🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜31💜

AMELIA LECLERC

2024. Május 27. Szombat

-Anyu, lefoglalod az unokáidat az udvaron, míg mi előkészülünk? -kértem meg rá.

-Természetesen. Gyerekek, ki akar fogócskázni?

-Ény. -jelentkezett bőszen Nala. Nath csak némán figyelte a testvérét.

-Akkor futás, mert én vagyok a fogó. -élte bele magát anya, majd kirohantak az udvarra. Luna is velük tartott és vígan játszott a kicsikkel.

-Ikrek elintézve. -jelentettem Pierre-nek.

-Nagyon jó. Hozom is a díszeket. -tároló dobozból kiszedte a feliratot és annak egyik végét nekem adta. Egy-egy székre felállva feltűztük a nappaliban.

-Apud mikor tér vissza a tortával? -nézett rám kérdőn.

-Szerintem nem sokára. Nincs innen messze a cukrászda. Charles-ék is valahol a környéken lehetnek. -magyaráztam, miközben küszködtem a madzaggal, amivel felraktuk a díszt.

-Szuper, akkor ebédre mindenki megérkezik. -pár lufit még felfújtunk, majd az asztalt is megterítettük. Úgy egy óra tájban Pierre szülei is ide találtak és neki láthattunk az ebédnek, amit ma reggel dobtam össze. Jól lakottan helyet foglaltunk a nappaliban és lekötöttük az ikrek és Eliot figyelmét. Vasúti pályát építettünk, míg a háttérben a családi nyüzsgés hallattszódott.

-Anya. -pillantott rám az apjától örökölt íriszeivel Nala.

-Igen, csillagom?

-Esünk tojtát? -kérdezte boci szemekkel.

-Igen. -simiztem meg a pihe arcát.

-Juhuuu. -ugrált örömében.

Pierre-nek jeleztem, hogy készítheti az eszközöket a tortaevéshez. Konyhában beletűztem a tortába a két darab kettes számot és középen meggyújtva kis tüzijátékot, vonultam be a szobába. Az asztalra letettem és amint elaludt a tüzijáték, Nala egyből elfújta a gyertyáját. Nathan-nak viszont kellett egy kis segítség. Tortaszeleteket elfogyasztottuk és most már jöhetett az ajándékozás. Pierre családja kezdték a sort, akik baba- és parkolóházat csomagoltak be. Szüleimtől fejlesztő játékokat és Charleséktól csini ruhákat kaptak. Bontogatás után Eliot csatlakozni szeretet volna Nathan-hez, de ő elutasította.

-Nathan, hadd játsszon veled egy kicsit. -kérleltem, de mintha süket fülekre találnék. Fel se figyelt a nevére. Bár bedurcizva, de továbbra is el volt az autójával és a hozzá tartózó parkolóházzal

-Gyere Eliot, vonatozzunk. -hívtam magamhoz a Charles hasonmást.

-Csatlakozok én is. -mondta Charlotte. -Minden rendben Lia?

-Persze. -bólintottam...

Késő délután felé az utolsó vendég is hazament. A kicsiket megfürdettem és esti mese után nyugovóra tértek. Halkan kiléptem a szobájukból és a lépcsőn óvatosan lecsörtelve a konyhába vettem az utat.

-Elaludtak. -dőltem neki a szürke falnak. Pierre kihasználva a nyugalmat, elpakolt a kisebb szülinapi party után, amiért nem tudok elég hálás lenni.

-Én is végeztem a mosogatással. -törölte meg a kezeit és ezután átkarolt. -Jól vagy édesem? Láttam fél szemmel, hogy nem vagy túl boldog. -fürkészett aggódóan.

-Boldognak boldog vagyok, de Nath furán viselkedik. -húztam félre a szám.

-Ezt még is hogy érted?

-Gyere, bent megbeszéljük. -Mielőtt elindultunk volna befele, a francia magához vett két boros poharat és egy félig megivott boros üveget a hűtőből. Az ebédlő asztalra helyezte és öntött ki egy-egy ujjnyit kettőnknek.

-Szóval?! -fürkészett az én imádott tenger kék szemeivel.

-Nem tűnt fel, hogy máshogy fejlődik Nala-hoz képest? -kortyoltam egyet az ínycsiklandó borból. Egy ilyen hosszú nap után megérdemeljük, nem?!

-Nem igazán, mivel kevesebb időt töltük velük. Miért te?

-Én igen. Eleinte betudtam annak, hogy fiú és ők ugye lassabban fejlődnek. Aztán a mai nap után megerősített, hogy ez nincs rendjén. Nala szépen beszél és a bilit is ügyesen használja, de Nathan semmi. Egy szót se mond, csak rázza a fejét. Figyelmen kívül hagyja, mikor hozzá szólunk. És sokszor másokat taszít el magától, mint ma például Eliot-ot. De van amikor Nala-t is sajnos. -Pierre maga elé nézve elmélkedett és így utólag ő is rájött, hogy talán ez nem normális.

-Keressünk fel egy orvost? -tette fel, de tudta nagyon jól, hogy mi lesz a válaszom.

-Az lesz a legjobb szerintem. -döntöttem a fejem a vállának.

-Csak ne legyen komolyabb baja. -mondta, majd átkarolt. A fejemet mellkasának döntöttem és lehunyt szemmel hallgattam a szívdobogását.
Megittuk a maradék bort a poharunkból és egy forró fürdőt véve, ágyba bújtunk.

Bíztam benne, hogy Pierre szavai igazak lesznek, de mind hiába. Ami kiderült a gyermekünkről, azt még álmunkban sem véltük gondolni. Teljesen felborította az életünket. Ugyan az elejétől nem kellett kezdenünk, de a mindennapjainkat alaposan átalakította. Eddigi rutinunkat dobhattuk a kukába. De muszáj változtatnunk Nathan érdekében.

Ig: _liluu.wpoldal_