🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜23💜

AMELIA LECLERC

Április 18. Hétfő

-Hölgyem, hova tegyem a bútor lapokat? -állt meg előttem a fiatal férfi.

-Elég, ha a falnak támasztja. Köszönöm szépen a segítséget.

-Igazán nincs mit. -bólintott, majd együtt kisétáltunk a házból. Pierre elintézte az utolsó papírokat is a másik futárral.

-Minden jót, viszlát. -intettek a srácok és autóba szállva elhajtottak.

-Ezzel is megvolnánk. -nézett rám a párom.

-A hiányzó darabok megérkeztek végre. Neki láthatunk? -lelkesedtem fel.

-Hogy a viharba ne. -szerszámos ládát kivette a csomagtartóból és végül elkezdtük összerakni az utolsó bútort, ami nem más, mint az ikrek ágya. Az összeszerelésben nem tudtam segíteni, de a szerszámok adogatásában viszont igen.

-Nem félsz a császármetszéstől? -vetette fel Pierre.

-Hát valahol sejtettem a legelején, hogy nem természetes úton jönnek világra a kicsik, szóval így nem annyira. Szerintem felkészültem rá. -Tegnap látogattunk el a dokimhoz, aki tájékoztatott minket, hogy előre hozott császármetszés lesz. Az én és a gyerekek éppsége végett. Veszélyes lenne a végéig húzni az orvos szerint.

-Mikor lesz pontosan a tervezett szülés?

-Június 2. Ha jól emlékszem, akkor azon a héten nem lesz semmi, ugye?!

-Igen, jól tudod. De nagyon remélem, hogy nem akartok hamarabb jönni. -bökött a hasamra. Aput ne hagyjátok ki a buliból, ha kérhetem. -beszélt hozzájuk. Kijelentésétől mosolyra húztam a számat. A tenyerét gyengéden ráhelyezte az oldalamra, mikor rúgott az egyik.

-Ezt igennek veszem. -adott rá egy puszit, majd folytatta tovább a munkát.

-Nevekkel mi legyen? -kérdeztem meg tőle.

-Már rég megbeszéltük, nem?!

-Nala és az Anthoine az biztos. Soroltam még fel neveket, de konkrétan nem választottunk ki belőle egyet sem.

-Huuu, basszus. -vakarta meg a fejét. -Meg van még a papír fecni?

-Persze. -előkutattam a név listát és újra felmondtam őket.

-Kell egy lány és két fiú név még. A lánynál tetszett a Lauren. Lauren Gasly. Nem is hangzik rosszul. -csodálkozott.

-Lány nevek, pipa.

-A fiúnál, amit kifejezetten imádok az a Nathan. Mit gondolsz? -pillantott fel rám.

-Nekem tökéletes. És a másik mi legyen?
-vontam fel a szemöldököm.

-Na ez egy nagyon jó kérdés. Amine se rossz, de valamiért nem fog meg annyira.

-Az úgy jó, mert nincs több fiú név. -sóhajtottam.

-Legutóbb volt még egy. Mathis talán. -ráncolta össze a homlokát.

-Igen, de kihúztam, mivel nem szeretném elnevezni a fiamat úgy, mint apát. Jó név, csak sosem szimpatizáltam, ha az elődök nevét kapja meg a baba.

-Rendben.

-Mivan akkor, ha az Anthoine-t nem második névként használnánk fel?! -ötleteltem. -És így meg lenne a két fiú név is.

-Én benne vagyok. -biccentett a barátom. -Ide hoznád nekem a csavarhúzót?

-Persze és az hol van?

-Tudtommal az előtérben hagytam.

-Okés, már is hozom. -betértem az előtérbe, mikor mély motor hangot hallottam meg kintről. -Nicsak kik jöttek meg.

-Ki az Ame? -szólt a francia, de nem válaszoltam vissza, mert már kint voltam. Épphogy kiszállt a kocsiból, egyből letámadtam a bátyámat.

-Tökmagom. -szorított magához. -Azta hogy megnőtt a pocakod. -kerekedtek ki a szemei.

-Ilyen ez, mikor ikreket várok. -vigyorogtam. Charlotte is kilépett hátulról. Őt is átöleltem és váltottunk pár szót.

-Eliot? -érdeklődtem.

-Hátul van a hordozóban. -mondta Charlotte. Nem tétovázva, meglestem a kis tökfilkót. Betakarva békésen szunyókált a kis helyén. Arca szépen letisztult a születése óta és most észre vehetőbb, hogy Charlesra hasonlít jobban.

-Tiszta te vagy bátyus. -jelentettem ki.

-Egyelőre. -emelte fel mutató ujját a barátnőm. -Ha a szeme kék marad, akkor teljesen ő lesz.

-Hozzád aztán lehet beszélni. -állt meg az ajtóban Pierre. -Ohhhh, sziasztok. -lepcsőzött le gyorsan és köszönt a Leclerc családnak.

-Szerbusz kis krapek. -tekintette meg Eliot-ot. -Úgy megfognám, de nem akarom felébreszteni.

-Lassan úgy is evés idő lesz. Bemegyünk és felveheted majd. -Charlotte kicsatolta a hordozót és kiemelte az autóból.

-Add csak. Nehogy kárt tegyél magadban. -vette át a fiát Charles.

-Fáj valamid a szülés után? -firtattam a lányt.

-Úgy mindenem. Mai napig alig tudok felkelni az ágyból. Charles segít, amiben csak tud. -ahogy bementünk a házba, leültünk a nappaliban lévő kanapéra. A bátyám óvatosan kivette a csöppséget és átnyújtotta a legjobb barátjának. Most először látok a karjai közt egy babát. A látvány valami csodálatos. Egyre jobban várom, hogy köztünk legyenek az ikrek.

-Olyan pici. Jól fogom Charlotte? Nem töröm össze így? -tette fel aggódva.

-Nem, dehogy. Charles reakciója is ez volt. -ingatta meg a fejét mosolyogva.

-Ne parázz, haver. Belefogsz jönni. -veregette hátba Pierre-t az unokatesóm.

-Remélem. -hunyta le a szemét, majd egy lágy puszit lehelt a kisfiú homlokára. Itt már egy könnycsepp is kiszökött a könnycsatornámból.