La mia famiglia

32.rész

Egy csata előtti készülés nem olyan szokott lenni, mint a filmekben. Nem testhez simuló feketébe öltözünk, felkapunk egy fegyvert a hátunkra vagy a kezünkbe majd beszállunk az autóba és százhússzal elhajtunk a helyszínre. Annál sokkalta felszereltebbnek kellett lennünk.

Felöltöztünk, mindenki bepakolta a fegyvereket a kocsikba s magukhoz is vettek néhányat, hogy kéznél legyen baj esetén, majd beülve az autókba meghúzódva közelítettünk a helyszín felé. 

Az épület hatalmas volt, s a körülötte lévő telek annál inkább. A bejutás volt a legelső feladat. Ehhez egy kameráktól félreeső kerítés részt választottunk ki s minden a tervek szerint haladt. Bakot tartva feldobtak mindenkit először a kerítés tetejére, s utána a többiek  felhúzták a bakot tartókat. Ezután a biztosítószekrényhez mentünk ami az épület jobb hátsó sarkában volt a bokrok közé eldugva s kiiktattuk az áramot. A kamerák vörös fénye kialudt, mi pedig azonnal az ajtókhoz iramodtunk. Jace feltörte a bejárat zárját majd besurrantunk az előtérbe. Az épület belseje csendes volt, túlságosan is csendes.

- Ahogy terveztük mindenki foglalja el a helyét és ha lát valakit azt kiiktatja egy hang nélkül. Jace, Ashton ti keressétek meg Lucyt és Maurot, hozzátok őket ki az épületből bármi áron. Lord és én pedig megkeressük Mirandat és azt a libát, majd végzem velük.

- Rendben. - bólogattak.

- Vigyázzatok magatokra. -suttogtam, s szétszéledtünk egy pillanat alatt.

Jól átbeszélt tervvel érkeztünk, mindenki azonnal a helyére indult s egy pillanat alatt köddé váltak. Négy fős csapatokat helyeztem minden sarokhoz emeletenként, azonban nagyobb volt a helyszín, mint gondoltam. Rengeteg megbúvó rész volt ahol mi is könnyedén meghúzódhattunk, de az ellenség is megtehette egyaránt.

Semmit sem hallottam, egy embert nem láttam egyik sarokban sem a folyosókon és a lépcsőkanyarokban. 

Lorddal felérve a legfelső szintre egy négyzet alakú korláttal szegélyezett folyosóhoz értünk, s középen tökéletes rálátás volt minden alattunk lévő szintre és a lépcsőkre.

- A fenébe, tudták, hogy jövünk. - morogtam s előkaptam a walkie talkiet.

- A helyedben nem tenném. - s a biztosító kattanása hallatszott mögülem.

Lassan megfordultam s felemeltem mindkét kezem magam elé. A fegyver kibiztosítva a homlokomra volt irányítva s a mögötte lévő személy tekintete üres volt.

- Dobd el. - biccentett a walkie talkie felé.

Dühömben megszorítottam a készüléket, majd elengedtem s hangos koppanással ért földet.

- Nem is mondasz semmit? - mintha csalódottság lett volna a hangjában.

- Mire vársz? Hogy könyörögjek az életemért? Hogy neked támadjak és akkor megölhetsz? Vagy talán azt szeretnéd, hogy megkérdezzem miért tetted mindezt, hogy végre kimondhasd mindazt amit eddig magadba kellett fojtanod? Mondd mit vársz!? - kérdeztem nyugodt hangon.

- Nahát-nahát én kérek elnézést. A Castar famiglia örököse nem ilyen bánásmódban kellene, hogy részesüljön. Hoppá! Hiszen már nem is vagy örökös, sőt mi több egy számkivetett vagy Fanni. Milyen érzés volt, hogy a saját büszkeséged miatt kidobtak akárcsak egy kutyát? - ördögi vigyort villantott.

- Mond milyen érzés egyszerre két embernek nyalni a talpát? - eldördült a fegyver.

- Maradj csendben. - morogta s újra kibiztosította a fegyvert.

- Miért teszed ezt Lord? Mégis mióta árulod el a saját családodat? Mi rosszat tettek ők, hogy ezt érdemlik? - léptem közelebb felé.

- Maradj ott. - s a homlokomhoz nyomta a fegyvert.

Farkasszemet néztünk, mindketten álltuk a sarat s végül ő szólalt meg először.

- Mi lenne ha mesélnék neked egy történetet?

Egy történetet egy gyerekről aki öt évesen már az utcákat járta. Nem emlékezett arra kicsoda ő, hogy hogyan került oda, csupán a sötét utcákban bolyongott s próbált túlélni. Aztán egy nap valaki kinyújtotta neki a kezét és ő elfogadta hezitálás nélkül. Az a nő felnevelte, etette, szerette és tanította őt. Anyjának tekintette az idegen nőt, azonban nehéz volt felkelteni a figyelmét. Tíz évesen bekerült a többi gyerek közé akik minden erejükkel azon voltak, hogy lenyűgözzék a nőt akit anyjuknak hívtak. Azonban őt egyedül az érdekelte ha valaki kiemelkedőbb valamiben, mint a többi. Ott találkozott ez a kisfiú újra a csalódottsággal, mivel akármit tett az anyja rá sem nézett, egyetlen fiú volt akinek minden figyelmét odaszentelte. 

Ez a kisfiú aki annyit szenvedett a semmiért voltam én, s az a nő akit anyámnak neveztem Miranda. Kíváncsi vagy, hogy ki az a tökéletes gyerek akit Miranda mindennél jobban szeretett?! Az a személy aki ugyanúgy megtévesztett mindenkit ezidáig, aki arra törekedett, hogy ő lehessen a következő örökös a Castar famigliaban: Mauro!

Lesokkolt a hír, hogy ő akit annyira szerettem, akiért képes vagyok feláldozni még az életem is, hogy szabad lehessen, egyszerűen a kezdetektől fogva összejátszott az ellenséggel.

- Igen, az a személy akit jöttél megmenteni minden erőddel valójában a mi oldalunkon áll s megtévesztett titeket. Félrevezetett mindenkit, uralkodott felettetek s a megfelelő pillanatra várt csupán. Azonban megjelentél te! - s hátrébb lökött a fegyverével.

Épphogy megkapaszkodtam a korlátban nehogy átessek rajta. Lord tekintetében vad düh lobbant, keze remegett az idegességtől s kitörni készült.

- Elfoglaltad a helyét, megjátszottad az ártatlan gyereket aki egy reményszikrára vágyik a legjobban, hogy új életet kezdhessen. S ami a legrosszabb, hogy megtévesztetted még őt is.

- Tessék? - nem tudtam már követni.

- Minden a terv szerint alakult akkoriban. Mauro volt a legjobb köztünk így őt bízta meg anyánk azzal a feladattal, hogy szerezze meg a vezetést a Castar család felett. Én, mint jobb keze mellé szegődtem s mindent a terv szerint csináltunk. Ron megbízott benne, s egyszer említést tett, hogy milyen remek vezér is válna belőle, olyan számára, mint egy valódi családtag. S akkor küldetésre mentünk. A feladat egyszerű volt: mindent és mindenkit kiiktatni aki csak a házban van. S mégis amikor meghúztam volna feletted a ravaszt, láttam, hogy Mauro megremeg, hogy elgondolkozik és látszott rajta, hogy nem akar megölni téged. 

Emiatt az egyetlen határozatlan pillanat miatt nem öltünk meg, s akkor már késő volt, megjelent Ron és magával hozott a házba. Onnantól kezdve Mauro mindent megtett, hogy veled lehessen, hogy jobban érezd magad ebben a házban, hogy beilleszkedj és ne legyél egyedül. Együttérzett veled, igen talán így a legjobban megfogalmazható. 

Önmagát látta benned, azt a gyereket akit nem akart senki. Ahogy pedig telt az idő Mauro végezte a dolgát Ron mellett, de te elvetted a reflektorfényt egy pillanat alatt. Először a remek harci képességeddel, utána a hirtelen eltűnéseddel amitől mindenki azonnal frászt kapott... 

Végül ahogy telt az idő Ron feleszmélt és úgy gondolta, hogy te megfelelőbb vagy a posztra. Amikor megtudtuk Miranda kikelt magából s eldöntötte, hogy megöli Ront mielőtt mindenki megtudná a valódi döntését az örökösről. A parti remek alkalom volt erre. Felmásztam egy távolabbi fára, majd célba vettem a szívét és hezitálás nélkül meghúztam a ravaszt. - elnevette magát örömében.

- Te voltál... - suttogtam.