🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜1💜

AMELIA LECLERC

Október 16. Szombat

-Igen, nézzék. -és felénk fordította a monitort. Két kis fehér pötty látszódott és az a két fehér pötty a gyerekeink.
Pierre szemei könnyesek lettek. Percekig csak szótlanul néztük a gépet és végül az ápolónő szakította meg a csöndet.

-Kérnek esetleg fotót róla?

-Azt megköszönnénk. -válaszolt Pierre, mivel én még mindig nem jutottam szóhoz.

-Tessék. -majd átnyújtott két ultrahang képet. -Legközelebb a 12.-dik héten kell jönniük vizsgálatra. -mondta és közben adott törlőkendőt, amivel letörölhettem a zselés hasamat. Kifizettük az ultrahangot és távoztunk a szobából. Ahogy kiléptem a folyosóra, elfogott a hányinger és a mosdóba szaladtam. Amit reggel nagy nehezen magamba tuszkoltam, az most kijött. Kintről már a francia kopogott, hogy minden oké van-e velem.

-Jól vagyok most már. -csuktam be magam után az ajtót és oda bújtam hozzá.

-Biztos? -aggódó szemekkel nézett rám.

-Igen, csak menjünk le a kocsihoz. -kapaszkodtam belé, mert az összes erőm elszállt. Beültünk a kocsiba és kitört belőlem a sírás.

-Héhé..Lia nincs semmi baj. -karolta át a vállamat.

-De igenis van. Két gyerek...Pierre én ezt nem fogom bírni. -szipogtam.

-Dehogynem. Megoldjuk, oké?! -fogta kezei közé a könnyes arcomat.

-Menjünk haza, kérlek. -kérleltem.

-És Charles-ék? -vonta fel a szemöldökét. Róla teljesen megfeledkeztem. Nem hagyhatom ki a szülinapját.

-Akkor először Monte-Carlo. -sóhajtottam.

-Szeretlek kicsim. -csókolt meg a barátom.

-Én is. -mutattam ki egy halvány mosolyt.

Az úton végig csak az ablakon néztem ki. Próbáltam felfogni az elmúlt órák eseményeit, de egyszerűen nem ment. Két óra elteltével megérkeztünk a bátyámhoz. Nem lehetett egyedül, mivel a háza előtt anyuék és Pascale-ék autója állt. Gasly összekulcsolta a kezünket, majd kopogtattunk a bejárati ajtón.

-Lia. -ölelt át anya, ahogy beengedett minket. -Rendben vagy? Olyan fehérnek tűnsz. -vizslatta az arcomat.

-Persze, jól vagyok. -húztam félre az ajkamat. -Charles?

-Fent van. Átöltözik valami elegáns ruhába. -biccentett anyu az emelet felé.

-Itt vagyok tökmag. -jelent meg a lépcső aljában a bátyám. Rögtön a karjaiba ugrottam és mélyen beszippantottam a kölnije illatát. Úgy imádom.

-Gyere, üljünk le a nappaliba. -pillantott a szemembe és enyhe bólintás után, oda indultunk. Pierre mellé telepedtem le, miután a család többi tagjának is köszöntem.

-Ki szeretne tortát? -jött ki a konyhából Charlotte. Lassan három hónapos a barátnőm, de már kezd látszani a hasa.

-Szerintem mindenki. -vigyorgott Charles. -Megyek, segítek neked. -és azzal lendülettel eltűntek mindketten a konyhában.

Pár perccel később a szülinapos hozta a tortát, míg Charlotte vitte a tányérokat és az eszközöket. "Happy Birthday" dalt elénekelve, bátyus elfújta a gyertyákat és felszeletelte a csokis ízesítésű tortát. Én nem kértem magamnak, inkább eszek Pierre szeletéből. Éppenhogy csak lement az első falat, a gyomrom egyből felfordult.

-Szívem, baj van? -szorította meg a kezem a barátom.

-Nem igazán. -felpattantam a kanapéról és a lenti fürdőbe siettem. Hasam szinte már fáj a sok hányástól. Nem hiszem el, hogy semmi sem marad meg bennem. Csak a zabkását tudom megenni, amitől lassan heroltom van. Mosdókagyló szélébe támaszkodtam, mikor egy meleg érintést éreztem meg a pólóm alatt.

-Mondjuk el a hírt a többieknek és utána megyünk haza.

-De nem akarom elcseszni a szülinapját... -nyitottam ki a csapot és megmostam az arcom jó hideg vízzel.

-De az se hiányzik, hogy összeess itt nekünk. -belátom, hogy igaza van. -Huuu..te nagyon remegsz.

-Valószínű, hogy leesett a cukrom. -mondtam homályos tekintettel. Ez a nap egyre jobb lesz. Pierre megragadta a karom és gyorsan visszaültetett a szövet kanapéra.

-Charles, tudnál csinálni Amelia-nak cukros vizet? -kérdezte a mormotám.

-Természetesen. -felállt és kisuhant a nappaliból.

-Mi ez az egész? -firtatott anyum miután közelebb csúszott hozzám.

-Meghoztam. -nyomta bátyám a kezembe az üveg poharat. Apró kortyokat iszogatva, jobban lettem.

-Szóval? -hajolt előrébb apa, hogy a szemembe tudjon nézni. A poharat letettem a dohányzó asztalra és hátra dőltem.

-Ne haragudjatok, hogy így rátok ijesztettünk, de nem számítottunk arra, hogy Lia ennyire rosszul lesz. -kezdte el a beszédet Pierre. Kis táskámból elővettem az ultrahang képeket és egyet anyuéknak, egyet Charles-éknak adtam.

-Terhes vagy? -könnyes tekintettel tette fel Pascale, mire hevesen bólogattam.

-De várjunk, ráadásul ikreket? -döbbent le Charles.

-Igen. Ezek a mai ultrahang vizsgálaton készültek. Mi is ma tudtuk meg. -magyarázta a francia.

-Gratulálok haver! -ölelte át férfiasan a barátomat az unokabátyám.

-Ame! -borult a nyakamba anya, majd apa is.

-Akkor nem sok lesz a kicsik között. -simította végig a hasát Charlotte. Ilyen is ritkán van, hogy két barátnő majdnem egyszerre lesz terhes.

-Nem hát. -és könnyektől alig látva, egymás karjaiba futottunk.

-Gratulálok uncsitesó! -fogta meg a vállam Arthur.

-Tudod, hogy utálom, ha így hívsz. Maradjunk a huginál. -ölelt meg őt is.

-Tökmag. -fordított maga felé Charles. -Lassan másik becenevet kell hogy keressek. Már nem te leszel a legkisebb.

-Pedig imádtam. -döntöttem a fejem a mellkasára, de közben éreztem, hogy egy lágy puszit ad a hajamba.

-Lorenzo-t majd értesítitek? -pásztáztam a kékes-zöld íriszét.

-Szólok neki mindenféleképpen.

-Indulunk kicsim? -fonta karjait a derekam köré Pierre.

-Ahan.

Hosszas búcsúzkodás után becsücsültünk a Renault-ba, de az addigi boldogságom elszivárgott.

Ig: _liluu.wpoldal_