🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜20💜

AMELIA LECLERC

Február 18. Péntek

Olyan 11 óra körül lehetett az idő, mikor kimerülten hazaértünk. Kulcs csörgésre
Luna nagy ugatásba kezdett az éjszaka közepén. Amint beléptünk, Pierre leguggolt hozzá.

-Shhh, kispajtás csak mi vagyunk. -csitította le egy fül vakarás kíséretével.

Lepakoltunk, majd nulla erővel bevonszoltuk magunkat a fürdőszobába. Egy gyors zuhanyzással később, pizsamába átöltözve az ágyba vetődtünk. Épp lehunyni készültem a szememet, mikor a párom megszólalt.

-Mit beszélgettetek George-al? -simított el egy tincset az arcomról.

-Semmi különöset. -motyogtam a párnába bújva.

-Hát pedig valaminek nagyon örültél. -könyökölt fel és felvonta a szemöldökét.

~~~

"Felkérhetem egy táncra, hölgyem?-jött oda hozzánk George. Pierre bólintással beleegyezett majd átadott a britnek.

-Hogy vagytok? -firtatott George.

-Minden a legnagyobb rendben. -mosolyogtam őszintén.

-Biztos? Hallottam egy s' mást rólatok. -vonta fel szemöldökét.

-Az már a múlt. Helyre jöttek a dolgok és most már boldogok vagyunk. -vetettem egy pillantást a páromra, aki Pascale-al táncolt.

-Ez jó hír, de ha bármi történik, én itt vagyok. -simította végig az arcomat.

-Köszönöm. -biccentettem. -Mikor álljak be dolgozni?

-Amikor jónak érzed és készen állsz rá. Nem kell elsietni a dolgot. Tudom, hogy nem könnyű korszakban vagytok Pierre-el, így itthon maradhatsz. Ezzel is egy teher alól fel leszel mentve, mármint az utazgatásra értem. -válaszolta.

-Tényleg így gondolod?

-Ezer százalék. -vigyorgot.

-Te vagy a legjobb. -ugráltam örömömben és a nyakába csimpaszkodtam. Megterhelő lett volna mindenkinek, ha én elindulok egy föld körüli útra. Otthon tartózkodásom alatt feltudok készülni a kicsik érkezéséig. Gyerekszoba kialakítása, csecsemő ruhák beszerzése és társai. Mondjuk az orvosom se nézte volna jó szemmel az utazgatást az utolsó trimeszterben. "

~~~

-Ahhhrrr...jól van. George manager-re leszek és itthonról fogok dolgozni.

-Hogy miii? Ame, ezt már százszor megbeszéltük. -kerekedtek ki a szemei.

-Az túlzás, hogy megbeszéltük. -forgattam meg a szemem. -Én mindig tartózkodtam attól, hogy itthon legyek a kicsikkel és csak te tarts el minket.

-Ezzel akartam volna megkönnyebbíteni az életedet. Az ikrekre több időt fordíthattál volna.

-Tudom, hogy akár egy életen át is megélnénk a fizetésedből, de nem leszek kiszolgáltatott. És valamivel le kell majd foglalnom magam, mert belebolondulnék, ha csak őket nevelem. Bízz bennem. -ültem fel én is.

-Kész, feladom. Hivatalosan is legyőzött Amelia Leclerc. -huppant vissza a fekhelyére.

-Elhiszem, hogy jót akarsz nekünk, de nem szeretném, ha mások elkényeztetettnek higyjenek.

-És te még is miért foglalkozol az emberek véleményével? - "néma csend". -Zárd ki ezt a fejedből és csak is magadnak felelj meg, ne másnak. Nem tudsz önmagad lenni így, ha ebben élsz.

-Rendben. -sóhajtottam, majd vízszintbe helyeztem a testem.

-Gyere ide. -tárta szét a karját Pierre. Nem tétovázva, hozzábújtam és a fejünket összedugtuk.

-Örülök, hogy újra a régiek vagyunk. -suttogta fülembe, ami után libabőrös lettem.

-Nem mondanám, hogy a régiek. Inkább ez egy új kapcsolat. Sokkal másabb érzések törtek fel, mikor táncoltunk. -jelentettem ki.

-De ugye pozitív értelemben?!

-Persze. Lehet, hogy a kimaradt időszakban elhalványultak az érzések, de most valami ujjakat hoztunk létre? -vetettem fel.

-Van benne valami. De aludjunk, mert hulla fáradt vagyok. -ásított egyet.

-Jó éjszakát. -pusziltam meg a homlokát, majd én is álomra szenderültem.

Március 14. Hétfő

A szobánk kellős közepén ülünk, egy halom ruha kupaccal körülvéve. Az összehajtogatott darabokat a barátom fekete bőröndjébe helyezem. Reggeltől kezdve csak mosunk, vasalunk és takarítunk.

-Hol van a kék ingem? -nézett rám kérdőn.

-Melyik kék inged? Annyi van. -tártam szét a kezem.

-Tudod amin horgonyok vagy vasmacskák vannak, vagy minek is hívják.

Eljött a nagy nap. Pierre holnap utazik Bahreinbe, az első futam helyszínére. Én viszont addig a szüleimhez költözök Lunaval. Nem, nem azért, mert Pierre aggódna értem. Hanem ugyanis arra a döntésre jutottunk, hogy egy kertes házban folytatjuk az életünket. Igen nagy falat lesz, de szerettük volna ezt az ikrek érkezéséig megtenni. A szűk lakásban amúgy sem fértünk volna el négyen. Így kényelmesen és senkitől sem zavartatva lakhatunk egy olyan házban, amit a mi ízlésünk szerint alakítunk ki.

-Az szerintem Monacoban van.

-Pedig tisztán emlékszem, hogy azt kint hagytam, mert azt akartam elvinni magammal. -fogta a fejét és próbálkozott visszaemlékezni.

-Tuti?!

-Hajjj..nem tudom. Az agyamra megy a sok pakolás és ez a költözés. -ült le az ágy szélére elkeseredetten.

-Amint elkészül és beköltözünk, onnantól kezdve minden jó lesz. -csoszogtam oda mellé.

Elmúlt hetekben csak pakoltunk, ingáztunk Milánó és Monaco között. A cuccainkat anyumékhoz raktuk le, míg
Pierre vissza nem jön és majd vele együtt megyünk a házunkhoz.

Sokat töprengtünk, hova is költözzünk véglegesen. Maradjunk közel az Alpha Tauri központjához? Egyáltalán tényleg itt lakjunk Olaszországban? Végül a kicsik szempontjából Marseille-t választottuk. Mindkettőnknek francia az anyanyelve és nem volt kérdés, hogy a gyerekeink is itt nőjjenek fel, Franciaországban.

-Kételyeim vannak. -sóhajtozott.

-Mivel kapcsolatban?

-Úgy mindennel. Jól döntöttünk, hogy Marseille-be megyünk?

-Pierre.

-Nem sok időnk van már. A szobájuk sincs kész, nevüket se találtuk ki, elkezdődik a szezon, itt hagylak egyedül és... -hadarta, levegőt nem véve közben.

-Pierre. -fogtam meg a kezét. -Ne paráz! Megtudjuk csinálni.

-És ha kicsúszik minden a kezeink közül? Hamarabb jönnek világra az ikrek? -pillantott rám csillogó szemeivel.

-Akkor hamarabb jönnek. Iker terhességnél előfordul, de mi addigra rég készen leszünk. És nem hagysz egyedül, mivel itt vannak a szüleink, tesód és Charlesék is. Ne pánikolj.

-Hogy én ilyenkor mennyire áldom az eget, hogy te vagy mellettem. -érintettük össze a homlokunkat. -Szeretlek.

-Én is. -adtam egy csókot, majd folytattuk tovább a pakolást.

Ig: _liluu.wpoldal_