész banda kettészakadt. Az egyik fele Matteot támogatta, a másik fele pedig Matthewt. A két testvér egyszerűen elszakadt egymástól, az emberek pedig, akik mellettük voksoltak egyszerűen telebeszélték a fejüket a kölyköknek, s a vége az lett, hogy olyannyira megutálták egymást, hogy megpróbáltak a másikkal végezni.

- Na és a lány?

- Nő nem lehetett vezető a családban. S bár mindez felháborítóan hangzik, de Huan csupán a lánya életét és boldogságát tartotta szem előtt. Nem akarta, hogy a testvérei vagy bárki ellene forduljon, akiben eddig a lány teljességgel megbízott. Azonban nem ért el ezzel mást csupán azt, hogy Mia egyik napról a másikra eltűnt a városból és nem tért vissza.

- Ki lett végül az örökös?

- Huan egy nappal a kijelentés előtt szívrohamban meghalt, csupán reggel találtunk rá az ágyában, így nem tehettünk semmit. Mivel pedig senkinek sem árulta el végleges döntését, így a banda kettészakadt és azóta sem változott semmi. A fekete oroszlánok és a fehér tigrisek ellenségekként járnak e városban, s bárhol, bármikor találkozzanak annak harc lesz a vége. Egyetlen kikötés maradt érvényben, amit Huan rendelt el: a lányokat, nőket, asszonyokat tilos bántani, legyen szó bármelyik bandának tagjáról. Ezért is mondtam, hogy biztonságban vagy. Nos, úgy tűnik, hogy a karodon keletkező zúzódásokon kívül egészen szerencsésen megúsztad a dolgot. Felírok neked egy fájdalomcsillapító kenőcsöt, naponta kétszer elég bekenni vele a sérülést. - állt fel a székéből és az asztalához lépett.

Elkezdte felírni a receptet, amikor hangos csattanással nyílt a bejárati ajtó és a doki azonnal kirohant kezében egy lőfegyverrel. Észre sem vettem mikor vagy honnan húzta elő. Én is felugrottam a székből és az ajtóhoz siettem, azonban meghúzódtam az ajtónál, fegyver nélkül csupán a menekülésre van esély.

- Paul, mégis miért nem lehetne egyszer az életben normálisan bejönni ezen az ajtón? - a hangja dorgáló volt, azonban hangszínében nem volt hallható félelem.

- Dereket hasba lőtték, nincs erre idő! - veszekedett Paul a doktorral, aki azonnal doktor üzemmódba kapcsolt.

- Azonnal hozd be és fektesd le a szobában lévő asztalra. - adta ki az utasítást.

Hangos láb dübörgések, nyöszörgések és káromkodások hallatszottak a folyosóról, majd elhalkultak az egyik szobában és átvette a helyét a kiáltások és ordítások hada. Némán lépkedtem a folyosón, majd az ajtóhoz érve óvatosan bekukucskáltam és megpillantottam az asztalon fekvő, vérző Dereket. Hasba lőtték, sebéből ömlött a vér mindenhova az asztalon. A társai káromkodtak miközben próbálták leszorítani a vergődő Dereket, akinek a sebét a doktor azonnal kezelésbe vette. Két társa két oldalról fogták le a vergődő fiút, egyikük teljesen szemben állt velem, a másik pedig háttal. Derek vergődése egy idő után alább hagyott, szőke, göndör tincsei hozzátapadtak verejtékes homlokához. Hullasápadt volt, azonban a vérzés elállt, valamint társa arcán megkönnyebbülés látszott, úgy tűnik túléli. A két fiú legalább száznyolcvan centiméter magasak voltak, egyikük, aki velem szemben állt kigyúrt volt, izmain megfeszült hófehér felsője, ami még inkább kihangsúlyozta napbarnított bőrét. Rövid, aranyszőke haja és tengerkék szeme a fehér lovon érkező hercegre emlékeztetett. Vele ellentétben a nekem háttal álló személy nem volt egy izompacsirta, de meglátszott, hogy benne is megvan az erő. Bronzos bőrét kiemelte fehér rövidujjú felsője, sötét, gesztenyebarna haja pedig azonnal oda vonzotta a tekintetemet. Furcsa, ismerős érzés kerített hatalmába, látni akartam az arcát, ha csupán egy apró részét is, de látni akartam, meg akartam bizonyosodni, hogy ő az vagy sem. Jace...