🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜36💜

AMELIA LECLERC

Augusztus 29. Csütörtök

Vissza a szokványos életünkhöz. Véget ért a négy héten át tartó édes álom. Amazonba kereken három hetet töltöttünk, majd a hátra maradt napokon Marseille-be voltunk. Ez idő alatt kizártuk a külvilágot és csak magunkra összpontosítottunk. Gyerekeken is meglátszott, hogy jót tett nekik az együtt lét.

Az eljegyzést a mai napig nem tudtam felfogni. Már beleszoktam, hogy élettársi kapcsolatban vagyunk és nincs összekötve az életünk hivatalosan. Sosem erőltettem a házassági témát és faggattam az eljegyzésről Pierre-t. Nem éreztem lét fontosságúnak, hogy nagy banzájt csapjunk. De ezek szerint a francia nem így gondolta. Szeretne mindenféleképpen maga mellé tudni és ez nincs ellenemre. Továbbra is ég bennünk a tűz, ezt az ikrek is megmutatják.

Most először érzem azt, hogy teljes az életem.

-Minden rendben szerelmem? -puszilt homlokon Pierre, majd a szemembe pillantott a gyönyörű tenger kék íriszeivel.

-Persze, csak elmerültem a gondolataimban. -biccentettem. -Megyünk ki?

-Igen. A kicsik is készen vannak. -húzott fel az ágyról és az előtérbe tartottunk. Nathan-re és Nala-ra ráadtuk a cipellőket, aztán kiindultunk Spa-Francorchamps paddockjába. Egy média nappal megkezdődik a szezon második fele. Eleinte nem terveztük, hogy az egész család kint lesz, de George megkért, hogy ha megoldható, akkor ezen a hétvégén jöjjek el. Szerencsére Pierre és a brit menetrendje nem üti ki egymást, így felváltva vigyázzunk a gyerekekre. Persze bízhatnánk másokra is őket, de Nathan miatt jobbnak látjuk, ha mi figyelünk rájuk.

Az időjárás tökéletes volt. Hét ágra sütött a nap és a szél se fújt, ami nem megszokott az erdő közepén. Szürke topban és világos kék rövid shortban léptem be a területre, amint a kapukhoz csippantottuk a kártyákat. A sajtósok, mérnökök, szerelők, személyzetek és a pilóták csak úgy hemzsegtek. Mindenki készül a hétvégére. Az ikrek szökdélcseltek közöttünk. Széles vigyor terül el az orcájukon. Hatalmas öröm ez nekik, amikor valahányszor egy versenyhétvégére látogatunk el. Betértünk az Alpha Tauri motorhome-ba, Pierre átöltözött a csapat ruhájába és ment is a pálya sétára. Ezalatt én az ikrekkel George-hoz tartottam.

-Kit keress hölgyem? -kérdezte meg a biztonsági őr, miután a Mercedeshez értünk.

-George Russellt. -feleltem.

-Lépcsőn fel és a folyosón balra az első ajtó. A név táblája is kint van. Esetleg felkísérjem önöket? -ajánlotta fel kedvesen.

-Nem kell, köszönöm. -bólintottam és beindultunk. A szoba ajtón kopogtam, majd amint megkaptam az engedélyt, benyitottam.

-George bácsiii. -visítottak a gyerekek.

-Sziasztok. -vonta karjai közé őket. -Milyen nagyok vagytok.

-Nőnek, mint a gomba. -fűztem hozzá. A brit felállt és engem is üdvözölt egy öleléssel.

-Lassan elég magasak lesznek ahhoz, hogy gokartozzanak. -jelentette ki vigyorogva.

-Na álljunk csak meg. Még is kimondta, hogy én megengedem nekik a versenyzést? -tettem csípőre a kezem. -Elég, ha az apját féltem. Meg persze titeket.

-Előbb vagy utóbb befogod látni, hogy a nyomdokainkba lépnek. -veregetett hátba.

-Hiszem, ha látom. -forgattam meg a szemem.

-Anya, mi az a gokart? -tekintett rám Nala.

-Egyszer elmesélem, de még kicsik vagytok.

-Én most akarom. -vágott durcis fejet.