🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜43💜

PIERRE GASLY

December 7. Péntek

Orvossal az oldalamon, betértünk a szobába. Ame az ágyon feküdt. Karjába infúzió volt bekötve és az orrából is cső lógott ki. Gondolom ezzel jutattnak oxigént a tüdejébe. Kékes zöld szemeit ránk szegezte, amint mellé értünk.

-Nagyon megijesztettél minket. -pusziltam homlokon. -Jobban vagy?

-Fogjuk rá. Pierre, én magyarázattal tartozom neked. De előtte ülj le, légyszíves. -mögöttem lévő székre ráültem és a lányra figyeltem.

-Szóval?!

-Ez még októberben kezdődött. Késett a menstruációm és azt hittem, hogy terhes vagyok. Készítettem több tesztet és negatívak lettek. Így ellátogattam Dr. Grey-hez kivizsgálásra, aki végül mintát vett tőlem, mert látott valamit. Pár nap után visszamentem és kiderült, hogy az a valami rosszabb, amire számítottunk. Az eredmény méhnyakrákot mutatott ki. -kikerekedett szemekkel figyeltem gyerekeim anyját. Rákkal küzd életem szerelme. Ezt titkolta előttünk hosszú idők óta.

-Járni kezdtem sugárkezelésekre és emiatt fogytam le ennyire. Legyengültem és ezért is ájultam el ma.

-De itt még nincs vége. -vágott közbe az orvos. -Amelia teste a vártnál rosszabbul viseli a kezelést és azt is megtudtuk, hogy a daganat mérete nem csökken, hanem egyre jobban nő.

-Akkor ez mit jelent? -érdeklődtem.

-Hogy Amelia-t megmentsük, sürgősségi műtétre lesz szükség. Minnél hamarabb el kell távolítanunk. Ha elhalasztjuk, akkor Amelia állapota tovább romlik és a gyógyulási esélye is nagy mértékben csökkenni fog.

-Magunkra hagyna egy kicsit?

-Természetesen. -az orvos kilépett az ajtón és már csak ketten maradtunk. Csendben néztünk ki a fejünkből és a gondolataink fogságában maradtunk. Azt se tudtam mit érzek jelenleg. Félelem és csalódottság kavargot bennem. Az imént közölték velem, hogy Ame rákban szemved és akár belehalhat. A hideg is kirázz. Kellett egy kis idő, mire megbírtam szólalni.

-Miért rejtegetted az igazságot előlünk? -tekintettem karikás szemeire.

-Nem szerettem volna rátok zúdítani a gondjaimat, míg le nem rendezem magamban. De mostanában elbizonytalanodtam.

-Komolyan azt hitted képes leszel rá egyedül? Főleg úgy, hogy titkolózól és segítséget se kérsz. Így csak mélyebbre estél. -érintettem meg az arcát.

-Tudom. Bárcsak vissza lehetne pörgetni az időt. Megbántam, hogy elzárkóztam.

-Sajnos nem lehet, de innentől kezdve együtt csináljuk végig. Felfogsz épülni és visszatérünk a jól megszokott életünkhöz. -álltam fel és magamhoz öleltem. Könnyeinknek utat engedtünk és így voltunk hosszú perceken keresztül.

-Behívhatom őket? -biccentettem a folyosó felé, miután elengedtem és letöröltem a sós cseppeket.

-Persze. -egy puszit leheltem ajkára, majd az ajtóhoz sétáltam. Charles és az ikrek egyből felpattantak. Fejemmel jeleztem a kicsiknek és mindjárt bent is voltak. A monacóit viszont kint tartottam.

-Mi a baj? -ráncolta össze a homlokát.

-Elszeretnék valamit mondani, de ezt a gyerekek előtt nem tehetem meg.

-Rendben. -bólintott.

-Amelianak méhnyakrákja van. -a hírtől Charles azonnal lehuppant a székre.

-Úristen. Az én tökmagom. -ledermedve fürkészte Ame-t a folyosóra néző ablakból. -Nem veszíthetem el őt is. Én azt már nem élném túl. -kelt ki magából. Fel állt a fehér műanyag székből és fel-alá járkált előttem.

-Kérlek nyugodj le haver. Eszedbe se jusson, hogy elveszíthetjük. Erős nő és nem fogja feladni. Holnap délelőtt műtéttel kiszedik a daganatot. A sugár kezelés nem volt elég hatékony, így ehhez folyamodnak. Mindannyian félünk, de pozitívnak kell lennünk. -helyeztem vállára a kezem.

Nincs olyan ember, aki jól viselné a rákos betegség hírét. Lesúlytó tud lenni. És szerintem épp ez miatt nem közölte rögtön velünk Amelia. Magával rántotta és beburkolózott a gondolataiba, ami végül tönkre tette őt mentálisan.

-Köszönöm, hogy részese vagy az életében. -pár szót még váltottunk, majd beléptünk a többiekhez. Nala és Tonio az anyjuk mellett heverészet az ágyon.

-Hogy vagy tökmag? -szólalt meg Charles.

-Már jobban. -mosolygot bátorítóan. -De neked is el kell mondanom valamit. Kedvesemre nézve jeleztem, hogy nem kell magyarázkodnia és mindenről tud a bátyja.

Ezek után igyekeztünk a hangulatot jobbra deríteni. Mondhatni sikerült is.
Ahogy esteledett, lassan eljött a köszönés ideje.

-Muszáj mennünk apa? -kérdezte a lányom.

-Igen kicsim. Anyának ki kell pihennie magát holnapra. Sok erőre lesz szüksége a műtéthez. -magyaráztam.

-Nem lesz baja? -jött a kérdés Tonio felől.

-Nem, hiszen biztonságban van. -válaszolt helyettem Charles.

-Okéé. Itt hagyom anya mormota urat. -nyújtotta át a mormota plüst, amit még születésükkor kapták a nagybácsijuktól. Tonio azóta őrizgeti és nemigen adta másnak a plüst.

-Köszönöm bogaram. Holnap várlak benneteket. -puszilta meg őket egyesével. Charlest is megölelte és én is kaptam egy csókot.

-Megleszel? -hajoltam hozzá.

-Igen, ne aggódj. Jó éjszakát Pierre.

-Jó éjszakát Ame.