🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜22💜

AMELIA LECLERC

Április 9. Szombat

-Kop, kop.

-Gyere nyugodtan. -szólt bentről egy hang.

-Sziasztok. -ahogy benyitottam, a mosoly az arcomra fagyott. A virágot az éjjeli szekrényre raktam, majd a bent lévő széken helyet foglaltam.

-Camille?

-Kint beszélget Pascale-al. Hogy vagytok?

-Most már jobban. Kicsit megijedtem, hogy ilyen hamar beindult a szülés. -Előző este Charlotte-nak fájdalmai lettek és Pascale bekísérte a helyi kórházba. Senki sem aludt, még én jó magam sem.

-Charles tud róla? -fogtam meg a csöppség tappancsát.

-Még nem. Ugye most ott este tizenegy óra van és nem akarom, hogy ezen idegeskedjen.

-Persze, érthető. Nem is tudna vissza aludni. -vigyorogtam. -Megfoghatom Julest?

-Persze. -barátnőm feljebb ült és átnyújtotta a kisfiát, aki három héttel előbb született. -És Eliot a neve. A Julest második névként kapta meg.

-Hát szia Eliot. -simiztem végig a kis arcát.

-Jól fog állni az anyaság. -mondta Charlotte.

-Igen, de vajon helyt állok majd az anya szerepben? -morfondíroztam.

-Abban biztos lehetsz. Titeket ismerve a legjobbat fogjátok nyújtani nekik. -bíztatott a lány.

-Pierre-t azért tájékoztathatom az apróságról? -firtattam.

-Jó ötlet egyáltalán? -kételkedett.

-Nyugi, nem fogja elmondani Charles-nak.

-Nem is az miatt, hanem hogy az éjszaka közepén felzargatnád?

-Simán. -Eliot-ot épp visszaadtam az anyjának, mikor anya és Pascale lépett be.

-A házzal hogy álltok? -érdeklődött a monacói.

-Egész jól. A szobákat befejeztük és a bútorok jövő héten érkeznek meg. Utána már csak a költözés marad hátra. -feleltem.

-Az igen. Nem aprózzátok el.

-Hát szorít minket az idő, szóval muszáj. -csevegésünkkel később kimentem a folyosóra és felhívtam a franciát.

-Szia Ame. Baj van? -szólt bele Pierre rekedtes hanggal.

-Szia. Nem nincs. Felkeltettelek?

-Egy pár perce aludtam el, de nem mélyen. Miért hívtál?

-Azért, mert van egy jó hírem. -ültem le egy székre. -Charlotte ma reggelre megszült.

-Hogy mi? Ez nem túl korai? -hallottam a vonal túloldalán, hogy felül az ágyon.

-De igen, viszont jól van a kicsi és Charlotte is.

-Hála istennek. Charlest értesítette már?

-Még nem, megvárja míg reggel lesz nálatok. Addig cipzár a szádon.

-Rendben. Gratulálok nekik.

-Átadom. Hagylak most már, pihend ki magad a versenyre.

-Jól van. Szeretlek.

-Én is. -elmondtam az utolsó szavakat és félbe szakítottam a hívást.

PIERRE GASLY

Április 10. Vasárnap

Az este nagy nehezen sikerült visszaaludnom. Folyton a lányokon kattogtam. Charles tuti örülni fog, de csalódott is lesz, mert nem tudott Charlotte mellett lenni. Ettől félek a legjobban, hogy én sem tudom Lia-t támogatni és kihagyom a kicsik születését, mert éppen versenyhétvégén vagyok. Június 10-re vagyunk kiírva és pont akkor lennék Bakuban. Persze Ame megértené, ha nem lennék ott, de engem egész életemben a bűntudat nyomasztana.

Reggel amint kikeltem az ágyamból, elhessegettem a gondolatokat, hogy végül csak is a versenyre koncentráljak.

Viszonylag elég hamar kiértem a pályára. Az Alpha Tauri home-ja felé tartottam, mikor megláttam a legjobb barátomat. Megindultam hozzá, de többször is átfutott az agyamon egy kérdés. Vajon tudja már?

-Szia Pierre. -vigyorgot nagyba és lepacsizott velem. -Készen állsz a versenyre? -tette fel lelkesen.

-Szia. Én mindig. És te?

-Soha jobban. Alig várom, hogy holnap hazamehessek. Remélem a kiskrapek megvár engem. -szóval akkor még nem tudja. Na és ilyenkor van az, hogy az ember nehezen bírja magában tartani a titkot. Feszülten mosolyogtam és próbáltam nem leleplezni az igazságot.

-Biztos. -legyintettem. -Én lassan elindulok, mert vár a csapatom. Sok sikert a... -és ebben a percben csörgött fel a telefonja. Előhúzta gyorsan a készülékét és megnézte a képernyőjét.

-Charlotte az. Ilyenkor? Hiszen elég késő van Európában. -dermedt le. -Ugye nem?! -nagy levegőt vett, majd elhúzta a kis zöld ikont. Nem akartam fülelni, mégis a kíváncsiságom győzött.

-Szia Char. -szólt bele. -Minden oké? -Tényleg jó ötlet így a verseny előtt pár órával elmondani, hogy megszületett a fia? Nem tudom, de kiderül a végén.

-Ezt nem mondod komolyan? -pillantott rám meglepődött arccal. -Most rögtön oda mennék, ha nem lennék ilyen messze.

-Rendben, vigyázok. Nagyon szeretlek titeket. -elköszönt és letette a hívást.

-Apa lettem. -mosolygot fülig érő szájjal.

-Tudom. Tegnap éjjel felhívott Ame ezzel kapcsolatban.

-És te nem szóltál nekem? -hülledezett.

-Megkért, hogy tartsam titokban és ha emlékeznél, tavaly ősszel is ugyanezt tetted velem, szóval karma.

-Hihetetlenek vagytok. -ingatta a fejét. -Nem hiszem el, hogy nem bírta ki Eliot.
-sóhajtozott.

-Eliot? Nem Jules?!

-A Julest ugyan hamar eldöntöttük, de pár hónappal ezelőtt neveket nézegettünk és az Eliot mind a kettőnknek megtetszett. Így lett Eliot Jules Leclerc.

-Ááhhhh..mindent értek. -bólintottam.

Ig: _liluu.wpoldal_