La mia famiglia

27.rész

Leparkolva az autót elsőnek ugrottam ki s siettem a ház felé. Mivel megsérült a kezem muszáj kitalálnom valamit amivel ugyanúgy edzhetek ahogy kell.

Észre sem vettem, hogy milyen csend van a házban amíg meg nem láttam az összes fiút egy egyenesen sorban megállva a lépcsők tetején.

Mindannyian melegítőben álltak azonban kihúzott egyenes testtartással, mint akik valaki fontos személyre várnak, hogy megmutassák mennyire jól neveltek.

Jace, Ashton, de még Dante is dermedten állt s nézett a fiúkra akik némán figyeltek minket.

- Fiúk, mégis mit csináltok? - lépett előre Dante.

- Fanni Westrell, átgondoltunk mindent. A viselkedésünk és hozzáállásunk nem megfelelő volt, miközben te csak segíteni akartál nekünk. Az a hadművelet amit odakint láttunk mielőtt megsérültél volna, egyszerűen lenyűgözött minket s elgondolkodtunk, mi miért nem vagyunk képesek ilyen dolgokra? Így elhatároztuk, hogy melletted állunk, minden szavadra és tanácsodra hallgatni fogunk, valamint minden edzést végig fogunk csinálni rossz szó nélkül. Kérjük bocsáss meg nekünk a viselkedésünkért! - majd mindannyian meghajoltak.

Lesokkolt amit hallottam. Komolyan, egy pillanatra elgondolkodtam vajon megint viccelnek, azonban nem egyenesedtek ki. Ott álltak felettem meghajolva s csupán arra vártak, hogy megszólaljak.

- Ahogyan viselkedtetek az elfogadhatatlan és gyerekes volt. Mégis az, hogy most itt álltok előttem és bocsánatot kértek felment titeket a rossz viselkedésetek alól. Mostantól, minden amit mondok az úgy van, mindenben segítek nektek, hogy fejlődjetek s viszonzásul annyit kérek, hogy amikor eljön az idő akkor ti segítsetek nekem. - felegyenesedtek, arcukról le sem lehetett volna törölni azt a fülig érő mosolyt.

- Si señora! - kiáltották s lefutottak a lépcsőkön.

Mindannyian azonnal a kapuhoz rohantak, majd szépen egyesével kirohantak a kert felé. Jace, Ashton és Dante lesokkolva állt s figyelte a mostanra üres ajtókat.

- Ezeket meg mi lelte? - suttogta Ashton.

- Na végre ezek is megkomolyodnak. Cuento contigo, señorita. - mosolyodott el Dante, s elsietett a szobájába.

- És ti mire vártok? - fordultam komoly tekintettel Jace és Ashton felé.

- Hogy mi? - ébredt fel a kábulatból Jace.

- Ti is a csapathoz tartoztok, szóval nyomás! Átöltözni és odakint találkozunk. Két percet kaptok, különben büntetés következik! - tapsoltam kettőt, s a fiúk riadt tekintettel rohantak felfelé.

Kiérve a csapathoz már mindenki a bemelegítéssel volt elfoglalva, s alig fél perc múlva a két fiú zihálva rohant a többiekhez melegíteni.

- Sorakozzatok fel! - s így is tettek.

Egyenes sorban álltak egytől-egyig, s mindegyikük izgatottan várta, hogy mi következik.

- Mivel a tegnapi ötven körötök elmaradt, ma ezzel kezditek a feladatokat. Mindenki óvatosan és körültekintően végezze a feladatokat, szintén a fal mentén haladva, az akadályokat nem kikerülve. Azonban arra kérlek titeket, hogy aki nem biztos magában az inkább kerülje el a fa tetején való ugrálást, egyszerűen ugorjon fel az egyik ágra, majd jöjjön vissza le a földre, s folytassa a feladatot. Aki elsőnek beér az jutalmat kap, aki utolsónak az büntetést. - erre kissé meginogtak. - Ezzel az első feladattal fogom felmérni, hogy kinek milyen az állóképessége, feladatmegoldó képessége. Ügyesen, s még egyszer: vigyázzatok hova léptek és hogyan.

Kissé elhátráltam a fiúktól, majd felsorakoztak a fal mentén és csupán a rajt szóra vártak.

- Három! Kettő! Futás! - neki iramodtak.

Na igen, milyen szép is lett vola ha minden összejön. Azonban a fiúk nagyobb része már az elején elakadt ahogy próbáltak dobozról dobozra átugrálni, hogy feljussanak a tetőre. Egyedül Jace, Ashton, James, Dave és a fekete hajú fiú akit a földre küldtem a legelején futott teljes erejéből. Nekik olyan volt mintha csak a játszótéren futkosnának, egyszerűen vették az akadályokat s meg sem kottyant nekik a feladat.

Egyedüli problémájuk a többiek szerencsétlenkedése volt az első feladatnál.

Mire átért mindenki rajta és tovább indultak akkor voltam képes meglátni ki is olyan gyors akárcsak a villám. S nagy meglepetésemre voltak néhányan akik még Jacet is képesek voltak lehagyni. Egyedüli problémájuk inkább az ugrálás volt egyik helyről a másikra.

Egy hatalmas mappa takarta el a fiúkat, majd Dante hatalmas kiáltással bíztatta a fiúkat, hogy csaljanak amíg nem látom őket a takarás miatt.

Gyorsan kikaptam a mappát a kezéből, majd tovább figyeltem a fiúkat akik természetesen, mint a villám már rögtön az első feladathoz értek mikor épphogy átértek rajta az előbb. Éppen szólni akartam, hogy jön a büntetésük amikor észrevettem, hogy mennyit szenvednek megint az első feladat túljutásán és elmosolyodtam.

- Ne haragudj rájuk, látod, hogy milyen szerencsétlenek. De ezek az én fiaim. - rántott vállat Dante s lerakott két széket mögénk.

- Köszönöm. - mondtam meglepődve a kedves gesztuson.

- Abban találod a fiúk adatait, felméréseit és minden egyebet természetesen fotóval kísérve. Hogy könnyebb legyen megtalálnod őket az első két oldalra rányomtattam a képeket a neveikkel.

- Remek ötlet Dante, köszönöm. Ígérem, hogy nemsokára sokkalta jobbak lesznek.

- Minek az ötven kör? Miért nem elég mondjuk kettő? - fordult felém.

- Nos, ezzel a feladatsorral mindent megfigyelhetek. A gyorsaságot, az erőt, az izomzatukat, hogy mire erősítettek leginkább, s természetesen azt, hogy mennyire tudnak csapatként dolgozni. De ehhez nem elég egy-két kör, ugyanis kell egy kis idő míg hozzászoknak a feladathoz, míg megjegyzik a dolgokat, az apróbb mozdulatokat. A tizedik kör után már sokkal rutinosabban fog menni, s akkor tudom igazán az együttes koncepciót kidolgozni. Mint látod, - biccentettem az első feladat felé - ha inkább kidolgoznának egy stratégiát és együtt oldanák meg a helyzetet akkor már rég túlesnének rajta, de ők egyesével, egyedül oldják meg a feladataikat. Arra gondolnak, hogy az utolsó büntetést fog kapni, így nem akarnak hátul maradni.

- És mi lesz a büntetés?

- Ezt csupán azért mondtam, mert kíváncsi vagyok, hogy az utolsó mit fog mondani, s a többiek mit fognak szintén válaszolni. Hagyják, hogy az utolsó büntetést kapjon és magára hagyják őt vagy pedig nem engedik, hogy egyedül szenvedjen.

- Ezzel szeretnéd őket közelebb hozni egymáshoz?

- Egy csapatnak összetartónak kell lennie, különben az első hiba alkalmával meginoghatnak, hibáztatnak valakit vagy rosszabbik esetben ott hagyják azt a személyt a bajban.

- Úgy mondod mintha már átélted volna. - fordult felém.

Na igen, ismerős volt az érzés nekem is. Szomorú mosolyra húztam a számat miközben Dantera néztem.

- Így éreztem magam amikor kidobtak. Azt hittem, hogy egy család vagyunk, erre a legkisebb hiba miatt ki lettem tagadva, s a testvéreim hagyták, hogy elmenjek. Az elején felháborodtak a döntésen, de egy pillanatra sem próbáltak hatni Ronra, hogy maradhassak, hogy gondolja át mégegyszer mindazt amit mondott. Magamra hagytak a családomnak hitt személyek.

Könnyek gyűltek a szemeimbe s muszáj volt elfordulnom Dante együttérző tekintete felől, különben újra a víz alá süllyedek. Muszáj volt koncentrálnom, muszáj Maurot és Lucyt megmentenem, csupán őket láttam most magam előtt utolsó mentsvárnak.