🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜27💜

AMELIA LECLERC

Május 27. Péntek

-Ame, édesem. -rohant hozzám és homlokon puszilt. -Köszönöm, hogy behoztad haver. -pacsizott le Landoval.

-Ugyan, szóra sem érdemes.

-És mindez hogy? -kérdezte Pierre.

-Nagy lelkizésbe voltunk, mikor Lia-nak fájásai lettek. -magyarázta Lando.

-Mit mondott Dr. Grey? -fordult felém.

-Számított rá, hogy nem várják ki a jövőhetet. Epidurális érzéstelenítőt kapok majd és megcsászároznak. Hoztad a mama csomagot?

-Nem felejtettem el. -emelte magasba a tele pakolt sporttáskát.

-Jó napot! Bocsánat, hogy megzavarom önöket, de meghoztam az érzéstelenítőt a kismamának. -nyitott be egy középkorú nő.

-Én kint megvárom a folyosón. Szurkolok. -mutatta fel keresztbe tett ujjait Lando.

-Köszi még egyszer mindent. -szólaltam meg.

-Semmiség. -vigyorgot, majd távozott a szobából.

Az orvos beadta az érzéstelenítőt és öt perc után semmit nem éreztem deréktól lefele. Dr. Grey is visszajött és végül betoltak egy műtő helyiségbe. A látvány elkerülése érdekében eltakartak mindent előlem. Egyedül Pierre láthatta mi folyik körülöttem, mivel végig társam volt a császármetszés alatt. Nem telt bele húsz percbe és már az ikreink sírását hallhattuk. Mind kettőnk szeméből könnyek szöktek ki. A francia két kezébe fogta az arcomat és megcsókolt.

-Fiú és lány. -motyogta bele a csókunkba. Reakcióm csak annyi volt, hogy még jobban sírni kezdtem. -Büszke vagyok rád kicsim. -Az orvosok végrehajtották az utolsó teendőket és visszavittek egy szobába. Semmi megerőltetőt nem csináltam még is valahogy a szemeim ragadtak lefele. Meg akartam várni, míg vissza nem tér Pierre a kicsikkel, sikeresen még is elaludtam. Mikor felébredtem, a szobát a lámpa fénye terítette be. Kint korom sötét volt. Bal oldalamon a párom ült a fiúnkkal a kezében. Fejemet a másik oldalra döntöttem és megláttam Lando-t a lányommal.

-Szia Lia. -vezette rám tekintetét a brit. -Kialudtad magad?

-Igen. -biccentettem. -Mióta nem voltam fent?

-Úgy három óra környékén aludtál el és most este nyolc van. Kemény öt órát húztál le. -válaszolt Pierre.

-Megkaphatom? -nyújtottam a kezem Lando felé.

-Hmm...még átgondolom. -elmélkedett nagyba. -Na jó elég a hülyéskedésből. Persze, hogy megkaphatod. -nevetett saját magán a pilóta és átadta a kiscsöppséget. Végig mértem minden kis apró részletet a lányomon. Békésen szunyókált, miközben a kis kezei ökölbe voltak szorítva. Fejét még félig a magzatmáz borította be.

-Milyen nevet adjunk nekik? Annyit választottunk és az összes annyira jól hangzik. -szólalt meg Pierre.

-Mi lenne ha mind a kettőt megkapnák? Lauren Nala Gasly és Nathan Anthoine Gasly? -pillantottam az újdonsült apukára.

-Benne vagyok. -mosolygot, mint soha életében.

-És akkor nagyobb korukban majd tudnak választani a két név közül. -simiztem meg Nala arcát. Nagyobb ásítás után kinyitotta kis szemeit és rám szegezte azokat. -Hát szia bogaram. -pusziltam meg a homlokát.

-Lassan én megyek. Fel kell dolgoznom ezt a mai napot. -vakarta meg a tarkóját Lando. -Gratulálok nektek.

-Köszönjük. Neked meg sok sikert Mia-val kapcsolatban. Írjál majd, hogy mire jutottatok.

-Mindenféleképpen. -léppett közelebb és lejjebb hajolva átöleltük egymást. -Szia Lau. -integetett a pici előtt. Pierre-nek is egy ölelést adott, pacsi helyett. Nathan-től elbúcsúzott, majd kiment a szobából.

-Üzentél valakinek? -kérdeztem a franciától.

-Anyudék úton vannak, ahogy Charles is. Charlotte otthon maradt Eliot-al, mivel elég nyűgös volt ma. -felelte.

-Oké. -karomban Nala mozogni kezdett.

-Szerintem éhes lesz.

-Lehet. -felsőmet lejjebb bontottam és Nala egyből rákapott az anyatejre. -Nathan még alszik?

-Ooohh, mint a bunda. -tette hozzá kacagva. Pierre-el beszélgettünk, mikor a szüleim és Charles toppant be.

-Sziasztok. -köszöntem.

-Ame, kicsikém. -borult a nyakamba anya. -Istenem, de aprók. -vette szemügyre az ikreket.

-Nem zavarunk? -utalt apa a szoptatásra.

-El van takarva és egyébként is nem zavartok. - a fiúk egyből beljebb jöttek.

-Mi lett végül a nevük? -kíváncsiskodott a bátyám.

-Nathan Anthoine és Lauren Nala. -mondta Gasly. Anthoine névnél valószínűleg feltörtek Charles emlékei, mert kissé maga elé nézett. Biztos hiányzik neki. Amint Nala végzett az evéssel, átadtam anyának. Nathan is időközben ébredezett és hangoztatta, hogy ő bizony éhes. Pierre a mellkasomra helyezte és tétovázás nélkül szopizni kezdett.

-Mielőtt elfelejtem. Hoztam egy kis ajándékot. -halászott elő egy mormota plüst a szatyorból Charles.

-Nem kellett volna, de köszönjük. -elvettem tőle és az éjjeli szekrényre raktam.

-Persze pont mormota. -ciccegte a párom.

-Igen, mert illik hozzád. -kuncogtam.

-Ha kell, hozok bagettet is. Öt percre van egy pékség. -mutatott az ablak felé a bátyám.

-Jól van, jól van. Nem kell túlzásokba esni. -forgatta meg a szemét. Az unokatesómmal már nevettünk. -Én is szeretlek titeket. -vágta hozzá.

-Oké, abbahagyjuk a piszkálódást. -mondtam, ahogy kifújtam magam. Röhögés után a varrás helyénél nem kicsit fájt. Mindezt apa észre is vette.

-Minden oké angyalom? -jött közelebb. A többiek is egyből felfigyeltek.

-Igen, csak fáj az alhasam.

-Hívjak orvost? -ugrott fel Pierre.

-Dehogy, nem kell. Most ez lesz egy ideig, míg be nem gyógyul a seb. -csillapítottam le.

Két óra elteltével anyáék és Charles hazatértek. Egy ápolónő pedig elvitte az ikreket, hogy éjszaka kipihenjük magunkat. Egy jó darabig nem is aludtunk el, mivel az adrenalin még dúlt bennünk.

-Most, hogy végre kettesben vagyunk, elmondhatom, hogy én győztem. -szúrtam oda a franciának.

-Tudom nagyon jól. Mit kérsz cserébe? -könyökölt fel az ágyamra.

-Egy napot, amikor négyen vagyunk. Vagyis öten. -javítottam ki magam gyorsan. -Luna is a családunk tagja.

-Ennyi?! -lepődött meg.

-Ennyi. Miért? Mire gondoltál?

-Semmi, csak azt hittem valami nagyobb dologgal drukkolsz elő. -mondta. -De ez tökéletes.

-Nem mész haza? Este tizenegy van és holnap időmérőd lesz.

-De igen. Köszönöm ezt a napot. -fölém kerekedett és hosszan megcsókolt. A hideg végig futkosott a testemen.

-Én köszönöm, hogy számíthattam rád. -átkaroltam még, majd útjára engedtem.

Ig: _liluu.wpoldal_