🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜29💜

AMELIA LECLERC

Július 20. Szerda

-Az ikrek bőröndjét levitted a kocsiba? -kukucskáltam be a hálónkba, ahol Pierre öltözött.

-Igen, minden lent van már. Ti készen vagytok? -gombolta be az ingjét.

-Nala és Nathan igen. Én nem igazán. -mutattam végig magamon, aki reggel óta csak pizsamában van. Nem volt időm még átöltözni. Ilyen ez az anyuka élet.

-Add át Tonio-t és kapj magadra valamit. -nyújtotta kezét a fiúnkért.

Eltelt két hónap. Ez idő alatt Pierre járta az országokat, míg mi itthon szurkoltunk. Megvisel minket a távollét, de muszáj kibírni. A kicsik érdekében is.
A francia múlt héten hétfőn tért haza Ausztriából és aznap szóba is hoztuk, hogy mi lenne, ha a Francia nagydíjon kint lennénk családostul. Az ikreknek hiányzik az apjuk és nem elég ez az egy-két - jobb esetben három - hét a versenyek közt. Főleg úgy, hogy van amikor a gyárba is mennie kell.

-Ikrek becsatolva, bőröndök hátul. -ellenőriztem le a dolgokat. -Kihagytam valamit? -néztem a páromra.

-Anya megvan minden, csak induljunk már. -rázta meg a fejét. Beültem a szokásos helyemre és a pálya melletti szállás felé vettük az irányt. Igaz kemény negyvenöt percre vagyunk a pályától, de elszerettük volna kerülni a korán keléseket és a dugókat. Így egyszerűbb lesz. Miután megérkeztünk, átvettük a szobát és lepakoltunk.

Július 21. Csütörtök

Reggel Nathan nyüszörgésére keltem. Közelebb húzva magamhoz röpke pillanat alatt visszaaludt, de nekem a szememből kiment a fáradtság. Halkan kilépkedtem a konyhába és elkészítettem a kávémat. Elfogyasztottam, majd mielőtt visszabújtam volna az ágyba, egy olyan látvánnyal néztem szembe, ami megmelengedte a szívemet. Nathan az én
helyemen aludt kiterülve, míg Pierre hasán Nala szuszokált. Az ajtó fél fának támaszkodva szemléltem őket. Büszke és hálás vagyok, hogy ők a családom. Ezért megérte az a megannyi szenvedés és küzdelem. Meghalni is képes lennék értük.

Pierre is ébredezett lassan. Tekintete megakadt rajtam és felkelt az alvó Nala-val a kezében.

-Te sírsz? -kérdezte.

-Lehet. -erőszakos mozdulattal letöröltem a kiszökött könnycseppet és hozzábújtam.

-Miért? Történt valami?

-Nem, csak gyönyörködtem bennetek.

-Jajj édesem. -lehelt egy puszit a hajamba. Tizenegy körül már mindenki fent volt és reggelizés után készülődni kezdtünk. Kék farmert és szürke toppot öltöttem magamra. Hajamat befontam és a szülés óta először vittem fel egy kis sminket az arcomra.

-Összekapcsolod hátul a kengurut? -kértem egy kis segítséget. Mielőtt bárki félreértené. A kenguru szó alatt nem az állatot értem, hanem azt a kendőt, amit magunkhoz kötünk és belerakjuk a lurkókat. Kényelmesebb és nem kell macerálni a babakocsikkal.

-Persze. -megcsinálta, majd Nala-t szépen belehelyeztem. Pierre is felvette Nathan-t és elindultunk a Paul Ricard pályához. Az utcán lévő emberek döbbent arccal bámultak minket. Páran azért oda jöttek autogramot és képet kérni. Amint a bejárathoz értünk, a kártyáinkkal beléptünk és kézen fogva végig vonultunk a paddockban, nem törődve a fotósokkal.

-Szerintem sikerült a meglepi. -kuncogtam az emberek reakcióján.

-Szerintem is. -biccentett.

-Nem lesz gond, hogy így megyünk a pálya sétára?

-Ame, ez lesz a legkevesebb. Nemrég ettek úgy, hogy éhesek tuti nem lesznek egy ideig.