🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜39💜

AMELIA LECLERC

Október 27. Szombat

-Nagyiiii. -támadtak le anyumat az ikrek, miután ajtót nyitott nekünk.

-Sziasztok. -vonta karjai közé. -Hiányoztam?

-Szerintem a nagyapjuk jobban hiányzott. -lépett le az utolsó lépcsőfokról apa.

-Papaa. -szaladtak hozzá a kicsik.

- 1-0 ide. -Pimasz mosollyal nézett apa a feleségére.

-Istenem, Mathis. -masszírozta az orrnyergét anya.

-Ne is foglalkozz vele. Én legalább itt vagyok neked. -legyintettem, majd átkaroltam. Közben apa a hátára vette Nathan-t és pacisat játszottak a nappaliban.

-Este megint jajgatni fog a dereka miatt. -ingatta meg a fejét.

-Nagyapának lenni nagy feladat. Viszont mennem kell. Köszönöm még egyszer, hogy vigyáztok rájuk.

-Semmiség, de megtudhatnám, hogy hova mész? -firtatott édesanyám.

-Chloe-val találkozom. -igyekeztem nem elvörösödni és feltűnően hazudni.

-Aha és akkor most az igazat? -vonta fel a szemöldökét.

-Túl jól ismersz. Csak rutin vizsgálatra megyek. -hazudtam továbbra is, de azért ennek már volt valamennyi igazság alapja.

-Rendben, de ugye értesítesz, ha esetleg valami baj lenne? -pillantott rám aggódóan.

-Persze anya. -pusziltam meg az arcát, majd távoztam és egészen a magán rendelőig vezettem. A folyosón helyet foglaltam, ahol alig volt pár ember és vártam, hogy behívjanak. Mire számítsak? Ha egy nőnél gondok akadnak a menzeszénél, az sose jelent jót. Nem lehet több gyerekem? -bár nem mintha terveztük volna Pierre-el-, Meg kell műteni? Kérdések hada árasztotta el a gondolataimat és már a pánik kezdett eluralkodni rajtam, mire a nevemre lettem figyelmes.

-Amelia Leclerc. -mutogatott befele az asszisztens, én pedig felpattantam és besétáltam.

-Szép napot Amelia! -üdvözölt Dr. Grey. -Kérem üljön le az ágyra. -biccentett egy fehér kórházi fekhelyre. Némán ráhelyeztem a testsúlyom és az orvosomat fürkésztem.

-Mik a panaszai Amelia? -kérdő tekintettel tette fel.

-Menstruációm egy hónapja késik és az ételt is kerülöm.

-Terhességi tesztet csináltatott?

-Igen. Kettőt is és negatívok. -halásztam elő és megmutattam az orvosnak.

-Más tünet? -fejemet megrázva adtam nemleges választ. -Rendben. Most arra kérem, hogy feküdjön le. Először egy ultrahang vizsgálatott végzek el. -Nagyot nyelve elterültem az ágyon és a plafonra szegeztem a szememet. Ruházatomat eltávolítottam a hasamról, ezután bekente zselével és a kis eszközt rányomta. Nem mertem a gépre vagy a dokira nézni. Mindvégig a családomra koncentráltam és arra, hogy minden rendben lesz.

-Oké, készen vagyunk. Még mintát veszek le, amit a laborba küldök. -adott a kezembe egy papírtörlőt és azzal megtakarítottam a hasam alját.

-Mi van velem Dr. Grey? -faggattam, minta vétel és felöltözésem után.

-Ultrahang képeken láttam elváltozást, de az eredmények megmutatják mi is az pontosan. -gombóc nőtt a torkomban és a pulzusom az egekbe szökött. Milyen elváltozás?

-Mennyit kell várni rá?

-Alig három napot.

-Rendben, köszönöm doktornő. -elhagytam a rendelő területét és apáékhoz tartottam vissza, hogy a gyerekeket felvegyem. Azt az egy mondatot azóta se vertem ki a fejemből. Valami rossz lehet, mivel az orvos arca se sugallt sok jót. Mivel állok én szemben?

Ahogy leállítottam a kocsit, bementem szüleim házába. Tv-ből kiszűrődő zajból egyből rájöttem, hogy a harmadik szabadedzést nézik. A hallásom nem hazudtolta meg magát. Nala, Nathan és apa popcornt eszegetve bámulták a képernyőt. Pont Charles-t vették, miközben a gyors körét futja.

-Mi újság Lia? -jött ki anya a konyhából.

-Nem volt semmi. -rajzolódott ki egy kamu mosoly az arcomra. Szerencsére anyum bevette.

-Ez jó hír. -szorított a mellkasához. Karjaiban biztonságba tudtam magam. Egy percig azt hihettem, hogy egészséges vagyok. Bárcsak így lenne.

-Az. -szívtam be az illatát. Nagy önuralom kellett, hogy ne bőgjek előtte.

-Gyere, lessük meg a fiúkat. -vonszolt a kanapéig. Az ikrek közé csüccsentem le, mire ők hozzám bújtak. Elolvadtam a
reakciójuktól.

-Apa nagyon ügyes. -állapította meg Nathan.

-Igen, tényleg. -leheltem egy puszit a hajába.

-Fent lesz a dobogón? -érdeklődött Nala.

-Ezt holnap megtudjuk tündérkém. -válaszolt helyettem apa az unokájának. Megmosolyogtatott a becézése. Engem is tündérkémnek hívott kiskoromban.

A szüleimmel töltött idő alatt egy kicsit megfeledkezhettem a jelen terheitől. Az időmérőig voltunk látogatóba. Hangosan ujjongva örültünk, mikor az unokatestvérem megszerezte a pole pozíciót, míg Pierre a hetedik helyre ugrott fel.

-Indulhatunk? -néztem a gyermekeimre.

-Ne már anya. Csak még egy fél órát. -kérlelt lebigyesztett ajkakkal a lányom.

-Nem Nala. Testvérednek holnap reggel gokart edzése lesz. -magyaráztam neki. A fiúnkat nem olyan rég felkeltette a gokart iránti érdeklődése. Egyszer szórakozásból elmentünk egy pályára, ahol kipróbálhatták. Nathan egyenesen odáig volt. Ki se lehetett szedni az ülésből. És az a legérdekesebb, hogy autistaként nem volt szüksége segítségre. Egyedül elautózgatott. Példát mutathatna a beteg gyerekeknek, hogy sosem szabad feladni.

-Okéééé. -nyújtotta el a szót egy kis puffogással mellékelve.

-Legközelebb is jövünk és majd szurkolhattok nagypapival.

Ig: _liluu.wpoldal_