🦋Don't Give Up On Me🦋 /Befejezett/

💜6💜

AMELIA LECLERC

Október 21. Vasárnap

-Na sikerült a meglepetés? -fürkésztem a barátnőmet, miközben az unokabáttyámmal csevegett.

-Nem igazán. -sóhajtott.

-Miért?

-Pierre rájött, hogy Charles tudott a helyzetedről és szarul esett neki. -kikapcsolta a telefonját és rám szegezte a figyelmét. -Megakarta beszélni az egészet, de bezárkózott a szálláson lévő szobájába.

-Basszus. -éreztem, hogy nem lesz jó ötlet, de elengedtem és most bűntudatom van.

-Felkéne hívnod. -piszkálta a körmét.

-Az lesz. -bólintottam és a hálóba mentem, hogy egyedül lehessek. Megkerestem a francia nevét a hívás listák között és rányomtam. Ötödik csörgésre felvette.

-Szia. -szólt bele morogva.

-Kérlek hallgass meg. -kérleltem.

-Chh..nem kell magyarázkodni. -kirázott a hideg, ahogy beszélt.

-Ne Charles-ra legyél kibukva. Mind benne voltunk ebbe, de ne kapd fel ezért a vizet. Nem szóltunk az tény és való, de szándékosan. Nem akartam elvonni a figyelmedett a versenyzésről. Tudom, mennyire fontos számodra. -nem mondott semmit, némán hallgatott.

-Minden a legnagyobb rendben, ne aggódj. A picikkel semmi baj nincs, csak velem volt a gond fejben. Féltem. Féltem, hogy milyen anyuka leszek, hogy fogok bírni két gyerekkel. Olyan könnyű elképzelni, de amikor már benne voltam, nyomást éreztem. Ultrahang vizsgálattól kezdve csak is magamra gondoltam és ezért szégyellem is magam. Nem néztem bele a jövőbe és erre Charlotte ébresztett fel. Ha nem hívod ide őt távol léted alatt, a beleegyezésed nélkül elmentem volna egy abortuszra. Megöltem volna őket azért, mert bepánikoltam. Ne haragudj rám kérlek, de legfőképpen Charles-ra és Charlotte-ra. -nem telefon témának szántam, de most szükségét éreztem annak, hogy elmondjam. Végére sírva fakadtam és Pierre is.

-Édesem. Tudod, hogy nem vagy egyedül.

-Most már tudom. Akkor teljesen magamba fordultam és az én életemre gondoltam. Hülyeként viselkedtem és inkább ellöktelek téged, minthogy segítséget kértem volna tőled vagy mástól.

-Ne mondj ilyeneket. Nem voltál hülye és együtt megcsináljuk. Két hét és melletted leszek. Hosszú út lesz, de ki kell tartanod.

-Ahogy neked is. -készüléket az éjjeli szekrényre tettem, összegömbölyödve az ágyon beszélgettem tovább vele. Az éjszaka mindenről is dumáltunk. Versenyzéstől egészen a barátnős lelkizésig.

Másnap reggel a telefont a kezembe szorongatva ébredtem fel. Nem is emlékeztem arra, hogy mikor fejeztük be a hívást. Szememet dörzsölgetve, léptem ki a szobából és a konyhába mentem. Finom illatok terjengtek, amitől még éhesebb lettem.

-Mi jót csináltál? -hajoltam Charlotte fölé.

- Bacon-ös tojásrántottát készítettem. Csak nem kívánod?! -vonta fel a szemöldökét.

-Ohhh..az nem kifejezés. -kuncogtam. -Farkas éhes vagyok. -simogattam az egyre jobban korgó hasamat.

-Érdekes, eddig mindig rosszul voltál a szagától. -szedett ki két tányérra a barátnőm, majd asztalhoz ültünk. Azonnal neki láttam és öt perc alatt el is pusztítottam.

-Végre megjött az étvágyad és szerintem tudom is a választ erre. -mutogatott a villájával.

-Na mi? -dőltem hátra jól lakottan.

-Tegnap Pierre-el társalogtál és hatással volt a lelki állapotodra. Megviselt önmagad felemésztése és sokszor nem ettél vagy rosszul voltál emiatt. -döbbenten néztem rá. Ugyanez történt velem 2018-ban, mikor bántalmazásom után, javult a kapcsolatom Pierre-el és jöttek vissza rám a kilók.

-Miket tudsz te nő. -ingattam meg a fejem mosolyogva.

-Tapasztalat. -motyogta teli szájjal. -Na és jobb már?

-Ezerszer. Saját magamat is megöltem volna, ha elvetettem az ikreket. Bátorságom nem lett volna a barátom elé állni így.

-Az biztos, de ne beszéljünk erről. Az már a múlté.

-Rendben. -fújtam ki egy adag levegőt. -Hát szia Luna. -simiztem meg a buksiját, amint felugrott hozzám. Kis fejét a hasamra tette és úgy csóválta a farkát.

-Érzi. -mutatott a kutyára.

-Hmmm?!

-Érzi a babát. Általában az állatok megérzik az ilyeneket. Tesómnak is van egy kutyája és ő is így reagált. -magyarázta Charlotte.

-Olvastam erről, de nem gondoltam, hogy ez igaz is. Amúgy kívánós vagy? -firtattam.

-Szó-szó. Elején semmit, mostanában pedig a sós ételekre fáj a fogam, de valamikor az édes is szóba jön. -rántotta meg a vállát hanyagul.

-Kíváncsi vagyok, nekem lesz-e valami. -álltam fel a kutyával a kezemben.

-Hova mész? -faggatott.

-Elviszem sétálni a kis vakarcsot. Jössz te is? -vetettem fel.

-Persze, csak adj egy pár percet. -suhant be a vendég szobába egy szál hálóingbe.

Ig: _liluu.wpoldal_