🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜14💜

AMELIA LECLERC

Január 13. Csütörtök

-Pierre, Pierre. Kellj fel. -noszogattam a barátomat.

-Csak egy percet kérek. -fordult a másik oldalára.

-Nem kapsz. Kilenc óra van és lassan indulnunk kell.

-Hova sietsz ennyire? Azt se tudod milyen program lesz ma. -nézett rám kómás arcával.

-Igen, de tuti nem délután négy órakor kezdődik, mikor már korom sötét van. -magyaráztam.

-Jajj, te nő. -morogta, miközben felült az ágyban.

-Ne hisztiz, hanem készülődjünk.

-Fel vagy pörögve, mi?! -rázta fejét mosolyogva.

-Nagyoon.. -mentem a bőröndömhöz, hogy meleg ruhákat kiválogatva felöltözzek. Türkiz kék és szürke színű anorákot magamra rángattam, majd egy vastag fekete pulcsiba bújtam bele.

-Rétegesen öltöztél fel? -kérdezte Pierre, miután megpuszilta a nyakamat.

-Igen, apa. -mondtam szemforgatva.

-Helyes. Gyere együnk valamit, aztán induljunk. -fogta meg a kezem és a konyhába vezetett. Reggelire gofrit készítettünk, forró csokival társítva. Miután megkajáltunk, csizmát és a kabátot felvéve, kitértünk a mínusz egy fokos időbe. A hó csak úgy virított a talajon.

-Úgy csinálnék hó angyalkát, de..

-De nem kell, hogy felfázzál. Az orvos akkor biztos kinyírna azért, mert nem vigyáztam rád eléggé. Szóval kérlek, ilyenek ne nagyon forduljanak meg a fejedben.

-Rendben. -sóhajtottam egyet. -Mi lesz ma az úti cél?

-A husky-farmra nézünk be.

-Úristeeenn... -ugortam a nyakába örömömben

-Nyugi, nyugi. -nevetett fel.

-Mondtam már, hogy imádlak? -léptem el tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Egy párszor említetted. -húzta mosolyra ajkait.

Utazás alatt végig lassan haladtunk a havas, csúszós úton. Fél tizenkettő volt, mire megérkeztünk a helyre. A kocsit letettük, majd kézen fogva sétáltunk el a huskykhoz Pierre-el.

-Jó napot. -köszöntünk az embereknek, akik előkészítették  a kutyákat a szánhúzásra.

-Jó napot. -jött oda hozzánk egy fiatal hölgy. -Pár perc türelmet kérünk önöktől.

-Rendben. -biccentett a francia.

-Te lefoglaltál egy szánt?

-Igen és körbe is visznek az erdőben.

-Csúcs vagy. -vigyorogtam ledöbbenten.

-Tudom. -puszilt meg.

A hölgy jelzett, hogy készen állnak. Mi beszálltunk a szánba, míg mögöttünk egy nálunk idősebb férfi állt fel. Ő fogja irányítani a kutyákat az erdőben. Miután mindenki elhelyezkedett, a husky-k megindultak. Hatan voltak, akik húzzák a szánt. Hihetetlen milyen erő van bennük.

-Na milyen? -kérdezte Pierre.

-Álomszerű. -válaszoltam.

-Pedig ezt nem álmodod. -karolta át a hasamat hátulról.

-Őket is el kell hozni ide, hogy lássák ezt a csodát. -döntöttem fejemet a mellkasára.

-Mindenféleképpen.

Már sötétedett, mire az utazásunk végére értünk. A havas táj az valami lélegzetelállító volt és erre még rátett a naplemente látványa is.

-Nem viszünk haza egy husky-t? -tekintett rám csillogó szemekkel Pierre.

-Öhm..nem?!

-De miért? -nyafogott.

-Talán azért, mert nehéz lenne vele a hazamenetel repülőn. -érveltem.

-Azon ne múljon. -legyintett egyet a levegőben.

-Ráadásul nem hiszem, hogy Luna eltudna viselni maga mellett egy másik kutyát. Így is alig jut időnk rá. És akkor az ikrekről még nem is beszéltünk..

-Miért van mindig igazad? -húzta szemeit egy csíkba.

-Jó kérdés. -vontam meg a vállam. -Na ne sértődj be. A jövőben majd kapsz egy husky-t.  -löktem egyet rajta.

-Szavadon foglak. -mutatott rám az ujjával. -Beülünk kajálni? -bökött az étterem felé.

-Persze. -bólintottam.

A helységben kellemesen meleg volt, így lejjebb öltöztünk. A sarokban helyet foglaltunk egy két személyes asztalnál. Épp hogy kinyitottam az étlapot, már is megjelent a pincér. Kis gondolkodás után gomba levest és rántott sajtot kértem krumplival, míg a barátom húslevest és
valami tészta félét választott.

-Olyan fura, hogy ebédelünk, de kint korom sötét van.

-Holnap nem fogsz ezért panaszkodni. -kevergette a rendelt teáját.

-Ezt hogy érted?

-Majd meglátod. -mosolygot vidáman.

Január 14. Péntek

Délelőttöt ellustálkodtuk, de most viszont a csillagos ég alatt egy havas réten kóválygunk.

-Pierre, fél órája csak itt vagyunk. Mi lesz itt? -álltam meg és tártam szét a kezem.

-Egy kicsit várj még. -csillapított le, bár a türelmem kezdett elfogyni.

-Nem fogod elárulni, ugye?

-Nem. -vágta rá rögtön.

-Tíz percet adok. Ha nem történik semmi, akkor visszaindulok a faházba, mert megfagyok.

-Nem is kell annyit várni. Nézd... -közelebb vont magához és az égre mutatott. Ez a dolog, ami egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben. Ugyanis azért jöttünk ki a nyílt terepre, hogy tisztán lássuk a sarki fényeket. Eleinte halványan látszódott, de később szép lassan megerősödött a zöldes-lilás színe.

-Ez gyönyörű. -bámultam még mindig az eget.

-Boldog szülinapot édesem. -csúsztatta kezét az arcomra és hosszan megcsókolt.

-Köszönöm. -csordult ki egy könnycsepp, amit a hüvelykujjával eltüntetett.

-Mit?

-Azt, hogy ilyen szerencsés vagyok veled.

-Én is veletek, Ame. -ölelt át szorosan, majd így néztük tovább a fényeket.